Valamire készülnek a szaúdiak és Kínát is bevették

Az Egyesült Államok közel-keleti diplomáciai elszigeteltsége mára soha nem látott szintet ért el, és ez nyugtalanítja az USA szövetségeseit is. A nagy kérdés az, hogy kényszerrel – okos hatalommal – sikerül-e visszaszereznie Amerikának az elveszett terepet. Ezen célkitűzések egyike éket verni Szaúd-Arábia és Irán közé. Épp egy olyan fordulóponton, amikor a két hagyományos rivális barátsága meghiúsítja az Egyesült Államoknak az Izrael integrálására irányuló terveit. Emellett nyitva kellene tartani a vörös-tengeri hajózási vonalakat, stratégiai értelemben uralni a Vörös-tenger Szuezi-csatornához vezető vízi útját.  

az afrikai kontinens legnagyobb országában, amely baráti viszonyt ápol Oroszországgal. Az Egyesült Államok számára a megoldás egyik kulcsa a szaúdiak visszaállítása az oldalukra. 

A kínai külügyminisztérium bejelentése szerint november végén arab és iszlám külügyminiszterekből álló delegáció látogat Kínába, hogy „mélyreható kommunikációt és koordinációt” folytasson Pekinggel „a folyamatban lévő palesztin–izraeli konfliktus enyhítésének módjairól”.  

Ebben a kezdeményezésben nagy szerepe van a szaúdiaknak. Az Egyesült Államok egyre nehezebben tudja meggátolni a kínai–arab forgatókönyvet Gázában, az USA-nak nehéz szembeszállnia az izraeli erőszak nemzetközi, főleg az arab világra jellemző elítélésével. Mindez arra is jel, hogy Szaúd-Arábiának nem áll szándékában visszatérni az amerikai pályára.  

Tom Luongo pénzügyi, gazdasági és geopolitikai elemző meglepő magyarázattal és jövőképpel állt elő. A jelentős kínai–szaúdi swapmegállapodás bejelentése szerinte azt is jelenti, hogy megkezdődött a szaúdi riál dollárhoz való kötésének feltörése. A szaúdiak szaltója valósnak tűnik, és a cserevonalak előfutárai lehetnek egy várható beavatkozásnak.  

A devizaswapkeret két központi bank közötti devizacsere-megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy az egyik jegybank a másik által kibocsátott külföldi pénznemben juthasson likviditáshoz, rendszerint azért, hogy kielégítse a hazai kereskedelmi bankok igényeit. 
Amennyiben egy ország jegybankja swapkeret-megállapodást kötött egy külföldi központi bankkal, akkor a devizatartalékainak felhasználása nélkül nyújthat a hazai hitelintézetnek forrást a szükséges devizában. 

Az elemző forgatókönyve:  

1. Bejelentik a devizacsere-programokat, azaz a swapkereteket.  

2. Elkezdenek az olajukért cserébe jüant elfogadni. 

3. Ez megtöri a szaúdi riál dollárhoz kötését akkor, amikor az olaj viszonylag erős, és a valutájuk nincs válságban. 

4. A jüan helyettesítése a dollár számára egzisztenciális kérdés, így az USA várhatóan megtámadja a szaúdi riál árfolyamát, érdemi mennyiségű pénzt vonva ki az országból.  

5. Nyugati szankciók következhetnek a szaúdiak ellen. 

6. Kibővítik a swapkereteket azért, hogy a dollárral terhelt eszközöket más eszközökre váltsák át, amint a riál elkezd függetlenedi a dollártól.  

7. Kína biztosítja a szükséges eszközöket, mégpedig jüanban visszafizetendő hitelekkel. 

Luongo szerint a swapmegállapodások bejelentése valószínűleg az USA által Szaúd-Arábia elleni gazdasági „bérgyilkos stílusú támadás” előrevetítése. Véleményét a 10 évvel ezelőtti lépések tanulságaiból vezeti le. Akkor, 2014–2015-ben Oroszországot súlyosan érintette az olajárak összeomlása.  

Az orosz gazdaság elleni támadás 

A Krím félsziget megszállásának megtorlásaként Obama elnök („és a szokásos gyanúsítottak garmadája”) támadást szervezett az olajárak ellen. Az olaj 2014 júniusában 112,36 dolláron zárt, majd július első kereskedési napján elkezdett esni az ár, és a csökkenés 2015 végéig meg sem állt. Szaúd-Arábia a termelés bővítésével segítette ezt a folyamatot, azt gondolva, hogy a rubel összeomlásával és az orosz devizatartalékok kimerülésével megszerezheti Oroszország piaci részesedését. 

A várt győzelem kulcsa az volt, hogy az orosz cégeknek, főként a nagy állami vállalatoknak, mint a Gazprom és a Rosznyefty, rengeteg dollárban denominált adósságuk volt, amelyek lejárat előtt voltak és átütemezésre szorultak. Az USA pedig olyan szankciókkal sújtotta Oroszországot, hogy ezek a vállalatok ne tudják átütemezni az adósságot, mivel többé nem tudták eladni a kötvényeiket amerikai vagy európai befektetőknek.  

Ez a továbbgörgetés (rollover) kockázata az azt követő 18 hónapban az orosz kormány pénzügyeit sújtotta volna, tovább rontva az olajár esése okozta helyzetet. 

A rubelt sem kímélték 

A rubel dollárral szembeni árfolyama a korábban jellemző erős 20-as, illetve a gyenge 30-as szintről november végére 80 fölé emelkedett, de csak az után, hogy Putyin személyesen utasította Elvira Nabiullinát, az Orosz Nemzeti Bank elnökét, hogy engedje lebegni a rubelt. Ezt megelőzően a dollárhoz való puha kötés volt érvényben, amelyet könnyű volt fenntartani, amíg az olaj hordónként 100 dollár felett mozgott. 

Kína a rubel összeomlásának csúcspontján lépett közbe, és Oroszországnak jüan és rubel közötti swapkeretet biztosított.   

Az Egyesült Államok nem merte szankcionálni Kínát emiatt, mert ez egyrészt visszahatott volna a saját gazdaságára, másrészt egyenlő lett volna a hadüzenettel. Ez az oka annak is, hogy Kínát akkor sem fenyegették szankciókkal, amikor Oroszország tavaly megtámadta Ukrajnát.  

A szerző úgy emlékszik vissza, hogy a kínai–orosz szerződést még 2015-ben írták alá, a válság kitörése előtt, feltehetően a várható reakciókra adott válaszként. Ez a gyorsaság arra utal, hogy Putyin előre számolt azzal, hogy a 2014 eleji események után Oroszországot gyengíteni próbálják az olajárak elleni összehangolt támadással, és ezért gyorsította fel Hszi Csin-pinggel a tárgyalásokat a Power of Siberia gyors megépítéséről.    

A jól bevált módszer 

Mostanában, hogy a Fed agresszívan emeli a kamatokat, Kína elindított egy programot, amelynek keretében dollárt ad kölcsön a globális déli országoknak (amelyeknek nincs dolláruk), de a visszafizetést jüanban követelik meg. A biztosítékot a globális déli országok bányászata, part menti kikötői és az energiajogok adják. Kína ugyanígy segített 2014/2015-ben Oroszországnak stabilizálni a rubelt. Az ázsiai ország tehát kölcsönadta a szükséges dollárokat Oroszországnak, és segített átkonvertálni a dollárban denominált adósságot rubelben vagy jüanban denominálttá. 

Dollár helyett jüant 

Ez stabilizálja a jüan/dollár árfolyamot, miközben Kína gyorsan bővítheti és bővíti a pénzkínálatot, és ez egyben válasz arra is, hogy kezelje a Fed agresszívan feszes monetáris politikájának eredményeként megereszkedő ingatlanpiacát. 

Mivel délkelet-ázsiai partnereikkel már jelentős swapkeretük van, tudják kezelni a bővítést anélkül, hogy elszabadulva inflációs problémát okoznának. 

Luongo szerint  

Megismétlődik a történelem? 

A 2014/15-ös rubel-rolloverválság volt mindennek a próbaüzeme. A szerző szerint ez utólag már látható, és valószínű, hogy ez a helyzet a jövőben is megismétlődik.  

Elgondolkodik, vajon mit tesz majd az USA és a davosiak a szaúdiakkal egy hasonló forgatókönyv esetén. A szaúdiak dacoltak az Egyesült Államok követeléseivel, hogy belemenjenek egy olyan amerikai külpolitikai kalandba, mint Ukrajna és Gáza, miközben Oroszországgal együtt dolgoztak az OPEC+ összetartásán a Nyugat teljes nyomásával szemben. Ezért tartja reálisnak, hogy megpróbálják támadni az olaj árát. 

A szaúdiaknak (már több mint egy évtizede) az egyik problémájuk, hogy miközben az olaj kitermelésének a költségei rendkívül alacsonyak, azon összeg emelkedése miatt, amit a Saudi Aramco fizet a kormánynak, hogy fedezze a kormányzati költségvetést, fel kell duzzasztaniuk az olaj árát. 

Ez az oka annak, hogy amikor a szaúdiak Trump elnökkel együtt 2018-ban belevágtak, hogy az olaj árát a nagyobb kitermeléssel csökkentsék, ez a nemzetközi játék végül kudarcot vallott. A szaúdi költségvetési hiánya hatalmasat ugrott, Oroszország pedig a szabadon lebegő rubellel és a rugalmas olajtarifa-rendszerrel túlélte az olaj elleni támadást. 

Összehasonlításképpen: Oroszország COGS-e valamivel magasabb, mint a szaúdiaké, de az EBITDA-juk jóval alacsonyabb. Valójában egy bizonyos hordónkénti ár alatt (40 dollár, de ez változhat) az orosz olajipari cégek nem fizetnek adót. A rendszerükben a magasabb haszonkulcsoknál fokozatosan emelkednek az adókulcsok is. 

Amennyiben az olaj gyenge, a rubel is vele gyengül, miközben a Gazprom vagy a Lukoil belső költségei a munkaerőre, az értékesítésre, az adminisztrációra és hasonlókra vetítve relatíve ugyanolyanok, mintha az olajár magas lenne. 

A szaúdi riál viszont szorosan kötődik a dollárhoz. A COGS-t, az EBITDA-t akár dollárban is lehetne vezetni, beleértve a munkaerőköltségeket, a kormányzati támogatási költségeket és hasonlókat. 

Fel kell bontani a riál dollárhoz kötését 

Luongo elmélete szerint ez azonnali költségvetési egyensúlyt jelenthet az alacsonyabb olajárak mellett is, csak olyan külföldi vevők kellenek, akik nem dollárt kínálnak. 

A szaúdiaknak a költségvetésük fenntartásához jelenleg a hordónkénti 80 dolláros olajárra van szükségük. Kína egy swapkeretet kínál a szaúdiaknak, hogy a felvázolt folyamat megtörése zökkenőmentesen menjen. Más szóval, Kína lehetőséget teremt a királyságnak, hogy a dollár helyett jüanhoz jussanak, ahogyan azt Oroszországgal tették, és ahogyan most is teszik délkelet-ázsiai kereskedelmi partnereikkel, akik megpróbálják megvédeni a valutájukat a magas kamatlábbal segített dollár szívóhatása ellen.   

Ha visszatekintünk a történelemre, amikor Oroszország és Szibéria ereje garantálta a jüan és a rubel áramlását Oroszország és Kína között, akkor talán láthatjuk, mi is lehetne az, ami megolajozná a riál és a jüan közötti áramlást. 

Az OPEC+ is saját érdekeit érvényesítené 

Az USA-ban a hálaadás hete minden évben összekapcsolódik az olajárak valamiféle ingadozásával, mivel az OPEC+ minden évben ezen a héten tartja a téli ülését. A hálaadás hete (az idén november 23-ára esett az ünnep) remek alkalom a piacok rángatására, mert Amerika figyelmét elvonja az utazás és az ünnepi felhajtás. A minap viszont az  

Ez az OPEC+-találkozó azt is elővetítette, hogy Davosban a Biden-kormányon keresztül egy csomó háttértalálkozó, előkészület történik a kartell felbontása és az olajárak csökkentése érdekében. Ez ugyanaz a trükk lenne, mint amit 2014-ben egy készséges Szaúd-Arábiával eljátszottak. Erről Trump 2018-ban így szólt Szaúd-Arábiához:  

„Lejjebb visszük az olaj árát, amitől mindenki szenvedni fog, hacsak nem pumpáltok őrült módon nekünk, amiért mi majd megjutalmazunk benneteket az USA-ban megnövekedett piaci részesedéssel. Miután hagyjuk emelkedni az árat, újra te leszel az új király.” 

A szaúdiak készülnek az olajár elleni támadásra, várják, hogy megbüntessék őket a neokonok, akik soha semmit nem tanulnak a korábbi, a jövőképük hiánya miatti kudarcaikból – állítja a szerző. Úgy gondolja, hogy most Nigéria, Angola és Kongó még hallgat a Nyugat édeskés szavaira, a jelenlegi egyensúlyt Oroszország és Kína egyedül nem tudná felborítani, de ezúttal csatlakoztak hozzájuk a szaúdiak is, akik készülnek (készülhetnek) az elkerülhetetlenre. 

Hogyan látja a SWAP-ügyleteket a Makronóm Intézet elemzője? 

Molnár Dániel, a Makronóm Intézet makrogazdasági elemzőjének véleményére támaszkodva érdemes megjegyezni, hogy általánosak (a pénzügyi válság óta még inkább) az országok közötti devizacserék, azaz úgynevezett swapügyletek. Ezek arra szolgálnak, hogy amennyiben az adott ország bankrendszere devizaforrásra szorul, akkor a jegybank tudjon neki keretet biztosítani anélkül, hogy a devizatartalékához kelljen nyúlnia. Az ügyleteknek leginkább pénzügyi stabilitási szerepük van, sokszor csak biztonsági hálót jelentenek a jegybankok számára, a gyakorlatban igénybe sem veszik azokat. 

A swapügyletből mindenképp 

Kína pedig egyértelműen partner ebben, egyszerre tudja növelni a jüan világgazdaságban betöltött szerepét és gyengíteni a dollár uralmát. Az időzítés abból a szempontból tökéletes, hogy az amerikai alapkamat 2007 óta nem volt ilyen magas, így a jegybanki szigorítás nyomán jelentős tőkekiáramlás indult meg a feltörekvő országokból. Ilyen helyzetben pedig az olcsó jüanforrás rendkívül csábító a lejáró dolláradósságok megújítása szempontjából.  

Azért is tartjuk a szerző forgatókönyvét egy kicsit meredeknek, mert mintha ezzel máris megkezdődne az olaj, ezáltal a szaúdi riál elleni támadás. A kitettség diverzifikálása mellett a kínai–szaúdi swapvonal bejelentése csak valamiféle elővágás lehet, azzal a céllal, hogy jelezze az USA felé, hogy nincs sok értelme a támadásnak.  

Azonban amíg egyik oldalról ezekhez kapcsolódóan megjelennek a politikai/diplomáciai irányok, az oldalválasztás erőltetése a zajló konfliktusokban, addig a másik oldalon a kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítése kerül előtérbe. Ez utóbbi stratégia pedig sokkal vonzóbb lehet azon országok számára, amelyek a saját érdeküket nézve nem akarnak elköteleződni egyik vagy másik oldal mellett. 

Források: tomluongo.me; meaninginhistory.substack.com

Címlapfotó: Shutterstock

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.