Az imperiofóbia az alulképzett, arroganciával és epével teli értelmiségiek betegsége, akik egész nemzeteket aláznak meg csupán amiatt, hogy egy birodalom felépítőihez tartoznak. Ezt a fogalmat járta körül az orosz Alekszandr Dementyev történész, aki érdekes megállapításokra jutott.
Írása elején a történész összehasonlítja Rettegett Ivánt és Okos Fülöpöt, akik nem csupán a kormányzási stílusukban, hanem az embertelenségeikben is hasonlítottak, csak a nyugat jótékony fátylat borít a saját birodalomépítőire. Pedig az okosnak nevezett Fülöp cselekedetein keresztül a spanyolok is megérthetnék, érzékelhetnék az orosz történelem eseményeit.
A spanyolok Fülöp uralkodása alatt, Amerika meghódítása során elpusztították a kontinens szinte teljes bennszülött lakosságát. Nagyjából mindenkit az inkvizíció máglyáján égettek el, aki nem volt hívő katolikus, a saját örömükre kínozták meg az embereket, megerőszakoltak több millió bennszülött nőt, ráadásul mindenkit kifosztottak, akibe útjuk során belebotlottak. És nem is rövid időszakon keresztül.
Dementyev ennek kapcsán csak azt tartja érdekesnek, hogy ezeknek az eseményeknek a szerzői és a terjesztői gyakorlatilag ugyanazok voltak, mint akik a véres Moszkváról szóló embertelen történeteket terjesztik.
E legendák évszázadokon keresztül beivódtak a felvilágosult társadalmakba. Ám a jelenség nem szűnt meg, a betegség pedig különböző formákban nyilvánul meg. A neve pedig imperiofóbia.
Az orosz történész azt is megállapítja, hogy legújabban az Egyesült Államokat említik együtt e fogalommal, sőt a többi imperiofóbiától eltérően ez nemcsak egy-két kontinensen terjedt el, hanem mind az ötön. Az élő imperiofóbia kapcsán ki is jelenti, hogy
a jelenlegi helyzetben márpedig csak az orosz társadalom képes átérezni az Egyesült Államok fájdalmát és egzisztenciális magányát a szövetségesei táborában.
A Nyugat heterogén, így érdemes benne legalább két entitást megkülönböztetni. Dementyev különveszi az USA-t, mivel szerinte az oroszoknak legalább nagyhatalmi szolidaritásból tisztelniük kell őket. Egyszerűek, közvetlenek és pragmatikusak, bár kettős mércét alkalmaznak, és a demokráciáról szóló szavak mögött ott van az olaj, az erőforrások, a pénzügyi érdekek és minden hasonló. Ez nyílt titok, de működik és ezt a sémát folyamatosan ismétlik.
Bizonyos értelemben a nemzetközi politika világában képmutatásuk nem félrevezető, mert a fogalmakat mindig ugyanúgy helyettesítik.
Ellentétben például Nagy-Britanniával vagy Franciaországgal, amelyek háromszoros vagy többszörös mércével élnek vissza a bolygó nemzeteinek általuk kiszabott helyzetével.
Dementyev szerint azért kellene sajnálnunk az USA-t, mert nincs hozzájuk hasonlóan gondolkodó a szövetségeseik táborában, a kollektív Nyugaton. A saját partnereik is utálják és megvetik őket. Jól látható az Egyesült Államok kulturális magányossága egy Oroszország nélküli blokkban. Pontosan azért utálják, amiért tisztelhetnék őket.
A történész a kérdés megválaszolásához Oscar Wilde-ot idézi, aki egyszer azt mondta, hogy az USA az egyetlen állam, amely a barbárságból azonnal hanyatlásig jutott, megkerülve a civilizáció szintjét. A britek, a franciák és a németek pedig az amerikai barbárság, brutalitás és durvaság legfőbb gúnyolói. Dementyev úgy véli, hogy az egyes európai nemzetek sztereotípiái az Egyesült Államokkal kapcsolatban, a dehumanizáció mértékét tekintve meglepően hasonlítanak Oroszországról és az oroszokról alkotott szeterotípiákra. Szerinte
az európai ruszofóbia ma az európai amerikanofóbia kivetülése, ám ezt még mindig félnek nyíltan beismerni.
A saját állam felépítése nem minden nemzet kiváltsága, de egy olyan birodalom felépítése, amely nemzetek százainak ad otthont, általában egyedülálló jelenség. Az imperiofóbiát a szerző az alulképzett, arroganciával és epével teli értelmiségiek betegségének nevezi, akik egész nemzeteket aláznak meg amiatt, mert egy birodalom építői közé tartoznak. De továbbmegy, mert az imperiofóbiát a rasszizmus egyik formájának nevezi, amely nem vallási vagy bőrszínbeli különbségeken alapul. A hagyományos rasszizmus az egyik nép felsőbbrendűségére hivatkozik a másikkal szemben. A rasszistának nem számít, ki mit tesz vagy mond, egy bizonyos csoportba született embert eleve negatívan minősíti.
Ezt a logikát folytatva egy római, egy orosz, egy spanyol, egy amerikai szükségszerűen rossznak számít, mert olyan közösségbe született, amely önmagában is „rossz és gonosz”, és ezért minden, ami tőlük származik szintén „rossz és gonosz”.
A birodalomépítő népek diszkriminációja azonban eltér a hétköznapi rasszizmustól, amely a leigázottak gyengeségét célozza, hogy igazolja az elnyomásukat, a társadalmi folyamatok peremére való kiszorításukat.
Dementyev szerint
a kisebbségek elnyomásához szokott népek nem tudják elfogadni, hogy valaki más is képes egy fejlettebb társadalmat létrehozni, és egyre jobban aggasztja őket az az érzés, hogy a világtörténelem második kategóriájába juthatnak.
Úgy véli, hogy a leigázottak kisebbrendűségi komplexusa az imperiofóbiában, a birodalmak lakóival szembeni szellemi és intellektuális felsőbbrendűség kimutatására tett kísérletben jut kifejezésre. A görögök szellemileg korlátozottnak tartották a rómaiakat, ugyanígy vélekedtek az itáliaiak a spanyolokról, a csehek és a lengyelek az oroszokról. Most az emberiség meglehetősen nagy része, elsősorban Európában, biztos abban, hogy az amerikai nép ostoba és írástudatlan.
A szerző ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a közbeszédben a Spanyolországgal, Oroszországgal és az Egyesült Államokkal szembeni ellenségeskedésnek gyakran francia vagy brit akcentusa van. Ez az a két entitás, amely gondosan leplezi birodalmi ambícióit.
Az orosz történész az írását Stanley Kubrick amerikai rendező szavaival zárja, aki szerint minden nagy állam gengszterként, a kicsik pedig prostituáltként viselkednek. Szerinte Anglia és Franciaország kaméleonszerű algengszterek, akik nem idegenkednek az alacsony geopolitikai besorolású államok kihasználásától.
Furcsa gondolatokat is megfogalmazhatnánk a fenti írással kapcsolatban. Mindenesetre mint nem birodalmi nép számára humoros, hogy mi mindent kell elszenvedni egy birodalmi nép tagjainak. Pedig ők csak az alájuk vetett népek javát akarták, jobban mondva a javait. Szinte már abnormális, ahogy a volt hegemón tagja megérti a jelenlegi hegemón nemzetközi elutasítottságát, látva a birodalmak előtt álló jövőt.
És persze megértjük azt a kisiskolás habitust is, amikor a nebuló azért lázong, mert csak ő kapott körmöst, a tettestársa pedig nem. Különben tényleg, az angolokat és a franciákat miért nem utálja a világ annyira, mint a spanyolokat, oroszokat vagy az amerikaiakat?
A fenti írás nem tükrözi a Makronóm Intézet álláspontját, célja csupán a tájékoztatás és információközlés.
Címlapfotó: Shutterstock
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
Kuminetz Géza katolikus pap, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora jelentkezett egy kis könyvecskével, amely a keresztény antropológiát mutatja be, vitatkoztatva azt a rivális elképzelésekkel.
Nem sok esélyt ad Ukrajnának az orosz elnök.
Moszkva azonban továbbra sem tett semmilyen érdemi engedményt Ukrajna ügyében.
Az adok-kapok folytatódik.
Rumen Radev hivatalosan is miniszterelnök lett, miközben Brüsszel egyszerre remél stabilitást és tart az új, szerintük Moszkvához közelebb álló vezetéstől.
A nyugati lapok elaléltak az új kormányfő személyétől, de azért pár kritikát is megfogalmaztak.
De ne legyen igazam.
