Sóhivatal vagy az ENSZ igazi kihívója az SCO?

A Sanghaji Együttműködési Szervezet szereti magát az ENSZ alternatívájának tekinteni, de még nem annyira hatékony – írta a Foreign Policy, hozzátéve, hogy egy csodás indiai üdülőhelyen tartott külügyminiszteri találkozón keveset mondtak és még kevesebbet tettek. Amerikai szemszögből kissé csúfondárosan, amolyan sóhivatalnak tekintik a sanghaji szervezetet, amely nem ad ki értelmes közleményeket, nem szólít fel cselekvésre konkrét kérdésekben és nem ösztönöz kollektív megközelítéseket a sürgető regionális vagy globális felvetésekre. 

Néhány bürokrata a tengerpartra ment és nagyon jól érezte magát. Nem mondtak vagy tettek semmi építő jellegű dolgot Goában, de azért elhangzott néhány régimódi szónoklat, és hódolatukat fejezték ki Kína előtt 

– írták.

Kína és Oroszország számára az SCO mindenekelőtt egy „Nyugat- és USA-ellenes blokk” – idéz egy véleményt a Foreign Policy, és a tevékenységéről megemlíti, hogy a Kína által alapított szövetségben a tagok többnyire azért gyűlnek össze, hogy dicsérjék Kína Övezet és Út kezdeményezését (BRI), egy olyan, sokat emlegetett kolosszális infrastrukturális projektet, amely már Közép- és Dél-Ázsia nagy részét átszeli, és amely Kína európai és afrikai piacokkal való összekapcsolására törekszik. A kínai finanszírozású infrastrukturális hálózatok mostanra Türkmenisztánon át a Kaszpi-tengerig, a Malakkai-szoroson keresztül Vietnamba, Indonéziába, Szingapúrba és Malajziába, majd Kenyába, a Maldív-szigetekre, Dzsibutiba és Görögországba nyúlnak.

Ne csodálkozzunk ezen a „savanyú a szőlő” véleményen, hiszen a sanghajiak tevékenysége teljesen szembemegy az amerikai érdekekkel. Mackinder szívföld (heartland)-elmélete szerint a szárazföldi összeköttetések teszik lehetővé a heartland uralását és védelmét a tengeri hatalommal szemben. A heartland ugyanis elérhetetlen a tengeri hajók számára, de könnyen megközelíthető a szárazföldi nomádok, a vasúti és az egyéb közlekedés által.

Persze mindig meg lehet említeni, hogy amiképp a Covid után a kínai gazdaság lelassult, úgy a BRI is lassulóban van. De az ambíciói még mindig megzavarják a washingtoni és brüsszeli döntéshozókat, akiket nemcsak a kínai beruházások, hanem a megfelelő feltételrendszer hiánya is háttérbe szorított. Például az amerikai és európai cégek hátrányba kerülnek a kötelezően betartandó építési és munkaügyi előírások hiánya miatt. Talán ezért is vonzó a BRI a szegényebb és kevésbé elszámoltatható kormányok számára.

Az amerikai portál természetesen arról is ír, hogy

Ezért az SCO-t kiegészíti az úgynevezett BRICS-országokkal  –  Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika –, valamint összekapcsolja a 2016-ban Pekingben létrehozott Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankkal, amely folyamatosan növelte fejlesztési finanszírozását, bár még mindig elhalványul a hagyományos kínai állami tulajdonú hitelintézetekhez, például a Kínai Export-Import Bankhoz képest. A Financial Times nemrég arról számolt be, hogy a BRI-hitelezés teljes nagyságrendje az elmúlt évtizedben ezer milliárd  dollár körül lehet, de senki sem tudja biztosan. Azon sem csodálkozunk, ahogy a globális dél bírálja az IMF hitelezési gyakorlatát, mint ahogy az amerikaiak is a kínaiakét, mondván adósrabszolgaságba veri a szegény országokat.

India hozzáállása

Természetesen a Foreign Policy sem felejti el megemlíteni, hogy míg a legtöbb SCO-tagország a BRI-hez való csatlakozás kockázatai ellenére szolgaian hallgat, Indiának megvan a maga különvéleménye. Visszaemlékezve brit gyarmati múltjára, óva int attól, amit Kína új gyarmatosításának tekint.

Újdelhi számára ez nem új helyzet, nem most alakította ki a nemzetközi kapcsolatokban az el nem kötelezettek álláspontját, nem először egyensúlyoz a hidegháborús ellenfelek között. Mindenesetre a Goában tartott külügyminiszteri találkozó végén megtagadta a BRI-programot dicsérő SCO-nyilatkozat aláírását

India álláspontjáról érdemesebb elolvasni egy indiai írását, aki kifejti, hogy országa az SCO-tagságot az eurázsiai régióval való együttműködés fokozásának eszközeként tekinti, azonban India részvételének számos korlátja van. A szerzője Niranjan Marjani politikai elemző, aki az indiai Vadodarában él.

Elsőként megemlíti, hogy

Az India és Kína közötti feszültség nyilvánvaló volt a tárcavezetők – nem verbális és verbális –  eszmecseréjéből. A védelmi miniszterek találkozója mellett India kétoldalú megbeszéléseket folytatott Kínával, Oroszországgal, Kazahsztánnal, Tádzsikisztánnal, Üzbegisztánnal, Kirgizisztánnal, Iránnal és Fehéroroszországgal. Rajnath Szingh indiai védelmi miniszter Li Shangfu kínai védelmi miniszter kivételével valamennyi tárgyalópartnerét kézfogással üdvözölte. Szingh azonban úgy döntött, nem fog kezet Livel, hanem indiai módon köszöntötte őt: namastét mondott, összekulcsolt kézzel. 

A kétoldalú találkozó során Szingh közölte Livel, hogy a vitatott határokkal kapcsolatos megállapodások megsértése teljesen aláássa a kétoldalú kapcsolatokat.

Ami Pakisztánt illeti, az ország védelmi minisztere, Khawaja Asif nemcsak kihagyta az indiai látogatást, de virtuálisan sem vett részt a találkozón. Helyette a pakisztáni miniszterelnöki hivatal képviselője jelentkezett be virtuálisan. A találkozó során Szingh egyértelműen felszólított a terrorizmus minden formájának felszámolására, és megjegyzései elsősorban Pakisztánnak szóltak. 

Az egyik oldalon India, a másikon Kína és Pakisztán közötti szakadékot valószínűleg nem lehet áthidalni, mivel a stratégiai és biztonsági kérdésekben mindhármuk nézőpontja eltér egymástól.

Oroszország és Kína kezdetben vezető hatalmak voltak az SCO-ban.

India bízott az oroszok erejében, abban, hogy Moszkva megtámogatja India regionális érdekeit, jelenleg azonban Oroszország Kína alárendelt partnere, és küzd azért, hogy fenntartsa befolyását a régióban.

Niranjan Marjani szerint az SCO-ban való részvétel nem illeszkedik India szélesebb körű külpolitikájához. Az ország multilateralizmusról alkotott elképzelése Kína növekvő önérvényesítő erejének ellensúlyozására irányul. Ennek érdekében India nemcsak felgyorsította közel-keleti, afrikai és délkelet-ázsiai kapcsolatrendszerét, hanem megerősítette stratégiai partnerségeit a nyugati országokkal is. India aktívan részt vett a Quad újjáélesztésében az Egyesült Államokkal, Japánnal és Ausztráliával együtt, hogy ellensúlyozza Kína befolyását.

Az sem tetszik Indiának, hogy az SCO nemcsak egy Kína által dominált fórum, hanem eredendően Nyugat-ellenes jellegű. Hamarosan csatlakozik Irán, és valószínűleg Fehéroroszország is követi, ami tovább erősíti az SCO Nyugat-ellenes jellegét. Ezáltal India kilóg a sorból.

Niranjan Marjani azt is felveti, hogy 

Indiát évtizedes kapcsolatok fűzik Oroszországhoz, és Moszkva továbbra is Újdelhi egyik fő fegyverszállítója. Az ázsiai állam még az orosz–ukrán háború kitörése után is ellenállt, hogy állást foglaljon, és elítélje Oroszországot annak ellenére, hogy erős kapcsolatai vannak a Nyugattal.

Újdelhi finoman egyensúlyozott, hogy az India és Oroszország közötti kétoldalú kapcsolatok érintetlenek maradtak, miközben India és a Nyugat közöttiek az elmúlt egy évben is nőttek. Elmélyítette a kapcsolatait Közép-Ázsiával és sikeresen hozott létre intézményi mechanizmusokat a régióval való kapcsolatfelvételre. Az India–Közép-Ázsia párbeszéd és csúcstalálkozó az Újdelhi és a közép-ázsiai országok közötti kapcsolatok kiemelkedő platformja. India az összes ország nemzeti biztonsági tanácsadóinak találkozóján és az Afganisztánnal foglalkozó India–Közép-Ázsia közös munkacsoporton keresztül is kapcsolatot tart Közép-Ázsiával.

Az SCO valószínűleg nem növeli India világpolitikai szerepét. Az egyik oldalon a Nyugat, a másikon Oroszország és Kína közötti növekvő polarizáció azt eredményezheti, hogy Újdelhinek a jövőben választania kell, legalábbis az SCO-val való elkötelezettség tekintetében. India nem sokat nyerhet a csoporttal – zárja sorait Niranjan Marjani.