Az EU-nak vigyáznia kell a kínai kapcsolataira

Informális tanácskozásra gyűlnek össze ma Stockholmban az EU-s külügyminiszterek, ezzel kezdetét vette az az egyeztetés és vita, amely a júniusi EU-csúcson fog kiteljesedni. A találkozó egyik kiemelt témája ugyanis az Európai Unió és Kína közötti kapcsolatok, illetve az EU Pekinggel szembeni stratégiájának változása. 

Az elmúlt időszakban az USA által gerjesztett Kína-ellenes retorika mintha veszített volna erejéből. Bár Annalena Baerbock német külügyminiszter egy sajtótájékoztatón kvázi leagresszorozta Pekinget, amiért a semlegesség elvét követi az ukrajnai háborúval kapcsolatban, kínai kollégáját nem ez bosszantotta fel, hanem az, hogy az Ursula von der Leyen által vázolt tizenegyedik szankciós csomag tervezetében azon harmadik országok szankcionálhatósága is felmerült, amelyek Brüsszel és Washington megítélése szerint tiltott alkatrész-kereskedelmet folytatnak Oroszországgal. Miután kínai vállalatok esetleges tiltólistára helyezése is szóba került, a pekingi kormány világos üzenetet küldött az EU-nak: súlyos gazdasági következményei lesznek, ha bármelyik európai tagállam szankcionálni kezdi Kínát, ez a következmény pedig jobban fog fájni a szankciót meghozóknak, mint aki ellen meghozzák.

Az amerikai nyomás alatt tartott Európai Uniónak sürgősen újra kell értelmeznie Kínához fűződő viszonyát, mert ha belerángatják egy új hidegháborúba, abból valóban csak vesztesként szállhat ki. Ezt a gondolatot fogalmazta meg Macron elnök még áprilisban, amikor óva intett attól, hogy a tajvani konfliktusba Washington Európát is belekényszerítse, egyben meghirdette egy független, gazdaságilag és külpolitikailag autonóm, akár a protekcionizmus eszközével is élő Európai Unió eszméjét, amely azonban megtartja és keresi a kölcsönös hasznon alapuló partnerségeket.

A külügyminiszterek tanácskozására Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője kész tervezettel érkezett, amely tartalmában rímelt Macron botrányt okozó mondataira. A Kínától való „leválás” kifejezést, amelyet nemrégen még bőszen hangoztattak egyes európai politikusok, immár kínosan kerüli mindenki. Helyette a „kockázatcsökkentés” szó lett a sláger, amely jól jelzi, hogy az USA nyomásgyakorlása ellenére az EU tagállamai kezdik megérteni, mit veszíthetnek egy Peking elleni nyílt gazdasági hadüzenettel. „A kockázatcsökkentés kiszámíthatóságot és átláthatóságot biztosíthat gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainkban, miközben elősegíti a biztonságos, szabályokon alapuló együttműködést” – fogalmaz a tervezet. 

Partner, versenytárs, rivális

A Borrell által vázolt stratégia lényege egy mondatban összefoglalható: az Európai Uniónak együtt kell működnie szövetségeseivel annak érdekében, hogy megpróbálja csökkenteni Kína globális hatalommá válásának kockázatát, ám ezt nem teheti meg azon az áron, hogy

vagyis egy olyan szituációnak, amely a „csak egy maradhat” elve alapján ér véget. A külügyi dokumentumtervezet megerősíti az EU azon megközelítését, amely szerint Kína egyszerre „partner, versenytárs és rendszerszintű rivális”, azzal a kitétellel, hogy a három jelző között egészséges egyensúlyt kell fenntartani – természetesen Peking reakcióinak függvényében.

A közös stratégiára égetően nagy szükség van: az egyes tagállamok teljesen eltérő viszonyrendszert alakítottak ki az utóbbi években Pekinggel, az ellentétek kiéleződését pedig igen világosan jelezték Macron gondolatai és az arra adott dühös reakciók némely tagország részéről. A Kínához való viszonyulás skálája igen széles: egyesek az exporttilalom gondolatával játszanak, mások ki akarnak hátrálni hosszú évekkel ezelőtt megkötött megállapodásokból, és vannak olyanok is – Magyarországot is beleértve – amelyek pragmatikus alapon szimplán kereskedni szeretnének, hosszú távon és mindkét fél számára a lehető legelőnyösebb módon.

Borrell kompromisszumos megoldástervezete szerint a kínai kapcsolatokat nem szabad felszámolni, de törekedni kell olyan szabadkereskedelmi megállapodásokra és energiapartnerségek létrehozására harmadik országokkal, amelyek felvértezhetik Európát az egyre növekvő kínai befolyás ellen. Fel kell készülni arra a lehetőségre, hogy egy USA–Kína közötti katonai konfliktus teljesen szétveri Európa chipellátását (a félvezetőimport 90 százalékát Tajvan biztosítja az EU felé), veszélybe sodorva a gondosan felépített terveket a megújuló energiák és a zöldátállás tekintetében. „Az Európai Unió határozottan kitart álláspontja mellett, amely szerint a status quo egyoldalú megváltoztatása és az erőszak alkalmazása súlyos gazdasági, politikai és biztonsági következményekkel járna globális szinten, különös tekintettel Tajvan elsődleges beszállítói szerepére a félvezetők területén” – írja a külügyi tervezet.

Borrell szerint az EU jelenlegi legfontosabb feladata, hogy folyamatosan kommunikáljon Pekinggel, mert ha a félreértéseket nem kezdi el tisztázni, azok lassan minden együttműködési területet behálóznak majd. „A rivalizálás minden területen megjelenhet. Ez azonban nem tántoríthatja el az EU-t attól, hogy nyitott kommunikációs csatornákat tartson fenn, és konstruktív együttműködésre törekedjen Kínával. (...) Ez alapvető érdekeit szolgálja” – áll a dokumentumban. 

Nem engedhetjük meg, hogy nyitottságunk tegyen sebezhetővé, ugyanakkor nem is bástyázhatjuk körbe magunkat – írta, majd meglepő nyíltsággal hangsúlyozta: ha Kína világhatalommá akar válni, azt az EU-nak nem szabad minden eszközzel megpróbálni megakadályozni, de folyamatosan monitorozni kell, miként használja a hatalmát. Ahogyan az elmúlt hetekben már megfogalmazta: „Ha a nemzetközi jog betartásával, érdekeink és értékeink tiszteletben tartásával teszi, akkor békésen megférünk együtt a világban”.

Fotó: Emmanuel Macron francia elnök és Hszi Csin-ping kínai államfő
MTI/EPA/AP pool