A német média furcsán hallgat Seymour Hersh oknyomozó újságíró cikke óta, amelyből kiderült, hogy az Északi Áramlat-vezetékek lerombolása mögött az USA áll. Az a kevés tudósítás, ami megjelent, eléggé becsmérelte a cikket.
A Der Spiegel támadja Hersh szavahihetőségét, "ellentmondásosnak" nevezi őt, a riportot pedig „rosszul megírtnak” jellemzi, és azt állítják, illetve sejtetik, hogy az oknyomozó az orosz propagandát segíti. A Die Welt arra összpontosít, hogy Hersh cikke milyen figyelmet kap Oroszországban, és megjegyzi, hogy Hersh csupán egyetlen forrásra támaszkodik a jelentésében. Az újság azonban a végén azért elismeri, hogy a folyamatban lévő német nyomozás a valódi tettes felkutatására nem talált bizonyítékot az orosz érintettségre.
de hát a németek már csak ilyenek, és ez is csak egy újabb emlékeztető arra, hogy Németország mennyire alávetette magát az amerikai birodalom érdekeinek. Ezt pedig elsősorban a német Zöld Párt segíti a kormányon belül. Olaf Scholz német kancellár pedig olyannak tűnik, mint akinek a zöldek a fejére nőttek. Az Oroszországgal (és Kínával) való eszkaláció minden egyes lépésénél meghúz egy piros vonalat, hogy aztán a nyomás fokozódásával beadja a derekát.
Kormányán belüli megosztottsága nyíltan megmutatkozik.
Baerbock többször is sarokba szorította a kancellárt, aki azonban mindeddig nem volt hajlandó elküldeni a külügyminiszterét, helyette csak a hibáit számolgatja gondosan.
Az amerikaiakkal karöltve szervesen együttműködtek a Zöldek, hogy belehajszolják Scholzot az Oroszországgal szembeni további eszkalációba. De miképp válhatott az a pacifista párt ilyen vérszomjassá? Pedig
Az ökológiai, pacifista párt az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején kezdett kialakulni a nyugat-németországi környezetromlással szemben fellépő baloldal egyesítő törekvéseként, és több millió aláírást gyűjtött össze az USA német földön állomásoztatott közepes hatótávolságú nukleáris rakétái ellen. Az opportunisták, a sikertelenség miatti csalódottság és a Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítését követően azonban gyorsan kialakultak a repedések. A hasadás végül az 1990-es évek végén, a jugoszláv háborúk idején következett be.
Diana Johnstone szerint (1989 és 1996 között a Zöldek európai parlamenti frakciójának sajtótitkára volt), a kulcsmomentum Jugoszlávia 1999-es NATO-bombázása volt, amikor egy német külügyminiszter a Zöldektől,
Olyan párttá alakította át a Zöldeket, amely az „emberi jogokért” vívott háborút támogatja.
Ahhoz, hogy az Egyesült Államok megőrizze Nyugat-Európa feletti irányítását a Szovjetunió összeomlása után, meg kellett őriznie a NATO-t is, ami az Egyesült Államok által ellenőrzött Európát jelenti.
A koszovói háború jó példa volt erre. A NATO-t védelmi erőből humanitárius küldetést teljesítő támadó erővé alakították. A Német Zöld Párt külügyminisztere, Joschka Fischer pedig teljes mellszélességgel állt emellé.
Fischer eredetileg baloldali utcai harcos volt, aki az 1990-es években nőtt ki a Zöldek vezetőjévé. 1994-ben, a jugoszláv háborúk kezdetén Fischer még azt mondta, hogy ha német erőket küldenének olyan országokba, „ahol a második világháborúban Hitler csapatai rohamoztak”, az csak súlyosbítaná a konfliktust. Az 1998-as zöld kiáltványban elutasította a balkáni beavatkozást, sőt a NATO visszaszorítását ígérte.
De Fischernek nem kellett hozzá egy évnél több a külügyminiszteri bársonyszékben, hogy már mindkét esetben az ellenkezőjét tegye. A hatalom megszerzésének lehetőségével Fischer és a Zöldek nagyszabású kompromisszumokat kezdtek kötni.
Joachim Jachnow egy 2013-as írásában, a New Left Review-ban így ír erről:
„Ezeket a kiáltványban vállalt kötelezettségeket néhány hónappal később feladták, amikor a Zöldek az 1998. szeptemberi választásokon mindössze 6,7 százalékos eredményt elérve aláírták a koalíciós megállapodást (Gerard Schröder SPD-jével, amely a NATO-nak kiemelt figyelmet biztosított).
Fischer maga is tájékozódott a Clinton-kormányzat Jugoszláviával kapcsolatos terveiről még hivatalba lépése előtt egy Schröderrel és Lafontaine-nel közös washingtoni útja során.
Mint Fischer karrierjének minden lépését, (az önmegvalósítást is) a magasabb igazságok fájdalmas felismeréseként reklámozta, amelyek elfogadása nem árulást, hanem a jobb társadalomra vonatkozó eszményeinek tökéletesebb beteljesülését jelentette.
A német média szinte egyöntetűen támogatta a katonai beavatkozás Schröder-Fischer féle vonalát.”
Ugyanezt a forgatókönyvet használja a jelenlegi német külügyminiszter, Annalena Baerbock. Ami Fischer fausti alkuját illeti, a Zöldek számára onnantól kezdve csak lefelé vezetett az út.
Jachnow szerint a korábban a jóléti állam védelmezői és a gazdasági újraelosztás hívei, a Zöldek lelkes támogatói lettek Schröder neoliberális Agenda 2010-ének, amely az állami vagyon, a társadalombiztosítás és a nyugdíjalapok hatalmas kifosztásához vezetett, miközben visszaszorította a béreket és milliárdos adócsökkentéseket biztosított a vállalkozásoknak - gyakorlatilag közreműködtek a vagyon újraelosztásában a szegényektől a gazdagoknak.
A párt emellett támogatta a megfigyelést, a polgári jogok korlátozását, a rendőrség militarizálását, és megpróbálta rávenni Németországot, hogy támogassa az USA közel-keleti kalandjait 9/11 után. Fischer számára azonban minden rózsaszínűvé vált.
Erről már Diana Johnstone ír a Consortium News-on, aki szerint egy köpönyegforgató különösen értékes ilyen körülmények között.
Fischer meg tudta ütni a megfelelő szólamokat: a háborúba való belépés indoklása az volt, hogy „soha többé Auschwitzot” – ami bár teljesen irreleváns a koszovói problémák szempontjából, de erkölcsileg lehetett vele ijesztgetni.
Mentorától, Madeleine Albright volt amerikai külügyminisztertől Fischer megtanulta a forgóajtó művészetét, és 2007-ben saját cégével tanácsadói üzletágba kezdett, ahol cégeknek ad tanácsot, hogyan viszonyuljanak a különböző országok politikai körülményeihez.
Napjainkban a zöldek társelnökei, Annalena Baerbock és Robert Habeck külügyminiszter, illetve gazdasági miniszter. Nehezen értelmezhető jelenlegi politikájuk, eltekintve háborús vágyuktól Oroszországgal, Kínával, esetleg Iránnal, és bárkivel, akit az amerikai mesterek éppen megneveznek. Ellenezték az Északi Áramlat vezetékeket, bár a német szén mostanra visszatért, ami azt jelezi, hogy a párt kudarcot vallott a kapitalista terjeszkedés és a környezeti fenntarthatóság összeegyeztetésére tett kísérleteiben. Ellenzik a szén- és az atomenergiát is. Támogatják az elektromos járművekre és a hőszivattyúkra való gyors átállást, de valahogy nem áll össze a villamosenergia-matematika.
Németország azzal néz szembe, hogy a villamosenergia-kínálatot majdnem 40 százalékkal kellene csökkenteni, miközben a kereslet a becslések szerint 20 százalékkal növekedni fog. A német kormány megduplázná a gáztüzelési kapacitást (a jelenlegi 15 százalékról 30 százalékra), ami persze felveti a kérdést, hogy honnan lesz hozzá gáz. Feltehetően az arab és az amerikai cseppfolyósított földgáz, az LNG lesz a megoldás, de kérdéses, hogy Katar, az USA és más LNG-exportőrök képesek lesznek-e kielégíteni ezt a növekvő keresletet, tekintettel a német kormány által előterjesztett ambiciózus menetrendre.
Azt tudtuk eddig is, hogy logikátlan az energiapolitikájuk, John Helmer viszont arról számol be,
a Zöldek háborúpárti álláspontja hogyan javítja a szavazat számukat Németország repülőgép- és védelmi iparának régióiban:
Kielben található a Krauss-Maffei Wegmann Maschinenbau, a Leopard harckocsik gyártója. A 2021-es kieli parlamenti szavazáson a Zöldek közel 14 százalékot szereztek, és az összesített szavazatok 28 százalékát szerezték meg, míg az SDP csak a mandátumok 29,5 százalékát tudta megtartani. A háborúellenes baloldal és a Szövetség Németországért (AfD) jelöltjei teret vesztettek Kielben. Düsseldorfban, a Rheinmetall konszern székhelyén a Zöldek 2021-ben 13 százalékot csíptek el az SDP-től és a CDU-tól, és szűken kikaptak a CDU-tól. Hasonló szavazatváltásokat regisztráltak a Zöldek felé Essenben és Duisburgban, ahol a Thyssen-Krupp irányítja hadiipari komplexumát.
Másrészt a
Mivel mégsem feledkezhetnek meg a környezetvédelemről, így hangzatosan a „klímasemlegességet” tekintik a nagy lehetőségnek Németország, mint ipari ország számára. A klímavédelmi technológiák fejlesztése kell az új beruházásokhoz, és mindez reményeik szerint lendületet adhat. Programjukban szorgalmazzák a digitális euró, a biztonságos mobil digitális személyazonosság és a digitális közigazgatási szolgáltatások megteremtését.
A Zöldek gazdasági programja egyre jobban hasonlít a Világgazdasági Fórum által Davosban szorgalmazott Nagy Újraindításhoz (Great Reset),
amelynek középpontjában az éghajlatváltozás, a mesterséges intelligencia és a mindenek digitalizálása áll.
Lehet, hogy Habeck és Baerbock csak hatalmat és gazdagságot akar, mint Fischer. Bármi is motiválja Habecket, Baerbockot és a Zöldek többi tagját, a végeredmény ugyanaz: a korábban pacifista párt többé még csak passzív ellenállást sem színlel az amerikai birodalom legrosszabb késztetéseivel szemben. Ehelyett teljes mértékben igazodnak egy álemberjogi, feminista külpolitika álcája mögé.
Persze mindezért Baerbocknak és a Zöldek többi tagjának a New York Times, a Washington Post és a transzatlanti felső tízezer összes tekintélyes tagja majd megsimogatja a buksiját.
Ahogy a legtöbb német, úgy a Zöldek is sok lehetetlen dologban hittek egykor. Az ország bőségesen kap olcsó gázt Oroszországból, 2022 végére biztonságosan lekapcsolhatja az utolsó három atomerőművét, és az olajat és a szenet majd nap- és szélerőművekkel váltja fel. Németország hagyhatja a hadseregét is lerohadni, 500 ezerről 180 ezerre csökkentve azt. Az egykori Birodalom majd békehatalomként működik, a (katonai) önmegtagadás kultúrájához híven. A kereskedelem és a befektetések majd megszelídítik Oroszországot és más agresszorokat, és érvényesülhet a Made in Germany.
Az amerikai barátaik szemszögéből most a Zöldek a jó, felelős felnőttek, csak éppen ezzel elszegényítik népüket és olyan háborúkat folytatnak, amelyek véget vethetnek a földi életnek.
Sikerrel szajkózzák, hogy mesék szüleménye az Oroszországból származó bőséges és olcsó gáz. Pedig sok más ország éppen ezt használja ki. Bíznak az USA-ban, mint a vezércikkben, amely mint Németország megszálló hatalma, soha nem engedne meg magának bárminemű szabotázst az Északi Áramlat ellen. Így a németek is felnőttek a Zöldek mellé, és ma őket tartják a „legracionálisabb” pártnak Németországban, ami valóban ijesztő. De miért ne lenne így, ha már a német média is széles körben ezt terjeszti, és a Zöldek valóban emelkednek a közvélemény-kutatásokban.
Persze a németeknek mindenhez idő kell. Az ébredéshez is.
Igaz ez Kárpátaljára is. A férfiak egy része a fronton van, a másik pedig a saját háza foglya. Bennük és családtagjaikban pszichológusok igyekeznek tartani a lelket. Veczán Zoltán írása.
Tanúvallomások bizonyítják, hogy a kilencvenes évek első felében, a szarajevói ostrom idején jómódú nyugatiak ártatlan civilekre lődöztek a várost körülvevő dombkaréjról.
Zelenszkij szerint a fehéroroszok Ukrajna elleni „lehetséges agresszió kiterjesztését" akarják.
Két órán át országos fennakadás volt a német vasutakon.
Nem Orbán Viktor volt a kerékkötő, hanem nagybátyánk, a valóság. Kohán Mátyás írása.
Az oroszok által megszállt Krím-félszigeten található benzinkutak június 21-től utasítást kaptak, hogy teljes mértékben függesszék fel az üzemanyag-értékesítést a civil lakosság számára.
A miniszterelnök szokásos ellenzék gyalázásába csomagolva épp megágyaz az elkövetkező megszorítások magyarázatának.
Terjedelmes interjút adott a The New Yorker című lapnak a Nobel-díjas magyar író.
