Feszültségek jelentek meg az unión belül az USA-val kirobbant kereskedelmi háború nyitólépésének kidolgozása és elfogadása kapcsán. A németek és a franciák öntik az állami pénzt a saját iparukba, óriási kockázatnak téve ki az egységes EU-s piacot és annak versenyképességét.
Biden elnök tavaly fogadtatta el az idén január 1-jén életbe is lépett 369 milliárd dolláros csomagot tartalmazó inflációcsökkentő törvényét, amely elméletben az amerikai ipar zöld átállását segíti elő, gyakorlatban azonban – felrúgva a globális kereskedelmi szabályokat – egy olyan protekcionista, hazai gazdaságot mentő és a támogatási szabályokkal már piactorzító hatású törvény lett, amely rövid időn belül kivéreztetheti az európai ipart, és magához vonzhatja azokat a vállalatokat, amelyek eredetileg Európában akartak befektetni.
A törvényre válaszul Macron francia elnök és Scholz német kancellár azonnal összezártak, egy ugyanolyan protekcionista, amerikai elven alapuló „Buy European” szabályozás bevezetését követelve, amely támogatásaival maradásra bírja a vállalatokat az európai piacon. (A kedélyeket nem nyugtatta meg Macron washingtoni látogatása sem, amelynek eredményeképpen egy közös amerikai-európai munkacsoport jött létre, azt vizsgálva, hogyan lehetne az európai vállaltok javára lazítani az USA inflációcsökkentő törvényén.) Az EU két vezető gazdaságának vezetői szerint felül kell vizsgálni az állami támogatások rendszerét is, azaz azt az alapelvet, hogy
A tandem erős szövetségest kapott Thierry Breton személyében. Az EU belső piacért felelős biztosa a napokban éppen arról győzködi az európai vezetőket, hogy elkerülhetetlen és rendkívül sürgős egy, az amerikaiéhoz hasonló ipartámogatási rendszer kialakítása.
Ursula von der Leyen eddig csak szűkszavúan nyilatkozott az ügyről, az Európai Bizottság elnöke szerint minőségben és nem támogatásokban kell versenyt folytatni az Egyesült Államokkal, ehhez azonban egy külön EU-s alapot kellene létrehozni.
Breton Clean Tech Act tervezete azonban túlmutat ezen: az uniós biztos teljesen világosan kampányol az állami támogatások bővíthetősége mellett, amely azonnal heves ellenkezést váltott ki a kisebb országok részéről, amelyek szerint az egyes országok öntámogatása az egységes európai piac szétszakadásához vezethet, hiszen Németország vagy Franciaország anyagi helyzetéből adódóan olyan mértékben tudja a saját iparát segíteni, amire a szegényebb államok soha nem lennének képesek – ezzel pedig tovább mélyülne a versenyképességek közötti szakadék az egyes országok között. Bár Breton azt állítja, hogy az összes tagállam egyenlő eséllyel használhatja ki a lehetőségeket, ezzel megteremtve az egészséges versenyfeltételeket, a gyakorlati számok, amelyeket Németország és Franciaország eddig produkált, nem éppen erre mutatnak.
Brüsszel már elég régóta lazítgatja a rendkívüli állami támogatások szabályrendszerét, amelyeket a Covid-járvány, majd az ukrajnai háború gazdasági hatásai miatt vezettek be. Tavaly az EU egy összesen 672 milliárdos állami támogatási keretet engedélyezett a tagországoknak. Az úgynevezett „ideiglenes válságkeret” (az ideiglenes szó éppen arra utal, hogy ez a fajta támogatási rendszer nem áll összhangban az EU piaci szabályaival) legnagyobb kihasználója Németország és Franciaország volt, az azonban egészen brutális, hogy milyen mértékben: Berlin az összes jóváhagyott állami támogatás 53 százalékát, míg Párizs 24 százalékát jelentette be, Olaszország már csak 7 százalékkal volt a harmadik, míg az összes többi tagország osztozott a maradék 16 százalékon.
Az óriási összeg óriási lehetőséget nyújtott a két európai vezető hatalomnak ahhoz, hogy beigazolják a kisebb országok aggodalmát, ám Scholz és Macron ezen túlmenően még rugalmasabbá akarja tenni az állami támogatások rendszerét. Breton uniós biztos ezen a ponton találja szembe magát Margrethe Vestager versenyjogért felelős biztossal, aki az első pillanattól kezdve óva intett attól, hogy az Unió francia és német nyomásra valóban ugyanazokat a protekcionista eszközökhöz nyúljon, mint az USA. Mint hangoztatta: támogatásokból nem lehet versenyképességet építeni, ha pedig felborul az egyensúly, akkor az EU „legdrágább kincse”, az egységes piac kerül óriási veszélybe.
Vestager maga is támogatja egy új támogatási keretrendszer kialakítását, ám az állami szegmens nagyvonalúsága tekintetében már óvatosabban fogalmaz. A biztos egy új, kollektív, szintén „ideiglenes keret” kialakítását javasolja, amely egyszerűsítené a zöld projektek állami támogatási szabályait, különös tekintettel a megújuló energiatechnológiákra és az elektromos járműiparra annak érdekében, hogy a vállalatok ne meneküljenek az USA-ba az ottani alacsonyabb energiaárak és a kedvező támogatási rendszer miatt.
Vestager ugyanakkor a legszélesebb körű konszenzust szeretné kialakítani az EU-n belül a támogatási rendszer átalakításával kapcsolatban. Ez az, amit Macron és Scholz, illetve a terv kidolgozásával megbízott minisztereik az idő sürgetésére hivatkozva nem annyira toltak előtérbe. A biztos néhány nappal ezelőtt levelet írt az EU-s szakminisztereknek, amelyben egy kialakuló állami támogatási verseny veszélyeire és egységromboló hatásaira hívja fel a figyelmet. A levélben megerősítette a Németországra és Franciaországra vonatkozó információkat, rámutatva, hogy a két ország saját iparába öntött összege mellett az összes többi tagállamé szinte aprópénznek tűnik. Mint fogalmazott: nem minden tagállam rendelkezik ekkora költségvetési mozgástérrel, márpedig
Bár azzal Vestager is egyetért, hogy az állami támogatási rendszert megengedőbbé kell tenni bizonyos szegmensekben (főként az elektromos járműipar és a megújuló energiák területén, vagyis pontosan ott, ahol az USA a legjobban megmarta az EU-s piacot a saját támogatási törvényével), ám szerinte azoknak valóban ideigleneseknek, időben behatároltaknak, a tagállamokra nézve arányosnak és célzott ágazati támogatásoknak kell lennie, és
Úgy tűnik, ebbe Franciaország is beleegyezne, sőt Párizs határozottan úgy módosította álláspontját, hogy az állami támogatások megvariálása csak a közös alap beépítésével képzelhető el, hogy minden tagország számára azonos feltételeket biztosítson a finanszírozáshoz. Olaszország hasonlóan nyilatkozott. Giorgia Meloni máris kijelentette: csak akkor egyezne bele az állami támogatási szabályok megváltoztatásába, ha mellette a speciális alap garantálná, hogy Németország ne profitáljon aránytalanul sokat az önmegsegítő lehetőségekből.
Ami Berlint illeti, nem nagyon lelkesedik a hibrid lehetőségért. A közös európai finanszírozás helyett a német kormány változatlanul az állami támogatások bővítését tartja üdvözítőnek, mondván: a többletfinanszírozást elsősorban nemzeti alapokra kell helyezni. Arról pedig, hogy a közös alapot egy újabb közös hitelfelvétellel teremtse meg az Európai Unió, hallani sem akarnak. Christian Lindner pénzügyminiszter nyomatékosan kijelentette: „a kollektív alap létrehozása nem valósulhat meg hitelfelvételből. Semmilyen okot nem látunk arra, hogy az EU tovább növelje az adósságát”.
Míg Vestager január 25-ig várja a miniszterek véleményét, hogy az alapján kezdhessék el kidolgozni az állami támogatási szabályok módosítását, Németország nem vesztegeti az időt. Robert Habeck gazdasági miniszter a múlt héten jelentette be, hogy kihasználva az EU közös, európai érdekek szempontjából kiemelt projektjeire (IPCEI) vonatkozó szabályait, újabb 1 milliárd euró állami támogatást fektet be akkumulátorgyártásának támogatásába.
Címlapfotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Rodrigo Ballester, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője szerint „ami most történik, az olyan, mintha elkoboznák a nemzeti hatásköröket az európai értékekre való hivatkozással”.
Már a Politico is aggódik az Európai Bizottság elnökéért.
Nem véletlenül van velük vitája a magyar kormányfőnek.
Az EU úgy alakította át a pénzmosás elleni szabályozást, hogy az kedvezzen Didier Reyndersnek.
Manfred Weber bizonyára elégedett lehet. Dornfeld László írása.
„Állok rendelkezésre, hogy a megkezdett vitánkat folytassuk!” – írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
NGM: a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a magyar családok évről évre egyre többet vihessenek haza.
Golovin Vlagyimirnak nem maradt más választása.
