Recep Tayyip Erdogan török elnök 2002-ben győzött a választásokon, 2003-ban miniszterelnök lett, és azóta is ő Ankarában a legfőbb ember. Erdogan fennmaradása az elmúlt két évtizedben saját reformjainak köszönhető.
Amikor Erdogan hivatalba lépett, Törökország parlamentáris demokrácia volt egy miniszterelnökkel, aki a kormányfő szerepét töltötte be, és egy parlament által kinevezett elnökkel, aki ceremoniális államfőként szolgált. De 2007-ben Erdogan népszavazáson fogadtatta el, hogy az elnökről a nép döntsön. Így 2014-ben ő lett Törökország első, nép által megválasztott elnöke. Ez a lépés lett a 2016-ban bekövetkezett hatalomkonszolidáció alappillére, amikor a kormánya elleni sikertelen puccskísérletet követően szuperelnöki rendszerré alakította át Törökországot.
Populista, de mérsékelt iszlamista erőként tekintettek rá, aki sok tekintetben igazságosabbá tette a török társadalmat – például azzal, hogy eltörölte a hidzsáb tilalmát az állami intézményekben (így nevezik a nők haját eltakaró fátylat, amit a muszlim nők és lányok hordanak kamaszkortól fogva), továbbá engedélyezte a kurd nyelv oktatását az iskolákban. Emellett a magas GDP-növekedés a szegénység csökkentésével is járt, ezzel Törökország a felső-középső jövedelmű gazdaságok közé emelkedett a korábbi évek során.
A nyugati fővárosokban Erdogant úttörő vezetőként üdvözölték, aki képes volt a nyugati és az iszlám kontextus közötti finom retorikai és diplomáciai határvonalakon mozogni. Bizonyította a világ közvéleményének, hogy a nyílt iszlám társadalmak ugyanolyan modernek, dinamikusak és innovatívak lehetnek, mint nyugati társaik. Törökország elkötelezett tagja volt a NATO-nak, és az Európai Unióhoz való csatlakozásra is készen állt.
Nyíltan vallásos kormányfőként Erdogan ingoványos területen mozgott. Bár Törökországnak már korábban is voltak iszlamista vezetői, mindegyiket gyorsan eltávolította a kemalizmus őrének tekintett hadsereg. Állítólag Erdogan miniszterelnöksége elején számos puccsfenyegetéssel vagy katonai összeesküvéssel szembesült, és mindegyikre a hadsereg hatalmának csökkentésével válaszolt, arra hivatkozva, hogy ez az EU-csatlakozás feltétele.
A dolgok 2016. július 15. után eszkalálódtak, amikor Erdogan és támogatói meghiúsították az uralma elleni eddigi legsikeresebb puccskísérletet. Válaszul Erdogan kétéves szükségállapotot hirdetett ki, amely felfüggesztette a jogállamiságot, és átfogó tisztogatást indított.
A Human Rights Watch becslése szerint 130 000 közszférában dolgozó tisztviselőt rúgtak ki állásából, közel 80 000 embert pedig letartóztatták a terrorizmussal való állítólagos kapcsolat miatt. A puccskísérletet követően és az azt követő tisztogatás során Erdogan népszerűségi mutatói az egekbe szöktek.
A rendkívüli állapot 2018. júliusi megszűnése óta Erdogan politikai élete kaotikus maradt. A korai miniszterelnöki időszakával ellentétben hírhedtté vált a török gazdaság rossz irányításáról és a kamatemelésekkel szembeni különös ellenszenvéről. (A török választók túlnyomó többségében a gazdaságot jelölik meg legfőbb aggodalmuknak.) Emellett agresszívan beavatkozott a regionális katonai konfliktusokba, és felvette a harcot a Földközi-tengeri határokért, amit egyesek revizionista, neo-oszmán külpolitikának minősítenek.
Függetlenül attól, hogy személye mennyire kellemetlen,
illetve Erdogan kritikus közvetítő erőnek bizonyult Oroszország és Ukrajna között, lehetővé téve az ukrán gabonaexportot a Fekete-tengeren keresztül. Erdogan a NATO-n belül is megmozgatta az izmait, mivel engedményeket akar kicsikarni a leendő tagok közül Finnországtól és Svédországtól, amelyek szerinte a Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) köthető fegyvereseket rejtegetnek.
Amúgy a kurdok támadása - akár retorikailag, akár katonailag - mindig is megbízható választási stratégia volt Törökországban.
Viszont a legújabb közvélemény-kutatások szerint Erdogan politikai karrierje hamarosan véget érhet. Saját 2017-es reformja szerint egy török elnök legfeljebb két ötéves ciklusban tölthet be tisztséget, amelyből az elsőt Erdogan már majdnem kitöltötte. Ahhoz, hogy újraválasszák, egyértelmű többséget kell szereznie - ha nem is június 18-án, de a július 2-i második fordulóban.
A felmérések szerint az egy ellenzéki jelölt és Erdogan közötti potenciális összecsapás nem sok jót ígér a hivatalban lévő elnöknek. Lehet a végén Erdogan a kurdokra szorul, ugyanis a kurd Népek Demokratikus Pártja (HDP) - egy baloldali, nacionalizmusellenes párt, amely a parlament harmadik legnagyobb tömbjét alkotja - nem csatlakozott a Hatok Táblájához, amelyet török nacionalistának tart.
Előzetesen úgy tűnik, hogy a Hatok Táblájának elnökjelöltje nagy valószínűséggel a CHP vezetője, Kemal Kilicdaroglu lehetne, de felmerült még Mansur Yavas ankarai polgármester és Ekrem Imamoglu isztambuli polgármester neve is. Persze 2022. december közepén a bíróság Imamoglut két év börtönbüntetésre ítélte „közszereplők megsértésének” vádjával. Egy másik korábbi elnökjelölt, Selahattin Demirtas szintén börtönben sínylődik.
Bár Törökország a legtöbbek szerint még mindig egy működő képviseleti demokrácia, ha a választók eljutnak az urnákhoz, a szakértők egyetértenek abban, hogy a jelenlegi választási és kampányszabályok az AKP-nek kedveznek, amiben segíthet Erdogan média és az igazságszolgáltatás feletti kontrollja.
Az is elképzelhető, hogy Erdogan megtartja az elnökséget, de az AKP elveszíti a parlamenti többséget, vagy ő veszíti el az elnökséget, az AKP pedig megtartja a parlamentet. Tekintettel az elnökség kiterjedt hatásköreire, az első forgatókönyv előnyösebb lenne Erdogan számára. A második eset kínos lenne, Erdogan politikai hivatal nélküli pártvezérré válhatna.
Ha a közvélemény-kutatások helytállnak, a Hatok Táblája pártjainak engedményeket kell tenniük a kisebbségi jogok terén, hogy többséget szerezzenek, és távol tartsák a hatalmat az AKP és ultranacionalista szövetségesei, a Nacionalista Mozgalom Pártja kezétől. Másrészt az újonnan alakult Győzelem Pártja zászlaja alatt növekvő kemalista bevándorlásellenes mozgalom szavazatokat vehet el a CHP-től és más szekuláris pártoktól, de – úgy tűnik – nem éri el a 7 százalékos választási küszöböt, ami nettó nyereséget jelentene az AKP számára a parlamentben.
Persze túl korai lenne teljes körű előrejelzéseket tenni a hat hónap múlva esedékes választásokkal kapcsolatban, különösen, mivel még nem tudjuk, ki lesz Erdogan fő elnöki ellenfele, és ki kerül még börtönbe.
Az elektromos mobilitás „forradalmi gyorsasággal” fog elterjedni, mert az egész világ megtanulja azt, hogy az olajimport az mekkora kitettség – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel a Mandiner Mesterterv című műsorában.
Az intézkedéssel a kormány Magyarország energiafüggetlenségét védi a vajdasági merényletkísérlet után.
Külön program van az ilyen kialakult helyzetekre.
A törökök a világbajnoki serlegért utaznak a tengerentúlra.
Szó szerint lángba borult a Balkán!
Valahol történelmet írnának, valahol megtörték az átkot.
Mutatjuk, mit kell tudni a folytatásról!
A mobilitás korszakában egyre inkább elmosódik a határ az iroda, az iskola és a pihenés helyszínei között.
Hiába a hangos brüsszeli propaganda, az energiaszankciók csődöt mondtak. Czepek Gábor és Hortay Olivér kőkemény figyelmeztetést adott ki: az ukrajnai háborúra hivatkozva hamarosan brutális fogyasztáscsökkentésre – a nadrágszíj meghúzására – kényszeríthetik az embereket.
