Az ukrajnai háború kellős közepén Európa fegyverkezése egy pillanatra sem áll le, a közép-kelet európai országok pedig különösen magas fokozatba kapcsoltak a haderőfejlesztés területén. A legjobban természetesen az amerikai fegyvergyártók járnak, az üzlet annyira beindult, hogy a kapacitáshiány kezdi a legnagyobb problémát jelenteni.
Az Egyesült Államok huszonegyedik alkalommal is beletúrt a saját fegyverkészletébe, hogy újabb csomagot állítson össze Ukrajnának. Az utolsó szállítmány 600 millió dollárt ért, ezzel pedig a háború kezdete óta a fegyversegélyek költsége átlépte a 15,1 milliárd dollárt. A napokban Biden újabb 11,7 milliárd dolláros sürgősségi támogatást kért a Kongresszustól, amit zömében ugyanerre a célra kíván fordítani.
A napokban egy romániai rendelés szerződésének megkötését jelentette be a világ egyik legnagyobb fegyvergyártója, a Raytheon Technologies, amely egyébként is virágkorát éli az USA Ukrajnának szánt fegyverszállítmányai miatt. Az ismert Javelin és Stinger rakétarendszerek gyártója Bukarestnek 208 millió dollár (nagyjából 77 milliárd forint) értékben szállít NSM CDS (Naval Strike Missile Coastal Defense System) védelmi rakétarendszereket, amellyel Románia a tengeri partvidékét erősíti meg, amennyiben a háború eszkalálódása esetén az orosz flottának eszébe jutna éppen ebbe az irányba továbbindulnia.