Egyedül nem megy: a német–francia frigy újra él

A francia–német kapcsolatok először csak hűvössé, majd kifejezetten antarktiszi jellegűvé váltak a Scholz-kormány megalakulása utáni időszakban. Az Európai Unió két legnagyobb gazdasága, amely a közelmúltban, sőt évtizedeken keresztül olajozott tandemként működött, sehogyan sem találta a közös hangot, ami elég szerencsétlen időzítéssel éppen egybeesett a háborúval, a fokozódó energiaválsággal, a tomboló inflációval, és a gazdaság összeurópai hanyatlásával. 

Németország – sokak szerint az EU egészét teljesen figyelmen kívül hagyó, csupán saját maga megmentésével foglalkozó – önmegmentő csomagjai, saját hadiiparát és gazdaságát felszínen tartó hitelfelvételei, az energiaválság megoldási lehetőségei körüli német, megkövesedett álláspontok, a Scholz-kabinet önjáró üzemmódba kapcsolt.Különutas megoldásai érezhetően kiverték a biztosítékot a franciáknál. Olyannyira, hogy úgy tűnt,

és már nem is fog működni többé. 

Aztán történt valami, amitől a kakas és a sas hirtelen a homlokukra csaptak, és megértették, ha egymást nyírják ki, azzal nem csak magukat rántják sírba, de az egész EU-t is, nem beszélve arról, mekkora szolgálatot tesznek a nevető harmadiknak. És ebben az esetben nem Oroszországra, de még csak nem is Kínára kell gondolni, hanem az Amerikai Egyesült Államokra, amely a Biden-féle infláció-csökkentő csomaggal gyakorlatilag kivéreztetné Európa amúgy is súlyos válságban lévő iparát.

Macron és Scholz pontosan érezte és érzi a veszély súlyát, így villámgyorsan összezártak. Nem vártak, nem húzták az időt és nem fecsérelték az időt hosszas és általában kudarcba fulladó egyeztetésekkel az EU-s partnerekkel. Macron megpróbálta Bident jobb belátásra bírni egy villámgyors amerikai látogatás során, ezalatt Robert Habeck német gazdasági miniszter nekiállt kidolgozni egy „Buy European” tervet, amely az amerikai „kirekesztő” csomag mintájára az európai ipari szereplők érdekeit és kereskedelmi sikerességét tolja előtérbe – háttérbe szorítva az Unión kívülieket.

Nyilatkozat követelésekkel

A francia–német viszony változását és a két ország finoman szólva is ideges reakcióit az a közös, rendkívül határozott nyilatkozat rögzíti, amelyet a két gazdasági miniszter, Bruno Le Maire és Robert Habeck adott ki a múlt hónap végén.
A dokumentum már az első mondataiban leszögezi: a két ország közösen dolgozik azon, hogy összehangolt támogatást nyújtson az energiaválság által leginkább sújtott vállalatoknak. 

A két miniszter rámutatott:

éppen ezért a két gazdasági nagyhatalom a nyilatkozat aláírásával egy időben új együttműködéseket ír alá a kulcsfontosságú stratégiai ágazatokban. 

A dokumentum szerint a két ország közös munkacsoportot hoz létre a különböző iparágak szén-dioxid-mentesítésének és a tiszta energiákra, például a hidrogénre épülő projektek felgyorsítása érdekében.Valamint közös teamként gondolkodnak abban, hogy az Európai Unió szuverenitásának technológiai és tudományos szempontból nélkülözhetetlen stratégiai platformokat alakítsanak ki. Egyetlen mondattal ugyan, de annál erősebben mutattak rá az egyik legnagyobb problémára, a nyersanyaghiányra, amelyet szintén közösen akarnak megoldani. 

Külön kiemelték a kiberbiztonsági kihívásokat, amelyek megoldásait a jövőben együtt akarják kidolgozni. Olyan megbízható és átfogó rendszereket akarnak elfogadtatni, amelyek az adatok biztonságos áramlását, hozzáférését és felhasználását teszik lehetővé – megfelelve az európai adatvédelmi szabványoknak.

Az ipar mindenek felett

A két ország közös nyilatkozatának a legsarkalatosabb pontjai az európai ipar megmentésére vonatkoznak. Habeck és Le Maire az EU-s gazdasági szuverenitás és a versenyképesség megőrzése érdekében arra szólítják fel az Európai Bizottságot, hogy bővítse ki az IPCEI-programot a zöld átállás felgyorsítása, a fosszilis energiahordozóktól való minél előbbi elszakadás és a szén-dioxid-kibocsátás kötelezettségvállalási határértékeinek elérése érdekében. 

Az egyre keményebb hangvételű közleményben a két miniszter olyan uniós iparpolitika kialakítását követeli Brüsszeltől, amely a technológiai vezető szerep elérése révén biztosítja a globális versenyben való előretörést. Előkerül a „Buy European” elve is, mégpedig a Macrontól megszokott tömör, ám érezhetően ideges stílusban. Ahogyan fogalmaztak: „koordinálni akarjuk az Amerikai Egyesült Államok infláció-csökkentési törvényéhez hasonló kihívásokra adható európai válaszlépéseket. Meg fogjuk vizsgálni az iparpolitikai lehetőségeket a harmadik országok protekcionista intézkedéseinek negatív hatásainak megelőzésére, és biztosítani fogjuk, hogy a Kereskedelmi Világszervezet szabályait mindenki tiszteletben tartsa”. 

Az utolsó mondat a megnyugtatás mellett egyben burkolt fenyegetés az USA felé, amely nagy valószínűséggel nem fogja tudni elkerülni, hogy az EU feljelentse a Kereskedelmi Világszervezetnél a szabályok semmibevétele és a piactorzító, protekcionista lépések miatt.

A közlemény ugyanolyan határozottan zárul, ahogyan kezdődött, jelezve az Európai Bizottság felé: szó nincs engedélykérésről vagy hosszú konzultációkról. A két ország döntött, és nagyon is tisztában van azzal, hogy kulcsszerepet játszanak a jelenlegi gazdasági krízis megoldásában, az infláció elleni küzdelemben, az energiaárak csökkentésében és a gazdasági versenyképesség fejlesztésében. Mint írják: „a mai nap az első lépés az új francia–német szövetségben az európai iparpolitika támogatására és előmozdítására”.

A frigy újra él. Örülni nincs idő.

Címlapkép: MTI/EPA/Clemens Bilan