Érik a német védelmi miniszter kirúgása

Több forrás szerint bizonytalanná vált a német védelmi miniszter jövője a Scholz-kabinetben. A kancellár szociáldemokrata párttársa, Christine Lambrecht ugyanis egyik baklövést követi el a másik után, ez pedig valóban nem szerencsés sem a tomboló háborús környezet, sem Németország biztonságpolitikája szempontjából.

A hatalmas hanggal meghirdetett védelempolitikai fordulat, a Zeitenwende azt sugallta, hogy Németország azonnali és brutálisnak mondott haderőfejlesztésével ismét Európa vezető katonai hatalmává válik, olyannyira, hogy a NATO-ban egyeduralkodónak számító USA egy idő után akár rá is bízhatja az európai védelem területét.

Ahogyan telnek a háború hónapjai, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a folyamat hosszabb lesz, mint azt a német kormány és Európa remélte. Az ukrajnai háborúval kapcsolatos, mai napig tartó belső feszültségek és a Scholz-kabinet időnként ad hoc jellegűnek tűnő, hirtelen ötletelésre épülő irányítása nem éppen a stabilitás érzetét kelti a külső szemlélőben. Ezt a véleményt erősíti Christine Lambrecht védelmi miniszter alsó hangon is megkérdőjelezhető teljesítménye az elmúlt hónapok során, olyannyira, hogy egyre többen számolnak a tárcavezető távozásával.  

Az az áldott 2 százalék

Az egyik hirtelen ígéret a Zeitenwende kapcsán Scholz részéről az volt, hogy Németország nem csak villámgyorsan eléri a védelmi kiadások területén az éves GDP 2 százalékának felhasználását, de meg is haladja azt. A 2 százalék immár etalonnak számít, de nem mindig volt az. Trump elnök emiatt rúgta össze iszonyúan a port Angela Merkellel, de mondanivalóját gyakorlatilag az egész európai szövetségnek szánta.

az európai országok pedig ennek gyümölcsét élvezik anélkül, hogy tevőlegesen kivennék a részüket a terhekből. Trump annyira berágott akkoriban, hogy még a kilépéssel is fenyegetőzni kezdett, aztán a 2014-es walesi NATO-csúcson végül megszületett a megállapodás a 2 százalékos vállalásokról. Németország ezt finoman szólva sem vette komolyan, de az ukrajnai háború gyökeresen megváltoztatta Berlin külpolitikai filozófiáját is, így Scholz villámgyorsan rá is ígért a vállalásra...

...hogy aztán saját védelmi minisztere higgassza le a lelkesedést, aki tulajdonképpen vissza is szívta az egészet, és óvatosan úgy fogalmazott: a 2 százalék esetleg 2025-re lesz meg, de az sem biztos. Hogy ez mennyire lehet kínos Scholz számára, aki új katonai nagyhatalmat vizionál, azt nem kell ecsetelni, főleg annak tükrében, hogy Németország még egy 100 milliárdos gigahitelt is felvett a „nagy terv” végrehajtására.

Locsogás és amatőrködés

A háború kitörése előtt nem sokkal Lambrecht diadalittasan jelentette be, hogy Németország 5000 darab sisakot küld Ukrajnának. Ezen persze Kijev is csak röhögni tudott, pedig februárban Scholz még makacsul ragaszkodott a pacifista külpolitikához, így szó nem lehetett fegyverszállításról. A felajánlás komolytalansága nem Lambrecht hibája volt, a felkészületlenségéről szóló pletykák mégis ekkor hangosodtak fel. 

Nem sokat lendített népszerűségén az sem, amikor kiderült, hogy áprilisban a hadsereg gépével vitte fiát nyaralni az Északi-tengerre. Bár mindent szabályosan csinált az úttal kapcsolatban, a költségeket pedig maga fizette, politikai ellenfelei azonnal megragadták az alkalmat a támadásra. Mint többen megjegyezték,

de a kritikák akkorra már nem szorultak kizárólag az ellenzéki oldalra: Lambrechtet saját koalíciós partnerei is megtalálták maguknak, sőt szociáldemokrata párttársai közül is egyre többen használták a „kínos kérdések merültek fel” kifejezést.

Lambrecht az elmúlt hónapokban egyébként is meglepő politikai és diplomáciai amatőrségről tett tanúbizonyságot. Szeptemberben közölte, hogy Németország kifogyott a lehetőségekből az ukrán fegyverszállításokkal kapcsolatban, ezért nem tudja biztosítani a kért Dingo harcjárműveket sem. Két héttel később bejelentette, hogy 50 Dingót küldenek Kijevnek, ezzel alaposan összezavarva az egységes és legalább nagyjából kiszámítható politika híveit, beleértve saját koalíciós partnereit is. 

December elején Varsó akadt ki teljesen, amikor Lambrecht egyeztetés nélkül, a tárgyalások lezárása előtt és a titoktartási megállapodást megszegve jelentette be a nyilvánosságnak, hogy

Igaz, ebben az esetben a német kormány használta az eszét, amikor nem engedett az ukrán és lengyel követeléseknek, és nem egyből Kijevnek szállította le a rendszereket, hiszen a lengyel védelem sebezhetőségére éppen egy eltévedt és lengyel területre becsapódott ukrán rakéta hívta fel a figyelmet. 

A lőszer miatt nincs bocsánat

Ennél sokkal súlyosabb – és az ország katonai képességei szempontjából drámai – hiányosságra derült fény a napokban, amikor Berlin azzal szembesült, hogy több fegyver esetében annyira kevés lőszer áll rendelkezésre, ami egy háború esetén csupán néhány órára lenne elegendő. 

Ez valóban olyan szintű szakmai hiba és amatőr hozzáállás egy védelmi miniszter részéről, ami egy háborús helyzetben megbocsáthatatlan. Lambrecht próbálta menteni a menthetőt, és soron kívül óriási összeget kezdett követelni a költségvetésből, hogy pótolja a beszerzési mulasztást és leadja a rendeléseket, ám koalíciós partnere, a liberális párthoz tartozó Lindner pénzügyminiszter postafordultával küldte el melegebb éghajlatra, mondván: Lambrechtnek számtalan lehetősége lett volna a költségvetési vita során összegeket biztosítani saját tárcájának, de valahogy elfeledkezett róla. Márpedig a költségvetési politika nem egészen úgy működik, hogy utólag belenyúlkál valaki, amikor végre eszébe jut, hogy pénzre is szüksége van.

A lőszerhiány miatt kialakult belső feszültség óriásira dagadt. Sebastian Schäfer, a Bundestag költségvetési és pénzügyi bizottságának tagja rámutatott: a mostani helyzet évek óta probléma, ennek tükrében pedig végképp

a kezelésére, és a botrányos ellátottságra miért a háború kilencedik hónapjában derült fény.

Viola von Cramon, a szintén koalíciós Zöldek európai parlamenti képviselője már egyszerűbben fogalmazott, amikor kimondta: talán kinevezhetnének egy olyan védelmi minisztert is, aki el is tudja látni a feladatát. „Ez az egész nagyon kínos. Kínos a Bundeswehrnek, Németországnak, de az Európai Uniónak és a NATO-nak is” – fogalmazott.

Alexandre Müller, a Szabad Demokrata Párt védelmi szakpolitikusa tajtékzott, amikor kiderült a lőszerhiány. Ő már – koalíciós partnerség ide vagy oda – teljesen nyíltan a védelmi tárca bürokráciáját és lomha, életképtelen beszerzési mechanizmusát tette felelőssé a kialakult helyzetért. A helyzet odáig fajult, hogy a jelzőlámpa-koalíciós pártok az egység miatti szolidaritás ellenére is célozgatnak arra, hogy jobb lenne Lambrechtet addig eltávolítani, amíg valami végzetes hibát nem követ el. 

A mi kutyánk kölyke

Lambrecht természetesen nem hajlandó elismerni a hibáit. A lőszerbotrány kapcsán úgy nyilatkozott, azért elődei és azok felelőtlen gazdasági döntései a felelősek – csak azt felejtette el hozzátenni, hogy a 100 milliárd eurós erszényt az ő kezébe adták, nem az előző védelmi miniszterekébe. Az már csak hab a tortán, hogy egyik elődje,

így éppen arra hárítja a felelősséget, aki most a legjobban sürget a gyorsított fegyverkezésre és a Ukrajnába tartó német fegyverszállítások fokozására.

Furcsa hírek keringenek arról, hogy Lambrecht „inkább belügyminiszter szeretett volna lenni”, és nem is érzi jól magát jelenlegei szerepkörében. Azt a tényt mindenesetre figyelembe kell venni, hogy a háború kitörése előtt a német védelmi miniszter pozíciója nem éppen a legkomolyabban vehetőek egyike volt. Berlin antimilitarista külpolitikája a NATO miatt szükségessé tette ugyan a védelmi képességek biztosítását, de a tárca vezetése már-már a formalitás határát súrolta. Így foglalta el irodáját a mindenki által tapasztalatlannak tartott Lambrecht, és 

A helyzet megváltozott, a védelmi tárca kiemelt jelentőségű lett, ahogyan vezetőjének személye is, ám minden jel szerint maga Lambrecht sem volt felkészülve arra, hogy érdemben csinálnia is kell valamit.

Cserelehetőség

Scholz számára bizonyos fokig kényelmes volt ez a szituáció, hiszen saját párttársának személye miatt ellenállás nélkül tudta irányítani a védelmi területet, beleértve az óvatos visszafogottságot az ukrán fegyverszállítás ügyében. Mára azonban inkább nyűg lett Lambrecht személye: az mindenképpen villogó felkiáltójelnek számít, amikor

Információk szerint Scholz meg tudná oldani a problémát úgy, hogy az még elfogadható döntésnek is tűnjön. A jelenlegi belügyminiszter, a katari gázszerződések ellenére Katart vehemensen ostorozó Nancy Faeser jövő év elején indulni akar a regionális választáson, márpedig ez automatikusan a miniszteri poszt megszűnését vonja maga után az összeférhetetlenség miatt.

A belügyminiszter távozása alapból kormányátalakítást jelentene, Scholznak tehát alkalma lenne egy füst alatt Lambrechttől is megszabadulni, akár alsóbb polcra, akár magasabbra helyezve tehetetlen tárcavezetőjét. Mások – elsősorban szociáldemokrata politikusok – azzal érvelnek, hogy Lambrecht továbbra is bírja a kancellár bizalmát, így maradhat továbbra is védelmi miniszter. Feltéve, ha nem követ el több hibát.

Látva eddigi tevékenységét, erre azért senki nem venne mérget.

Címlapfotó: MTI/EPA/Ronald Wittek