A Biden-adminisztráció nemrég adta ki friss nemzetbiztonsági stratégiáját, amely rögzítette a Kínával való nagyhatalmi verseny fokozását. Továbbra is egy konfrontatív Kína-politikára kell berendezkedni, amely valószínűleg uralni fogja az előttünk álló évtizedet, egyfajta új hidegháborúként.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet szakértőjének írása a Makronómon.
A Biden-adminisztráció által nemrégiben közzétett új nemzetbiztonsági stratégia lényegében jó időre rögzítette az Egyesült Államok konfrontatív Kína-politikáját. Ez rossz hír azok számára, akik Donald Trump elnökségét követően egy békülékenyebb hangnemre számítottak Kínával szemben.
Az ázsiai térség számára egyfelől rossz hír, hogy fokozódik a térségbeli nagyhatalmi versengés, másfelől viszont pozitív, hogy az Egyesült Államok az ukrajnai háború ellenére nagyobb figyelmet szentel a jövőben ennek a térségnek is. Az új stratégia egyúttal mérsékelte a demokráciák és az autokráciák közti geopolitikai versenyt, és azt immár egzisztenciális harcként értelmezi. Ettől az új nemzetbiztonsági stratégiától elsősorban azt várják, hogy megnövekszik a mozgástér az Egyesült Államok és Ázsia között.
Mikor Biden hivatalba lépett a legtöbb ázsiai térségbeli ország abban reménykedett, hogy az Egyesült Államok a konfrontatív magatartását egy békülékenyebb hangnemre fogja cserélni, de ez végül nem így lett, amit az új nemzetbiztonsági stratégia is jelez. Szép lassan ezzel összeomlott a mintegy négy évtizedes gazdasági integráció, együttműködés és geopolitikai konvergencia a két szuperhatalom között.
A konfrontáció folytatódása már 2021 márciusában nyilvánvalóvá vált, mikor a Biden-adminisztráció ideiglenes biztonságpolitikai iránymutatása Trump politikájával való hasonlóságot mutatott. Ennek ellenére az ázsiai kormányok továbbra is reménykedtek.
ahol a kínai elnök Hszi Csin-ping és Joe Biden demokrata elnök esetleg személyesen is találkozhat.
Az új nemzetbiztonsági stratégiában némiképp meglepő lehet, hogy határozottabban fogalmazza meg a kínai kihívást bármely más korábbi amerikai politikai dokumentumnál. Egyértelműen megerősíti, hogy Kína jelenti az egyetlen valós versenytársat, akinek egyértelmű szándéka az eddig megszokott nemzetközi rend átformálása, amihez egyszerre van meg a gazdasági, diplomáciai, katonai és technológiai ereje.
Emellett kitér arra, hogy Kínának határozott ambíciói vannak, hogy egy megerősített befolyási övezetet hozzon létre az indo-csendes-óceáni térségben. Annak érdekében, hogy a kínai ambíciókat visszaszorítsák, az Egyesült Államok felelősségteljes versenyt ígér Kínával szemben a szövetséges hálózatával.
A dokumentum nem szolgál megnyugtatásként azok számára sem, akik abban reménykednek, hogy ez a konfrontáció rövid életű lesz, hiszen leszögezi, hogy az elkövetkező évtized lesz a döntő évtized. Ez a jelenleg kezdődő vetélkedés fogja meghatározni a jövőbeni versenyhelyzetet. Lényegében tehát a dokumentum annak a meggyőződésnek az írásos változata, hogy az Egyesült Államok eltökélt szándéka, hogy megvédje elsőbbségét Kínával szemben mind gazdasági, mind biztonsági területen. Ezt az Egyesült Államok néhány nappal a dokumentum közzététele előtt megerősítette azzal, hogy
új szankciót vetett ki Kínára, hogy megakadályozza a hozzáférését a fejlett félvezető-technológiához.
Az ázsiai országok kormányainak el kell fogadniuk, hogy az Egyesült Államok politikájának szerves részévé vált a Kínával való verseny, amire a kínai elnök fokozatosan konfrontatívabbá váló irányvonala kényszerítette. Ez váltotta ki, hogy az Egyesült Államok alapjaiban újragondolja a Kína-politikáját. Erre várhatóan Kína saját politikájának megerősítésével fog válaszolni.
A Kínai Kommunista Párt látszólag levonta azt a következtetést, hogy az Egyesült Államok stratégiájában változás történt, hiszen mind a republikánusok, mind a demokraták egyetértenek a Kínával való konfrontációban, amire Tajvan helyzete világított rá. Ez az eddigi „Egy Kína politikában” is változásokat fog hozni. Ebből fakadóan
hiszen különböző intézményi megállapodásokkal igyekeznek egyensúlyba hozni a kínai hatalmat.
A kínai-amerikai kapcsolatok tehát mélyreható változások előtt állnak, ennek előjelei már érezhetőek. A külpolitikai realisták viszont az ázsiai kormányok számára lehetőséget is látnak ebben a kiújuló konfrontációban. Egyes ázsiai kormányok számára a kiújuló rivalizálás nem azt jelenti, hogy valamelyik fél mellett el kell köteleződniük, sokkal inkább megpróbálhatnak egyfajta ügynökséget létrehozni saját érdekeik érvényesítésére, ami kiszélesítheti a mozgásterüket.
Az új nemzetbiztonsági stratégia másrészről jó hír is az ázsiai országok, valamint az indiai-csendes-óceáni térség egésze számára, hiszen az Egyesült Államok elkötelezett a térségbeli vitatott övezetek bevonására, ami jelzi azt, hogy tudomásul vették a régiós országok dilemmáit a két szuperhatalom közé szorulva.
Az Egyesült Államok elkötelezett amellett, hogy ezek az országok külső nyomástól teljesen függetlenül, érdekeikkel, értékeikkel összhangban hozhassanak szuverén döntéseket. A szuverén döntés hangsúlyozása amerikai részről különösen fontos, hiszen ez váltotta fel a korábbi „velünk vagy ellenünk” hozzáállást.
Ebből is látszik, hogy az új nemzetbiztonsági stratégia igyekszik mérsékelni az ázsiai országok aggodalmát a kiújuló nagyhatalmi verseny esetleges negatív következményei miatt. Ugyanakkor hangsúlyozzák azt is, hogy hajlandóak a kooperációra a riválisaikkal olyan nagy globális fontosságú kérdésekben, mint
Ez felveti a felelősségteljes nagyhatalmi verseny kérdését, valamint azt, hogy ezt miképp lehet átültetni a politikába.
Az olyan államok számára, amelyek Kína közvetlen közelében helyezkednek el, mint India és Japán, a stratégia megnyugtató volt, hiszen az Egyesült Államok továbbra is elkötelezettséget vállal az ázsiai térség mellett – az ukrajnai konfliktus ellenére is. Ezzel nem csak fenntartják az elkötelezettséget az ázsiai térség iránt, hanem sokkal nagyobb figyelmet fognak szentelni neki a jövőben, mint a második világháború óta bármikor. Az Egyesült Államok leszögezte, hogy számára minden régió egyaránt ugyanolyan fontos.
Ugyanakkor kérdés, hogy az Egyesült Államok képes-e megbirkózni egyszerre Oroszországgal közvetetten Európában és az indo-csendes-óceáni térségben Kínával. Emellett szól az Egyesült Államok szövetségi rendszereinek, illetve partnerségeinek rugalmas és kiterjedt hálózata, valamint az erre alapozó amerikai stratégia.
Ázsiában ez jelenti a régóta fennálló bilaterális és multilaterális megállapodásokat (pl. AUKUS, QUAD). A dokumentum célként határozza meg, hogy
Ez kulcsfontosságú kijelentés például India számára, akik tradicionálisan idegenkednek mindenfajta szövetségtől.
Az új nemzetbiztonsági stratégia a Kínával való kiújuló nagyhatalmi versengés miatt
Ezt az előző stratégia nem tette világossá. Az új koalíciók, amelyeket az Egyesült Államok létre akar hozni, olyan országokat is igényelnek, amelyek nem feltétlenül demokratikusak, ezért ezen a területen kénytelenek voltak engedni a stratégiában. Az együttműködést ugyanakkor annak függvényévé teszik, hogy ezek az államok támogatják-e a szabályokon alapuló nemzetközi rendszert. Ez is jól mutatja, hogy Biden hajlandó alkalmazkodni az ázsiai valósághoz a kínai fenyegetés árnyékában.
Kétségtelen, hogy az új nemzetbiztonsági stratégia felállított egy hierarchiát a prioritásokban, és ennek keretében elismeri, hogy a kínai fenyegetés kezelésének elsőbbséget kell élveznie a demokrácia előmozdításával szemben.
Az indo-csendes-óceáni térség amilyen nagy, annyiféle politikai rendszernek ad otthont, és valószínűleg az Egyesült Államok számára
de jelenleg a Kínával való küzdelem sokkal sürgetőbb kihívást jelent.
Borítókép: MTI/ EPA/ Alex Plavevski
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
Az USA nem fogja jó szemmel nézni.
Trump szombaton figyelmeztette Iránt, hogy súlyos csapásra készüljenek.
Az egykori német kancellár szerint a katonai szerepvállalás önmagában nem hozhat eredményt sem Ukrajna, sem Európa számára.
Az Egyesült Államok és Izrael háborút indított Irán ellen, amely során célba vették az ország katonai képességeit, és a támadás első hullámában megölték a rendszer vezetőit – beleértve Ali Hámenei ajatollahot is.
Már zajlanak az egyeztetések.
A biztonságpolitikai szakértő szerint Donald Trump lépései mögött világos stratégia rajzolódik ki.
A harmadik mérkőzésén az első gólját szerezte kanadai együttesében a magyar támadó. Sallói Dánielnek a meccs után nagy meglepetésben volt része.
A B-52-es bombázó megjelenése az iráni légvédelem jelentős meggyengülését is jelentheti.
