Újabb és újabb turbinák nőttek ki a földből (összesen 55 darab), napelemparkok létesültek, akkumulátoregységek épültek, amelyek tárolták a felhalmozott energiát, sőt már egy biogáz-üzem is szolgálja a helyiek központi fűtésrendszerét és minimumrezsijét.
És akkor a hidrogéngyártó egységről még nem is beszéltünk.
A siker titkának alapja az összetartó közösség volt, vagyis az, hogy mindenki akarta a beruházásokat. Nem is olyan egyszerű ez, mint első pillantásra látszik: egy szélturbina nem mindenki számára a legépületesebb látvány, ráadásul a feldheimiek esetében alapból egyeztetni kellett a környező településekkel is. Ezzel nem volt probléma, ám az igazán szerencsés fordulat az volt, amikor kiderült, hogy a hatóságok sem kezdenek el kukacoskodni: az alulról jövő kezdeményezések ugyanis
Németországban gyakran már a tervezési fázisban megfeneklenek a különböző szabályozási, bürokratikus nehézségek és a nagy energiavállalatok ellenérdekelt lobbitevékenysége miatt.
Ezek az akadályok Feldheim elől szerencsésen elhárultak, így tudtak megteremteni egy olyan energiagazdasági paradicsomot, ahol a saját használatra termelt energia kétszázötvenszeresét egyszerűen exportálni tudják.