A Trump-pártiaknak elege van a Kijevnek küldött biankó csekkekből. Ha kongresszusi többségbe kerülnek a félidős választásokon november 8-án, az a háborús finanszírozást alapjaiban rengetheti meg.
Elsősorban a Biden vezette külpolitikai iránynak köszönhető, hogy a Zelenszkij-kormányhoz lassan számolatlanul érkeznek a fegyverek és a dollárkötegek. A Statista összesítése szerint az Egyesült Államok január 24-e és október 3-a között több mint 51 milliárd dollárnyi segítséget nyújtott Ukrajnának. Ebből 15 milliárd pénzügyi, 27 milliárd katonai és 9,5 milliárd dollár humanitárius segély volt. Az USA ezzel toronymagasan vezeti a háborút szponzoráló államok listáját. Az Európai Unió intézményrendszere áll a második helyen 16,24 milliárd euróval, míg a bronzérmes Nagy Britannia „mindössze” 6,66 euróval támogatta Ukrajnát.
A feneketlen erszény azonban bezárulhat, ha november 8-án a republikánusok kerülnek többségbe a Kongresszus két házában. Ennek esélyeit (és Magyarországra gyakorolt hatását) Mihálovics Zoltán kollégánk itt latolgatta, rámutatva: a republikánusok sokkal inkább egy békülékenyebb, tárgyalásos úton elérhető, azonnali békét szorgalmazó álláspontot képviselnek az ukrajnai háborúban. Ha tehát ez lesz a végeredmény, az
A legbőkezűbb demokrata mecénás kezét ugyanis egy republikánusokból álló zsűri fogja figyelni, és rá is fog csapni, ha azt látja, hogy az ősz hős túlzottan félreértelmezi az amerikai javak újraelosztásának elvét.
Az biztos, hogy a demokratáknak – bár értelemszerűen a győzelmet kommunikálják – nincsenek illúzióik, mi történik akkor, ha a választók számukra kedvezőtlen ítéletet mondanak az elnök irányításának első két évéről. A Fehér Ház már év elején egy rakás jogi képviselővel, ügyvéddel és kommunikációs guruval erősített arra az esetre, ha az esetlegesen kongresszusi túlsúlyba kerülő republikánusok valóban vizsgálatok özönét indítaná el a Biden-kabinet ellen.
Mindezt azonban Európa és Ukrajna mintha nem akarná komolyan venni. A kontinensen a hurráoptimizmus töretlen, Donald Trump „America First” elve pedig csupán múló emlék egy letiltott Twitter-fiókban.
A NATO-n belüli USA vs. Európa feszültségeket éppen Trump hozta felszínre, amikor elnöksége idején enyhén szólva idegesen rámutatott, mennyire nincs rendben, hogy a NATO-t gyakorlatilag az USA pénzeli, miközben az európai országoknak még a GDP 2 százalékának védelmi célokra fordítása is óriási nehézséget okoz.
Bónusz: a 2018-as brüsszeli NATO-csúcson Trump nekirongyolt az akkori német kancellárnak, Angela Merkelnek, aki kénytelen volt végighallgatni, hogy az elnök szerint Németországot gyakorlatilag az oroszok irányítják, hiszen Berlin milliárdokat fizet a gázért Moszkvának, miközben a védelmét a NATO-n belül az USA látja el. A németek valószínűleg érzik a mostani helyzet kínosságát, és be is jelentettek szaporán egy 100 milliárdos védelmi fejlesztési csomagot. Ebből úgy tűnhet, hogy talán Berlin vezetésével kialakul végre a NATO ütőképes európai szárnya, amely függetlenedni tud az amerikai gyámságtól, a valóság azonban ennél kiábrándítóbbnak tűnik.
A 2 százalékot egyre több ország célozza meg és éri el (Magyarországnak várhatóan már jövőre sikerül), ám az egykori republikánus elnök hőbörgését újabban a Biden-kabinet is kezdi osztani: Lloyd Austin, az USA védelmi minisztere néhány hete kijelentette: a GDP 2 százaléka nem a cél, hanem egy alsó határ, a minimum, amit az USA elvár a szövetségeseitől, de ennél sokkal többre lesz szükség. Nehéz ügy ez egyes európai országoknak, miközben haditechnikájuk jelentős részét Ukrajnának ajándékozták, a gazdasági recesszió réme pedig szüntelenül a fejük felett lebeg. Hiába a védelmi költségvetések növelése, ha a fokozódó válság miatt a kormányok „vagy-vagy” szituációba kerülnek. Nem véletlen, hogy a Liz Truss által hebehurgyán beígért 3 százalékos GDP-ráfordításból nagy valószínűség szerint nem lesz semmi, utódja, Rishi Sunak ugyanis egyértelműen a romokban heverő brit gazdaságot szeretné inkább talpra állítani – ha kell, akkor a háborús finanszírozás terhére.
Az USA – miközben folyamatosan küldi a pénzt, paripát, fegyvert Ukrajnának, egyre idegesebb a terhek egyenlőtlen eloszlása miatt. Az Államok frissen megjelent Nemzetbiztonsági Stratégiában már ez áll: „miközben fokozzuk jelentős hozzájárulásunkat a NATO képességeihez, számítunk rá, hogy szövetségeseink is nagyobb felelősséget vállalnak kiadásaik, képességeik és hozzájárulásaik növelésével”. Udvarias megfogalmazás, a konzervatívoknak azonban kezd elege lenni a baráti tanácsosztogatásból, és sokkal radikálisabb eszközöket emlegetnek.
Ami a pénztárcát illeti, a republikánusok igen egyértelműen fogalmaztak. Kevin McCarthy, a kongresszusi képviselőház republikánus vezetője a napokban egy interjúban azt mondta: „az embereket a recesszió fenyegeti, ezért senki nem fog biankó csekkeket írogatni Ukrajnának. Elképzelhetetlen, hogy ebben a helyzetben a saját problémáink helyett folyamatosan Ukrajnával foglalkozunk”.
A republikánusok véleményét támasztják alá a saját szavazóik között végzett közvélemény-kutatások is: az amerikai társadalomban
Márciusban a republikánus táborban még csak 7, szeptemberben már 20, jelenleg pedig 32 százalékukvélekedett így a megkérdezettek közül. Mindez természetesen még elég kevés egy radikális változáshoz, nem beszélve arról, hogy a konzervatívok hivatalos álláspontja nem változott az orosz agresszió elleni egységes fellépés szükségességéről.
Érezte ezt a Nancy Pelosi demokrata párti házelnök is, aki McCarthy szavaira gyorsan reagálva kifejtette: az Egyesült Államok a választások eredményétől függetlenül támogatni fogja Ukrajnát. Hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának nyújtott segítségnyújtás egyáltalán nem biankó csekk, hiszen „Kijev tisztességről és átláthatóságról tett tanúbizonyságot a segélyek fogadásakor”. Az utóbbi mondata azért tragikomikus, mert az állandósult problémák között éppen a nyugati fegyverszállítmányok sorsának teljes bizonytalansága az egyik legnagyobb.
Kertésztippek lemaradóknak
Annak valóban kevés a valószínűsége, hogy egy republikánus többségű Kongresszus „kilépteti” az USA-t a kényelmes proxy háborújából, ám már az eddig elköltött összegek is elég nagy fejtörést okoznak a pártnak. Jobb híján tehát követik Austin Lloyd példáját, és több áldozatot követelnek az egyébként is elgyengült Európai Uniótól. Tim Burchett, a Képviselőház külügyi bizottságának tagja elég nyersen fogalmazott, amikor kijelentette: „szövetségeseinknek el kellene kezdeniük dolgozni a saját kertjükben, mielőtt újabb támogatásokat kérnek tőlünk”.
A republikánusok egyszerűen és logikusan érvelnek: miközben az orosz-ukrán háború alapvetően és elsősorban Európát veszélyezteti, az Unió katonai segítsége nevetségesnek mondható az amerikaihoz képest. Holott – és ez a fő érv a pénzcsapzárási kommunikációban – az USA-nak jelenleg sokkal nagyobb problémát jelent Kína és a Biden elnök liberális határpolitikája miatti bűnözés megfékezése.
Bár Brüsszelben feszült figyelemmel kísérik a félidős választások előrejelzéseit, nem úgy tűnik, hogy túlzottan aggódnának egy esetleges republikánus többségtől. David McAllister, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke higgadtan úgy fogalmazott: semmi nem fog változni a választások után, hiszen Ukrajnának „széles, kétpárti támogatottsága van” az Államokban. Szerinte mindössze annyi történne, hogy kiéleződnének a kongresszusi viták a fegyverszállítmányok összetételét illetően, de az elnök – aki erős kézzel felügyeli a külpolitikát – ebben az esetben is találna megoldást. McAllister egyben azt is hangsúlyozta, hogy Európa nagyon is komolyan veszi az USA tanácsait, hiszen mind védelmi beruházásait, mind a Kijevnek küldött segélyek nagyságát növelte a közelmúltban, nem beszélve olyan intézkedésekről, mint az ukrán katonák EU-s kiképzési terve, vagy a fegyverdonor országoknak nyújtandó extra uniós alap létrehozása.
Ennél sokkal tovább ment Witold Waszczykowski lengyel EP-képviselő. A Külügyi Bizottság alelnöke szintén nem aggódik Washington hivatalos politikájának megváltozása miatt, sőt:
„Lengyelország és a keleti szárny többi országa nem tudja eléggé meggyőzni az európaiakat, hogy jobban támogassák Ukrajnát” – mondta, mélységes sajnálatát kifejezve az iránt, hogy az európaiak körében egyre jobban terjed a béke és a háború mielőbb lezárásának gondolata.
Ami azt illeti, az amerikaiak a kezdeti lobogás után már sokkal hűvösebben reagálnak a szerintük távoli konfliktus folyamatos támogatására. Ahogy a kongresszusba készülő republikánus J. D. Vance fogalmazott: „őszinte leszek: nem igazán érdekel, mi történik Ukrajnával. Elegem van abból, hogy az elnök egy olyan országra összpontosít, ami nem érdekel, miközben hagyja, hogy saját országának határa háborús övezetté váljon”.
Ha a konzervatívok győznek november 8-án, a változás biztosan nem lesz azonnal érzékelhető. Valószínűsíthető azonban, hogy több eszközzel is akadályozni fogják Joe Biden eddigi politikáját és – szerintük – túlzottan aktív részvételét az orosz-ukrán háborúban. Ha kell, akkor az anyagi források csökkentésével is. Az pedig akár a háború végéhez is vezethet.
Fotó: MTI/EPA/Gamal Diab
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
A vita ma már nem csupán gazdasági természetű, hanem stratégiai jelentőségű kérdés az egész térség számára.
Kiril Budanov, az ukrán elnöki hivatal vezetője a Bloombergnek adott interjújában elismerte: valóban érkeztek ilyen kérések.
A beszámolók szerint a támadásban egy erőmű és több lakóház is megrongálódott.
Kijöttek a legfrissebb adatok: Magyarország szárnyal, kiderült, miért irigykednek hazánkra az egész Európai Unióban.
Oroszország figyelmeztetett, hogy felülvizsgálja álláspontját Kijev uniós tagságával kapcsolatban, mivel az uniót veszélyesebb katonai szövetségnek tartja már, mint a NATO-t.
Húsvétvasárnap délután két órakor ünnepélyes keretek között nyitja meg kapuit a főváros egyik legfontosabb jelképe, a teljesen megújult Citadella.
Nem kizárt, hogy ezúttal csúnyán mellényúlt a kormánykritikus zenész.
