Továbbá ott van az eurózóna helyzete is, amelynek kamatszintjéről a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank dönt. Az EKB szeptemberben ugyan növelte a kamat szintjét, de az még mindig nagyon alacsony (0,75 százalék, 1,25 százalék és 1,5 százalék), így dollár – euró viszonylatban relatív szigorítás figyelhető meg az amerikai valuta javára.
Ennek az oka, hogy az eurózónában nem igazán lehet kamatot emelni, mert a déli államok euróban vannak eladósodva, és magasabb kamat mellett jelentősen megnőnének az államadósság finanszírozásának terhei.
Ez pedig olyan összegeket jelentene, ami több déli államot, de elsősorban Olaszországot is az államcsőd szélére lökne.
A dollár erősödése mögött tehát egyrészt az áll, hogy az amerikai gazdaság kilátásai jobbak, mint a többi fejlett gazdaságé (köztük az eurózónáé), másrészt az, hogy ha a befektetők az USA-ban sokkal jobban tudják kamatoztatni a pénzüket, mint más fejlett országokban, akkor jelentősen megnő az Egyesült Államok gazdaságának tőkevonzó képessége.
A túl erős dollár jelenlétét egyébként globálisan lehetne kezelni. Az 1980-as évek elején ugyanis már megfigyelhető volt a dollár erősödésének folyamata (az akkori Fed elnök Paul Volcker-féle határozott kamatemelések miatt), és a legnagyobb fejlett gazdaságok vezetői akkor megegyeztek, hogy megállítják a többi ország gazdaságára nézve káros folyamatot. Az 1985-ös Plaza Egyezménnyel így leértékelték a dollárt a nyugatnémet, a japán, a brit és a francia valutákkal szemben, ami akkor helyre billentette az egyensúlyt. Jelenleg azonban kevés esély mutatkozik hasonló kollektív fellépésre.