A török diplomácia reneszánszát hozta a háború

Lassan fél éve, hogy Oroszország megindította katonai invázióját Ukrajna ellen. Ez az időintervallum elegendő volt ahhoz, hogy világossá váljon Törökország kulcsszerepe. Az európai és az ázsiai kontinens határán húzódó hatalmas török állam több vonatkozásban is érintett a konfliktusban: egyrészt van egy Ukrajnával folytatott biztonsági együttműködésük, másrészt az oroszokkal energiaügyi együttműködésben állnak, végül pedig Ankara tölti be a diplomáciai közvetítő szerepét Moszkva és Kijev között.

Törökország stratégiai helyzete

A török diplomáciától volt hangos a nemzetközi média, nem ok nélkül, hiszen

Ennek lett a következménye, hogy a háború kirobbanása óta először – augusztus 1-jén – indulhatott útnak az ukrán kikötőkből a gabonaszállítmány. Ez a proaktív megközelítése a konfliktusnak kifizetődőnek tűnik török szemszögből is.

Törökország alapvető stratégiai célja több évtizedre visszamenőleg Európa és Ázsia összeköttetése és ennek hangsúlyozása. Az ország fontosságát aláhúzza, hogy egyúttal tranzitfolyosóként is szolgál többek között olyan kulcsfontosságú erőforrásoknak, mint az energia és az élelmiszer. Ez utóbbi funkciója a török államnak a háború kirobbanása óta különösen is a figyelem homlokterébe került a kereskedelmi és gazdasági zavarok együttes hatása közepette.

Létezik ugyanis egy intézményi megközelítése is a kérdésnek. Törökország tagja a NATO-nak, sőt a védelmi szövetségen belül az azt vezető Amerikai Egyesült Államok után a második legjelentősebb reguláris haderőt tudhatja magáénak. A török haderő három fő részre osztható: a szárazföldi haderőre, a légierőre és a haditengerészetre. A török szárazföldi haderő mintegy 400 ezer főt számlál, a légierő 60 ezer főt és végül a haditengerészet valamivel kevesebb, mint 50 ezer főt. Így összességében a török haderő mérete nagyjából 890 ezer fő, ideértve nagyjából 387 ezer tartalékost is. Éppen ezért

Erre jó példa Törökország Oroszországgal és Iránnal való viszonylag szorosnak mondható kapcsolata.

A független szemlélő

Erdogan regnálása alatt mindvégig prioritásként jelent meg a stratégiai pozíció megerősítése, a törekvésük a regionális hatalmi szerep kialakítására. Ez azért érdekes, mert így

Erre jó példa, hogy miközben Törökország rengeteg fegyverrel támogatja Ukrajnát, nem csatlakozott a nyugati szövetségesek Oroszország-elleni szankcióihoz.

Törökország Bayraktar TB2 típusú harci drónokat biztosít Ukrajnának, amelyekkel kapcsolatban már korábban bizonyítást nyert, hogy képesek az orosz állások támadására. Ez egy ukrán-török koprodukciós szerződés keretében valósulhatott meg. A szerződés azon túl, hogy a török gyártású drónok koprodukciójára vonatkozott egy ukrán gyártóhelyen, tartalmazta azt is, hogy a létesítmény ukrán pilóták kiképző-központjaként fog szolgálni.

 Azt követően, hogy Törökország nem csatlakozott a nyugati országok Oroszország-elleni szankcióihoz, Erdogan török elnök augusztus 5-én Szocsiban tárgyalt Putyin orosz elnökkel az energiaügyi együttműködés bővítéséről. Törökország a nem orosz energiaellátás vonatkozásában is fontos pozíciókat birtokol, hiszen a Déli Gázfolyosó Törökországon keresztül szállít gázt Azerbajdzsánból Európába. A szankciók miatt az Európai Unió ezt a gázfolyosót szeretné bővíteni az orosz gázforrástól való diverzifikáció érdekében.

Ez két irányból látszik tisztán: egyrészt Törökország erőteljesen támogatja az Ukrajna biztonsági támogatásáról szóló NATO álláspontot, másrészt viszont egy ideig akadályozta Svédország és Finnország csatlakozását a szövetséghez. A csatlakozás szabotálása egyrészt a fegyverexport tilalmának, másrészt a Kurdisztáni Munkáspárttal való kapcsolatoknak köszönhető, hiszen mind a svédeknél, mind a finneknél vannak olyan kurd elemek, amelyeket a törökök biztonsági fenyegetésként értelmeznek. Ez a vita – ami időközben rendeződött –

Ez ugyanakkor felveti annak a kérdését is, hogy Törökország mennyiben megbízható tagja a NATO-nak.

Törökország, mint közvetítő

Jelenleg Törökország  legfontosabb szerepe az Oroszország és Ukrajna közötti gabona- és élelmiszerellátás közvetítésében van. Az ENSZ-szel együttműködve Törökország azon munkálkodott, hogy tető alá hozzon egy megállapodást az ukrán gabona- és élelmiszerexport újraindításáról, amit a háború kitörésekor szakítottak meg. A hosszas tárgyalások július 22-én egy megállapodásban értek véget, ami ugyanakkor török vonatkozással tartalmazza egy isztambuli gabonakoordinációs központ felállítását.

A törökök szerepe vitathatatlan ebben a kérdésben már csak azért is, mert az ukrán és az orosz gabona- és élelmiszerexport többnyire török fennhatóság alatt álló vizeken halad át a Fekete-tengeren, valamint a Boszporuszon, hogy képes legyen elérni a közel-keleti, afrikai és a többi célországot. A török diplomácia közvetítése másik oldalról azért volt kézenfekvő, mert

Így a törökök képesek voltak megragadni azokat a kulcsfontosságú lehetőségeket, amelyekből mind az ukrán és mind az orosz fél tudott profitálni: az ukránoknak újraindult az exportjuk, az oroszokkal szembeni szankciókat ezzel pedig kvázi-enyhítették, hiszen lehetővé tették a szállítmányok áthaladását. Egy ilyen megállapodás a jelenleg tapasztalható destruktív magatartással, valamint Moszkva, Kijev és a nyugati szövetségesek közti polarizációval nem jöhetett volna létre. Mindenképpen szükség volt egy független közvetítőre, amely feladatra Törökország tökéletesen funkcionált.

(Fotó: MTI/EPA/A török védelmi minisztérium sajtóirodája)

A gabonahelyzetet érzékenyebbé tette Ukrajna számára a dél-ukrajnai Mikolajivban történt rakétatámadás július végén, hiszen ennek során életét vesztette az egyik legnagyobb ukrán gabonamágnás Olekszij Vadaturszkij, feleségével együtt. Cége, a Nibulon gabonaexporttal foglalkozott Ukrajnában. Vadaturszkij elvesztése érvágás volt az ukránoknak, hiszen élete során jelentősen hozzájárult a hajóépítés, a mezőgazdaság és a régió fejlődéséhez. Ezzel párhuzamosan Zelenszkij szerint az oroszok szándékosan vették célba az üzletembert, hiszen cége, a Nibulon számos tárolót és egyéb infrastruktúrát épített a gabonaexporthoz.

A megállapodás fenntartását ugyanakkor az is veszélyezteti, hogy Ukrajna azzal vádolja az oroszokat, hogy gabonát loptak a megszállt gazdaságokból, és azt a Krímen keresztül exportálták,az oroszok mindezt tagadják.

A török gabonahelyzetről

A másik oldalról Törökország továbbra is erőteljesen függ a fekete-tengeri beszállítóktól, így nem csoda, hogy vállalta a közvetítői szerepet az ukrán gabonaexport újraindításában. Törökország egyre inkább a fekete-tengeri exportőröktől származó importra támaszkodik, hogy képes legyen a növekvő keresletnek megfelelni, illetve uralkodni a háború miatt megugró élelmiszerárakon. Teszi ezt annak ellenére, hogy várhatóan növekedni fog a hazai termelés. Törökországban eddig nincs panasz a téli termés betakarítására, szemben több más régiókkal, ahol hetekkel elmarad a betakarítás a megszokottól. A búza betakarítása május közepén és végén veszi kezdetét és július végén fejeződik be. Jelenleg azért van pár hét csúszás, mert késett az esőzés, így csak június közepén kezdődött, és július végén még kevesebb mint 50 százalékos volt a betakarítás. Viszont az elmúlt hetekben kedvező volt az időjárás, így várhatóan befejeződik a betakarítás

A búzatermeléssel viszont problémák lehetnek a jövőben. Ennek oka, hogy habár a búzatermés évről évre nő, de a betakarított terület csökken. Habár Törökország prioritásként kezeli a búzatermelés fokozását a középső és nyugati régiókban, a túlzott mennyiségű csapadék minőségromláshoz vezetett. A műtrágyák és vegyszerek árának emelkedése pedig az esőzéseknél nagyobb mértékben volt hatással a termés minőségére. A török gazdálkodók mindezek és az előző éves gyenge termés ellenére elégedettségről számoltak be.

Árpatermés tekintetében a májusi és júniusi kedvező időjárás éreztette a hatását, hiszen az idei termés nagyságrendileg 7,4 millió tonna az előző éves 4,5 millió tonnával szemben, ami így mintegy 73 százalékos növekményt jelent. Ebben közrejátszott az is, hogy a betakarított terület enyhén növekedett.

Kukorica tekintetében júniusban kezdték meg az idei vetést, a korai betakarítás pedig valószínűleg még augusztusban befejeződik. Mivel a májusi és júniusi ültetés alatt és után jelentős csapadék hullott, így az idei az átlagoshoz közeli terméshozamot fog eredményezni.

Hogy belföldön tartsák a gabonát, Törökország bejelentette a hazai termelők számára fizetett intervenciós ár jelentős emelését. Az emelés mintegy háromszoros a 2021-2022-es árakhoz képest, viszont az akkori időszakban a török líra is sokkal erősebb volt. Az infláció jelenleg kihívás Törökország számára. Az előző éves infláció hivatalosan 78,6 százalék volt. Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok inflációja (93,9 százalék), valamint a mezőgazdasági termékek inflációja (123,7 százalék) különösen aggasztó. Ezek a számok megnövelik a lakossági zavargások lehetőségét, így nem csoda, hogy Erdogan kulcsszerepet játszott az ukrán export újraindításáról szóló tárgyalásokban.

A megállapodás sikeressége ugyanis csökkentené az élelmiszerárakat és javítaná a globális ellátást is.

A török búzaimport a becslések szerint 10,25 millió tonnára nő, aminek az elsődleges oka, hogy a háború és a fekete-tengeri kereskedelem korlátozása miatt az elmúlt hat hónapban pótolni kell az elfogyott készleteket. Törökország az elmúlt 12 hónapban június 30-ával bezárólag 9,4 millió tonna búzát exportált, amelyből 6,3 millió tonna Oroszországból, 2 millió tonna Ukrajnából származott.

Érdemes mindezeket  továbbgondolni. Törökország a világ legnagyobb exportőre a hozzáadott értékű búzatermékeket tekintve. A globális kereslet növekedése pedig kulcskérdéssé tette az ukrán gabonaexport újraindítását. A 2021-2022-es évben a búzaexport – a búzalisztet és a búzaalapú termékeket idevéve – nagyjából 6,7 millió tonna volt szemben az azt megelőző éves 6,45 millió tonnával. Ebből 4,1 millió tonna volt a búzaliszt és 1,9 millió tonna a tészta. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a 2022-2023-as évben 6,75 millió tonnára fog növekedni az export, viszont a későbbiek során itt számításba kell venni azt is, hogy a búza kínálata nőhet, és ezért az ár csökkenhet. Árpa tekintetében az  előző évben a fő beszállítók eddig Oroszország (1,16 millió tonna), Ukrajna (1,09 millió tonna) és Románia (365 ezer tonna) voltak.

A kukorica tekintetében az előrejelzések azt mutatják, hogy az import 3 millió tonnára fog nőni az előző évi 2,8 millió tonnáról, amit a török takarmány és keményítőigényeknek való megfelelés indokol. Kukoricát tekintve is nagy a török függőség, hiszen tradicionálisan Oroszország és Ukrajna a vezető beszállítójuk.

Egy érdekes kérdés lesz azonban, hogy a hajózási társaságok hajlandók-e hajóikat egy olyan konfliktusövezetbe küldeni, ahol jelentős a bizonytalanság mind a biztosítás, mind a biztonság, mind a gabona kikötőbe juttatása tekintetében, ráadásul a konfliktus bármikor eszkalálódhat.

A Nemzetközi Gabonatanács 5 millió tonna liszt exportban részesíti Törökországot. Az árpatermelés fellendülésével ugyanakkor az import valószínűleg jelentősen vissza fog esni.2021-2022-ben az árpaimport összességében 2,9 millió tonna volt, ami még az idei évben 400 ezer tonna környékére fog csökkenni.

A presztízs növelése és annak veszélyei

Törökország számára a proaktív megközelítés nem csupán azért volt előnyös, mert létfontosságú élelmiszerkészleteket tudott így felszabadítani, hanem azért is, mert ezzel egyúttal diplomáciai presztízsét is képes volt megerősíteni. Ez kulcsfontosságú egy olyan állam esetében, amely regionális hatalomként törekszik a stratégiai pozíciójának megerősítésére. Fontos azonban helyén kezelnünk a gabonamegállapodást, hiszen csak azt követően jött létre, miután Törökország sikertelen volt Oroszország és Ukrajna közti szélesebb békemegállapodás tárgyalásában. Az kétségtelen, hogy Törökország a megállapodással jelentősen javította befolyását Oroszországgal szemben az Eurázsiai térségben. Ezt jelzi számunkra, hogy Törökország a hegyi-karabahi konfliktusban főszereplővé tudott előlépni. Viszont az is kiderült, hogy

Ezt jól példázza a Kreml augusztus 9-i közleménye, amely szerint az Ukrajnában létesítendő török Bayraktar gyárat demilitarizálni fogják, amennyiben megvalósul.

A gabonamegállapodásra visszatérve azt le kell szögeznünk, hogy a siker egyelőre nem bizonyított. Igaz, hogy a hajók elindultak az ukrán kikötőkből a török vizekre, de az első hetekben a forgalom rendkívül korlátozott lesz, és a török ellenőrzés alól kikerülő kihívásoknak is ki lesznek téve. Ez jól megmutatkozik abban, hogy a megállapodás aláírását követő 24 órán belül rakétatámadás érte az odesszai kikötőt. Oroszország tehát fenyegetheti a megállapodást egyrészt azzal, hogy továbbra is csapást mér az általa katonai célpontként értelmezett kikötőkre, másrészt azzal, hogy teljesen kiléphet az egyezményből, amivel veszélyeztetné Törökország közvetítői imázsát. Törökország a nyugati hatalmak és Oroszország közti egyensúlyra irányuló törekvései szintén kérdésesek, hiszen az Amerikai Egyesült Államok külön szankciókat vetett ki Törökországra két okból: egyrészt a Török Köztársaság Védelmi Iparágazatának Elnökségére azért, mert jelentős ügyleteket hajtott végre a Rosoboronexporttal, amely Oroszország fegyverexportjának fő forrása. Másrészt Törökország Oroszországgal való együttműködésének egyéb formái miatt.

Bizonyos fokú eredményei már látszanak a török stratégiának. Ezt jelzi számunkra, hogy mivel már megindultak az ukrán gabonaszállítmányok, az ukrán tisztviselők kibővítették a megállapodást más áruk exportjára is, többek között a fémek exportjára.

Török „hintapolitika” vs. szankciók

A békemegállapodások irányába történő és a konfliktus lezárása felé mutató elmozdulás nem kezdődhet meg egészen addig, amíg a nyugati hatalmak és Oroszország is a büntető intézkedéseket tudja stratégiáik centrumában. Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió Oroszország ukrajnai inváziójára szankciókkal reagált, amelyekre válaszként érkezett Oroszországtól a saját energialezárásuk és egyéb nyomásgyakorlási taktikáik. Ennek a stratégiának az a lényege, hogy mindkét fél egyfajta fegyveres összeköttetést követ a másik oldal gyengítésére, és ettől remélik a viselkedésbeli változást.

Ennek a stratégiának a követése ugyanakkor kőkemény gazdasági hatásokkal jár. Itt említhetjük a drasztikusan emelkedő inflációt világszerte, az energiaellátásban bekövetkezett zavarokat és a globális élelmiszer-ellátási bizonytalanságot, hiszen a háborúzó felek a világ vezető gabonaexportőrei. De ide sorolhatjuk az emberi áldozatokat és a tömeges migráció megindulását is.
Azt mindenképpen le kell szögezni, hogy a nemzetközi jog szerint is Oroszország számít agresszornak, hiszen fegyveres inváziót indított egy szuverén állam ellen. Ugyanakkor a nyugati hatalmak által alkalmazott összetett kapcsolódási stratégia, amivel nyomást akarnak gyakorolni Oroszországra, kevésbé hatékony, mint a Törökország által alkalmazott konstruktív megközelítés az eredmények elérése tekintetében. A jövőben a nyugati hatalmaknak érdemes lenne megfontolni egy proaktívabb és konstruktívabb stratégiai megközelítést, amellyel képesek lennének elmozdulni, illetve megteremteni a béke alapjait.