A múlt hónapban az ENSZ Közgyűlése rendkívüli ülésen foglalkozott a globális élelmezési válsággal. Megállapították, hogy olyan tényezők, mint a COVID-19 világjárvány, az éghajlatváltozás és a folyamatban lévő konfliktusok miatt tavaly közel egymilliárd ember éhezett. A találkozóra küldött videoüzenetében António Guterres, az ENSZ vezetője is megjegyezte: az elmúlt két évben megduplázódott a súlyos élelmiszerhiánnyal küzdő emberek száma.
Eközben a Világbank arra figyelmeztetett, hogy az ukrajnai konfliktus miatt idén további 95 millió ember kerül majd mélyszegénységbe, 50 millió pedig súlyos éhínségbe. Így a növekvő éhezés és alultápláltság elleni küzdelemhez szükséges intézkedések között javasolják az élelmezési rendszerek éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességének fokozását.
Az ENSZ Közgyűlésének elnöke, Abdulla Shahid úgy nyilatkozott: „Őszintén szólva már 2020 előtt is elmaradtunk az élelmezésbiztonsággal kapcsolatos célkitűzéseink teljesítésétől. A helyzet azonban mostanra kritikussá vált. A többszörös globális válságok sokkjai meggyengítették intézményeinket és gazdaságainkat, és kihívást jelentettek a hatékony reagálási képességünkre.”
Shahid azt is kiemelte, hogy
a világ legkevésbé fejlett országaiban kell az élelmiszerbiztonságot prioritásként kezelni.
A tengerparttal nem rendelkező fejlődő országokban és a fejlődő kis szigetországokban, amelyek polgárai jellemzően arra kényszerülnek, hogy jövedelmük nagyobb részét költsék alapvető szükségletekre, köztük élelmiszerre.
Hangsúlyozta azt is, hogy e borús kép ellenére az országok nem veszíthetik el a reményt. Közösen kell lépni, hogy enyhítsék a globális éhezést és alultápláltságot, és foglalkozzanak az ezeket okozó tényezőkkel is. Ezeknek az országoknak is segítséget kell kapniuk élelmiszerrendszereik fenntartható átalakításához, összhangban az ENSZ tavaly tartott élelmezési rendszerekkel foglalkozó csúcstalálkozójának ajánlásaival.
A globális élelmiszer-ellátási lánc összetett és létfontosságú az emberi léthez. A lánc fennakadásai rögtön a címlapra kerülnek. És bár ezek a zavarok nem mindig veszélyeztetik a teljes élelmiszerellátást, gyakran megemelik a közönséges áruk árát. A világ népességének nagy része számára már az alapvető élelmiszerek árának kismértékű emelése is bénító hatású lehet.
Visszatekintve: három évvel ezelőtt veszélyként elsősorban az élelmiszer-visszahívásokat, a természeti katasztrófákat, a betegségek és politikai zavargások miatti fennakadásokat jelölték meg a szakírók. Ezek közül a globális élelmiszer-ellátási láncra a legnagyobb veszélyt talán az éghajlatváltozás jelenti, mivel hatásai már akkor a világ számos régiójában érezhetőek voltak.
Az Intergovernmental Panel on Climate Change (IPCC) akkori jelentése megállapította, hogy a hőmérséklet és a tengerszint emelkedése hozzájárul a szélsőségesebb időjárási eseményekhez, és az éghajlatváltozás legnagyobb hatással az élelmiszerellátásra van. A tudósok becslése szerint
a bolygó minden 1 fokos felmelegedésével 10 százalékkal csökken az alapvető gabonanövények termése.
Az akkori cikk figyelmeztet a himalájai gleccserek példájára. A gleccserek egyre gyorsabb ütemben olvadnak, ami azt jelenti, hogy a gleccserek víztömege nem pótlódik minden évben. A problémát a tengerszint emelkedését okozó olvadáson túl az is jelenti, hogy
Ázsia lakosságának fele (a háztartások és a mezőgazdaság) erre az édesvízre támaszkodik.
Ha ez a tendencia folytatódik, akkor már egy emberöltőn belül nem lesz elegendő víz a mezőgazdaság számára, ami tönkreteszi az egész régiót.
Az emelkedő hőmérséklet azzal fenyeget, hogy az egykor megművelhető földterületek hatalmas pusztasággá változnak, ahol a növények képtelenek megteremni. Ez Észak-Afrika és a Közel-Kelet nagy területeit fenyegeti, amelyek egyes tanulmányok szerint a nem túl távoli jövőben lakhatatlanná válhatnak. De az Egyesült Államok síkságain és délnyugati részén is egyre zordabb körülmények várhatóak.
Három évvel ezelőtt fontosnak tartották megemlíteni az állategészségügyi járványok (madárinfluenza, sertéspestis) mellett a természeti katasztrófákat. Illetve azt a tényt, hogy napjainkban gyakoribbak a természeti katasztrófák és a szélsőséges időjárási események, amelyek részben a klímaváltozásra vezethetők vissza.
Megemlítik a mézelő méh kérdését is. Akár az éghajlatváltozás, akár más tényezők miatt, a méhcsaládok összeomlásának folyamatos veszélye továbbra is hatással lesz a globális élelmiszer-ellátási láncra. A méhek képezik valószínűleg az élelmiszer-ellátási lánc legfontosabb részét. Bár nem ők szállítják vagy raktározzák a terményeket, de ők a felelősek azért, hogy a termények megérjenek és élelemmé váljanak. A méhpopuláció folyamatos csökkenése a világot élelmiszerhiány veszélyének teszi ki, ami katasztrofális következményekkel járhat.
A legújabb elemzések viszont az éghajlatváltozást csak a harmadik helyre sorolják. Ezt már megelőzi a műtrágya hiány, illetve az orosz-ukrán háború miatt kialakult fennakadás a globális gabonaexportban.
A műtrágya piacán már az ukrajnai inváziót megelőzően is gondok voltak. A nitrogéngyártáshoz nélkülözhetetlen földgáz ára már tavaly többszörösére emelkedett, ami robbanást okozott a műtrágyák áránál is. Oroszország a világ első számú nitrogénműtrágya-exportőre, a foszfor- és káliumműtrágya-kivitelben pedig a második helyen áll. Szövetségese, Fehéroroszország, amelyet szintén sújtanak a nyugati szankciók, a másik jelentős műtrágyagyártó, együttesen adják a kálium műtrágyák globális exportjának több mint 40 százalékát.
Az Oroszországból származó műtrágyakivitel fő célországai olyan nagy gazdaságok, mint India, Brazília, Kína és az Egyesült Államok. Ugyanakkor számos fejlődő ország – köztük Mongólia, Honduras, Kamerun, Ghána, Szenegál és Guatemala – műtrágyaimportjának legalább egyötöde Oroszországtól származik.
Az ukrán fekete-tengeri kikötők Oroszország általi blokádja, valamint az Oroszország elleni nyugati szankciók tovább súlyosbították a globális ellátási lánc szűk keresztmetszetét, ami világszerte az élelmiszer- és energiaárak emelkedését okozta. Oroszország és Ukrajna együttesen a globális búzakínálat közel egyharmadát adja. A búza a világ egyik legjobban felhasznált terménye, amelyet számos élelmiszeripari termék, például kenyér és tészta előállításához használnak fel. Ukrajna emellett a kukorica, az árpa, a napraforgóolaj és a repceolaj jelentős exportőre is.
A blokád következtében Ukrajna gabona- és olajos magvak exportja havi hatmillió tonnáról kétmillió tonnára esett vissza. Két hónapos tárgyalássorozat után a két ország megállapodást írt alá az ukrán fekete-tengeri kikötők újbóli megnyitásáról a gabonaexport számára, ami felcsillantotta a reményt, hogy enyhülhet a nemzetközi élelmiszerválság.
Mindemellett az éghajlatváltozás idén is benyújtotta a számláját. A világ számos részén érezték az aszályt és a soha nem látott hőséget. Figyelmeztető jel, hogy a francia borágazat 1957 óta a legkisebb szüretet tapasztalt 2021-ben, a becsült vesztesége 2 milliárd dollár. 2020 áprilisa és 2021 decembere között a kávé ára 70 százalékkal emelkedett, miután a szárazság és a fagy tönkretette a termést Brazíliában. De a zord időjárás és aszály miatt hiányzik Mexikóból a chili, Franciaországból a mustár vagy az erős fagyok miatt az USA-ból az alma.
Az ENSZ ajánlásai szerint eljött az ideje, hogy az országok minden szinten átalakítsák az élelmiszerrendszereiket is, hogy mindenki számára elérhetővé váljon a megfizethető, egészséges és fenntartható táplálkozás.
Tehát azon folyamatok sorozatát kellene átalakítani, amely a gazdálkodástól a feldolgozáson, elosztáson át a végső felhasználásig terjed, amivel a világ igyekezett kielégíteni az élelmiszerek iránti keresletet. Tény, hogy ez a kialakult globális áruelosztó rendszer lehetővé tette a mezőgazdasági termékek szélesebb körű kereskedelmi forgalomba hozatalát.
Történelmileg az iparosodás előtt az élelmiszer-termelés volt a domináns emberi tevékenység, a mezőgazdaság adta egy-egy ország bruttó hazai termékének 80-90 százalékát. Az élelmiszer kis részét adta a kereskedelemnek, a nagy távolságra értékesített termékek általában nagy értékűek voltak és nem romlandóak. A nagy családokra jellemző önellátó gazdálkodás mellett kialakult a kereskedelmi gazdálkodás, amelyet már nagyobb gazdasági egységek folytattak, ahol az élelmiszertermelést elsősorban a nemzeti piacokon történő értékesítés céljából űzik. Itt fontos tényezőként jelenik meg a versenyképesség, a termények specializációja, a méretgazdaságosság elérése, és mindez nagyobb függőséget jelent a technológiától (mezőgazdasági eszközök, vetőmagok, műtrágyák) és a tőkebefektetésektől.
Ebből fejlődött ki a vállalati gazdálkodás, ahol a termelés már vállalati entitások tulajdonában van. A gazdaságok és kapcsolódó tevékenységek hatalmas portfólióval rendelkezhetnek, amelyek közül néhány multinacionális. Az élelmiszert globális piacokra termesztik. Az élelmiszeripari multinacionális cégek a termékfejlesztésre, a márkaépítésre és a marketingre helyezik a hangsúlyt. Többen ültetvényhálózaton keresztül régóta szakosodtak készpénzes terményekre (kávé, banán, kakaó, cukor stb.). Ellenőrizhetik az ellátási lánc egyes elemeit (vetőmagok, feldolgozás), lehetővé téve számukra az érték megragadását. Az ilyen tevékenységek magas szintű technológiát és tőkebefektetést igényelnek.
A világ földterületének körülbelül 37 százalékát használják ki mezőgazdasági céllal (ebből 68 százalék legelő, 32 százalék pedig termőföld). Világszerte nagy földterületeket módosítottak a mezőgazdaságnak megfelelően. A gépesítés és a tőkeintenzitás fokozódik, egyre inkább növekvő függőséggel vonatkozik a mezőgazdasági berendezésekre, a génmanipulált vetőmagokra, műtrágyákra és peszticidekre is.
Az élelmiszer olyan árucikké vált, amellyel a piacokon kereskednek. Az idő múlásával az élelmiszerek relatív ára csökkent, így azok egyre megfizethetőbbé váltak.
A globális kereskedelem értékének jelenleg körülbelül 10 százalékát teszik ki a mezőgazdasági termékek.
A 20. században a regionális és nemzeti szintű élelmiszer-rendszerek egyre inkább globálissá fejlődtek.
A globális urbanizáció nagyvárosi agglomerációinak létrejötte azt eredményezi, hogy a regionális mezőgazdasági rendszer már nem képes elegendő élelmiszert biztosítani a kereslet kielégítésére.
Megjelenik a regionális szakosodás, amely lehetővé teszi a mezőgazdasági termelékenység javítását azáltal, hogy konkrét mezőgazdasági teljesítményekre összpontosít.
Eltűnik a szezonalitás, mivel a távolsági élelmiszer-elosztó rendszerek lehetővé teszik a folyamatos ellátás kialakítását a világ azon régiói között, amelyek a betakarítási ciklusok különböző szakaszaiban vannak. Az egyes régiókban egyre inkább megjelennek a helyettesítő termékek, ami azzal is jár, hogy a globalizáció révén az emberiség étrendje homogénebbé vált.
Az élelmiszerek szállításának átlagos távolsága növekszik. Minél magasabb az élelmiszer-mérföld, annál több energiát kell fordítani az élelmiszer-ellátás fenntartásához.
Viszont az élelmiszer-ellátási láncok nagyobb mennyiségű élelmiszer-hulladékot termelnek.
Az élelmiszer-veszteség a gyümölcsök és zöldségek esetében a legnagyobb, ahol átlagosan a teljes termelés 50-60 százaléka vész el az ellátási lánc mentén, ami azt jelenti, hogy a betakarított mennyiségnek csak 40-50 százaléka kerül elfogyasztásra. A veszteség körülbelül 40 százalék a gabonaféléknél, 25 százalék a húsoknál és 40 százalék a tenger gyümölcseinél.
A korlátozottan magas hozamú növény- és állatfajokra való összpontosítás lehetővé tette a termelékenység növekedését. Ennek következtében a zöldségfajták mintegy 93 százaléka kipusztult, mert felhagytak termesztésükkel. Ez az indukált termelékenység azonban magasabb kockázattal jár a betegségekkel, a kártevőkkel és a kórokozókkal szemben.
A mezőgazdaság az édesvíz antropogén felhasználásának mintegy 70 százalékát teszi ki, ezért rendkívül érzékeny a vízciklus változásaira.
Az élelmiszerrendszerekre jelentős hatást gyakorolnak a gazdasági kockázatok, például az áringadozások okozta keresleti és kínálati sokkok. Az alapvető élelmiszerek árának ingadozása gyakran a társadalmi nyugtalanság egyik tényezője.
Az élelmiszer-rendszerek számos politikai kockázatnak vannak kitéve, beleértve a konfliktusokat, a korrupciót, a lopást és a kereskedelmi korlátozásokat. Mindezek a tényezők növelik az élelmiszer-rendszerek megbízhatatlanságát, mivel zavarok keletkeznek az olyan mechanizmusoknál, mint a stabil árak, az elosztás biztonsága, valamint a kínálat (élelmiszer-kibocsátás) és a kereslet pontos előrejelzésének képessége.
Az élelmiszer-elosztási rendszerek számos aspektusa javítható, különösen a feldolgozás, az elosztás és a fogyasztás szintjén, de kétségtelen, hogy érdekek sérülése nélkül nem véghezvihető.
Egyet lehet érteni az ENSZ kijelentésével, miszerint azonnal fokozni kell az élelmiszerrendszerek éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességét, az élelmezési környezet megerősítését, és változtatni a fogyasztói magatartáson az emberi egészségre és a környezetre pozitív hatást gyakorló táplálkozási minták előmozdítása érdekében. Ám míg ezek a célkitűzések megvalósulnak, addig számos fejlődő országban összeomlik az élelmiszerellátás.
Újabb szakértők bevonásával fog folytatódni a munka, erről született megállapodás a világszervezet terrorizmus elleni küzdelemért felelős főtitkárhelyettesével.
Nagy István agrárminiszter a Világgazdaságnak nyilatkozott, egy hosszú interjú során pedig a hazai mezőgazdaságról, az állattenyésztésről és az EU-ról is elmondta a véleményét.
„Hú, de demagógia ez, te jó világ!” – reagált Magyar Péter kijelentéseire az agrárminiszter.
A magyar gazdák ellenzik a brüsszeli javaslatot.
Óriási káoszt okoztak a tüntető traktorosok.
A GDP már nem elég a fenntarthatóság és az emberi jóllét mérésére – állítja Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlés volt elnöke. Egy új magyar mutatószám, amelyet a Makronóm Intézet is jegyez, radikálisan új perspektívát hozhat a globális gazdasági és fenntarthatósági folyamatok mérésébe, mert a társadalmi egyenlőtlenségek, a természeti erőforrások és a humán tőke helyzetét is elemzi. A módszertan már az ENSZ figyelmét is felkeltette.
Csibi Krisztina a biztonságról beszélt.
