Törökméz: Erdogan eltörölte a diákhitelek kamatait

Hitelek és vádak

Ma hirdetik ki a felsőoktatási intézmények felvételi ponthatárát, az eredményeket mintegy százezer jelentkező várja izgatottan. Persze az sem mindegy, milyen finanszírozású szakra nyer felvételt valaki. A hazai mutatók egyre jobbak, a felvett hallgatók 80 százaléka állami ösztöndíjas helyen tanulhat, vagyis nem kell fizetnie a képzésért. A hallgatói évek alatti állami támogatás mindenhol központi téma. Magyarországon, ha tanulmányai mellett vállal munkát a hallgató, akkor nem kell adót fizetnie, de rendelkezésére áll Európa egyik legkiterjedtebb diákhitel-rendszere is, amely minden szempontból bőségesen megtérülő konstrukció, hiszen a diplomás bérelőny a középfokú végzettségűekkel szemben közel 80 százalékos.

Hogy a hallgatók anyagi helyzetének olajozott állami segítése mennyire nem általános, arra jó példa Törökország, ahol a frissen végzettek egészen más előjelű problémákkal vannak elfoglalva.

A diákhitelt a tanulmányok befejezése utáni öt éven belül kell visszafizetni, amellyel önmagában még semmi gond nem lenne, a kamatnövelésekkel már annál inkább. Azok összege ugyanis olyan gyors ütemben emelkedik, hogy a volt hallgatók képtelenek fizetni a törlesztőrészleteket.

Idén már több mint 400 ezer volt diák ellen emeltek vádat, az elégedetlenség pedig kapóra jön az ellenzéknek, amely gőzerővel készül a jövő júniusi választásokra. Bár látszódik valamiféle ellenzéki összefonódás a kormánypárttal szemben, jelen pillanatban Erdogan legesélyesebb kihívójának a Köztársasági Néppárt vezetője, Kemal Kilicdaroglu tűnik, aki minden lehetőséget megragad, hogy rámutasson az elnök gazdaságpolitikájának elhibázottnak vélt lépéseire. A diákhitelesek ügye pedig tálcán kínálta magát. 

Megadja, emeli

Kilicdaroglu a napokban egy hallgatói panaszt posztolt  közösségi oldalán. A levél szerint a fiatal 41 000 török lírát (jelenlegi árfolyamon több mint 900 ezer forintot) vett fel diákhitelként, a kamatok emelkedése miatt azonban ez az összeg háromszorosára, 152 000 lírára (3,37 millió forintra) nőtt. Miután Törökországban a minimálbér jelenleg 5500 líra, érthető a levél írójának a kétségbeesése. Kilicdaroglu le is csapta a magas labdát,

Erdogan első reakciója a visszatámadás volt. Rendkívül finoman úgy fogalmazott, hogy amit a diákhitelek kapcsán kamatemelésnek látnak, az valójában nem kamatemelés, csupán egy újragondolt összeg, amelyet az előre nem látható magas infláció (amely egyébként 80 százalékos, ami 1998 óta a legmagasabb) miatt állapítottak meg. A gyakorlatban ez valóban azt jelentette, hogy a fiatal diplomásoknak a felvett hitelösszeg nagyjából háromszorosát kellett fizetnie. A helyzetet súlyosbította, hogy a fiatalok munkanélküliségi rátája Törökországban 20 százalék körül mozog, ami sokuk anyagi helyzetét még reménytelenebbé teszi. 

Erdogan maga is érezte, hogy ez az indoklás édeskevés lesz a feldühödött diákhitelesek megnyugtatására, így váratlan húzással bevállalta azt, amit az ellenzék ígért: „Látva fiataljaink helyzetét, úgy döntöttünk, hogy csak a felvett összeget kell visszafizetniük. Ez azt jelenti, hogy 26 milliárd líra adósságot engedünk el több mint 3 és fél millió fiatalnak” – jelentette be, sőt, még azt is hozzátette: a kormány úgy döntött, hogy aki nem tud azonnal elhelyezkedni a munkaerőpiacon, az az álláskeresés idejére törlesztési kötelezettségének elhalasztását kérheti. 

Kölcsönvoks?

Bár Erdogan lépése kétségtelenül rendkívül népszerű lett az érintettek körében, a kampány érthető módon nem állt le.

Ebben nem is tévednek, hiszen ők maguk is pontosan ezt csinálják, csak éppen döntési lehetőség nincs a kezükben. Erdogan számára természetesen nagy a tét. A hallgatók felé tett gesztusok fontosságát jelzi, hogy a kamatok elengedéséről szóló döntést ő maga jelentette be, miközben egyre sűrűbben bukkan fel diáktalálkozókon is. A héten azt is hangsúlyozta, hogy kormánya az előzőekhez képest tizennégyszer több ösztöndíjat biztosít a felsőoktatásban részt vevők számára, az egyéb támogatások mellett pedig megemlítette a hallgatók ingyenes nyári kollégium használatát. Az ellenzék erre azzal vágott vissza, hogy az ösztöndíjakat egy szűk (elsősorban kormányzati körökhöz kötődő) csoportra szabták, míg az egyetemi kollégiumok száma enyhén szólva sem kielégítő, a meglévők állapota pedig egészen siralmas.

A hanyagság bűne

Ha már szóba került az ösztöndíj-rendszer és a tehetséggondozás, tegyünk egy zárójeles kitérőt az óperenciáson túlra, szintén török főszereplővel. Közkedvelt vélemény, hogy az európai egyetemek sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a tehetséges hallgatók felfedezésére és motiválására, mint amerikai társaik, amelyek viszont az „álomkarrier kezdete” mítosz miatt a köztudatban nagyobb megtartó erővel rendelkeznek.

Magyarországon jelenleg harminc ösztöndíj-program fut, mintegy 60 milliárd forint összértékben, ezzel több mint 100 ezer hallgatónak adva támogatást – többek között a tehetségkutatás területén. Az alapfelfogás az, hogy a kiemelkedő kvalitással rendelkező hallgatókat nem csak felfedezni, de megtartani is tudni kell, hogy tudásukat a képzés után Magyarország javára kamatoztathassák. Mellékes, hogy az illető magyar vagy külföldi, a cél ugyanaz.

a szürkeállomány mellett 100 milliárd forintos nemzetgazdasági bevételt hozva az országba. Számukra a kormány 2013-ban külön ösztöndíj-programot hozott létre Stipendium Hungaricum néven. A hatszáz képzési programot kínáló lehetőséggel évente több, mint 5000 külföldi hallgató él.

Ami sikerül Európában, gyakran félrecsúszik az USA-ban. A Foreign Policy minapi írásában egy érdekes eseten keresztül hívta fel a Biden-kabinet figyelmét a tehetségek kezelésére. Mint írja, ha az Egyesült Államok meg akarja tartani technológiai vezető szerepét Kínával szemben, akkor jobban teszi, ha nagyon odafigyel a fiatalokra ahelyett, hogy kiűzné őket az országból. A szerző egy török hallgató, ma már nemzetközi hírű professzor példájával mutat rá a megtartás fontosságára.

Erdal Arikan a Kaliforniai és a Massachusettsi Állami Egyetemen végezte a tanulmányait. Diplomái megszerzése után oktató lett, majd 2009-ben publikált egy korszakváltó tanulmányt, amely az adatátvitel gyorsasági problémáinak kiküszöbölési lehetőségeit taglalta. Az USA-ban azonban senki nem foglalkozott vele, projektjében vagy nem láttak fantáziát, vagy észre sem vették, mindenesetre semmiféle finanszírozási segítséget nem kapott arra, hogy elméletét tökéletesítse és gyakorlatba ültesse. Miután a vízuma is csak akkor hosszabbodott volna meg, ha talál a tervéhez egy szponzort, Arikan – feladva a szélmalomharcot – visszatért Törökországba. Igaz, nem sokáig üldögélhetett Ankarában a könyvei mellett, mert ellentétben az amerikaiakkal, Kínában nagyon is olvasták és elemezték a publikációját, majd azonnal lecsaptak a fiatal tudósra.

Így esett, hogy az USA-ban mellőzött török tudós tudásával nagyban segítette Kínát technológiai előnyhöz jutni, olyannyira, hogy a Huawei egyik közleményében egyenesen a kommunikációs ipar hősének nevezte – tegyük hozzá, nem is burkolt gúnnyal az USA felé, ahol képtelenek voltak meglátni a kincset, ehelyett átpasszolták annak az országnak, akivel a legnagyobb technológiai és gazdasági versenyben állnak.

Járt úton

A közvéleménykutatók szoros és kiélezett küzdelmet prognosztizálnak a jelenlegi török kormánypárt és az ellenzék között. Hogy a két évtizede hatalomban lévő Erdogan folytathatja-e kormányzását, az valóban óriási mértékben függ a jövőre felsőoktatásba kerülők szavazatától is: érthető, hogy az elnök mindent megtesz azért, hogy ez a csoport elégedett legyen az intézkedéseivel. Egy évvel a választások előtt persze még nehéz megjósolni, mennyire lesz sikeres, néhány török egyetem mindenesetre jól láthatóan hitet tesz a vezetői politika mellett azzal, hogy az egyetemi rendezvényeken minden politikai megnyilvánulást megtiltott a hallgatóknak, vagy egyszerűen törölte az eseményeket. Erdogan valóban nincs egyszerű helyzetben. Bár igyekszik rendbe tenni a gazdaságot,

„Ironikus módon – mondja Can Selcuki közgazdász, az Istanbul Economics Research vezetője – eddig éppen annak a két leginkább kiszolgáltatott rétegnek, az alacsony jövedelműeknek és a fiataloknak nem kedvezett, akik eldönthetik a választások sorsát”.

Itthon nincs kampány. Az áprilisi kétharmados győzelme után a kormány folytatja a megkezdett, szisztematikus építkezést a felsőoktatásban. A struktúraváltás, amely 2014-ben kezdődött meg, határozottan pozitív eredményeket hozott. Az alapítványi keretek között működő, teljesítményalapú finanszírozásban részesülő egyetemek mutatói egyértelműen a minőség javulását tükrözik,

Ahogyan György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és vállalkozásfejlesztésért felelős államtitkára fogalmazott: „566 milliárd forint jut az egyetemeinkre 2023-ban. Ezzel a GDP-arányos ráfordítások alapján a TOP5-be tartozunk az EU-ban. Ráadásul ezeket az egyetemeket továbbfejlesztjük: 2030-ig az elmúlt 650 év legnagyobb egyetemfejlesztési projektjét hajtjuk végre 2700 milliárd forint értékben”.
A felvételizőknek pedig elég a ponthatár miatt kell izgulniuk.

Fotó: MTI/EPA/EFE/Fernando Villar