Biden szerint azért csökkentik az olajkitermelést, hogy magasan tarthassák az árakat – megszólalt a Chevron vezérigazgatója

2022. július 21. 13:20

A Chevron vezérigazgatója kijelentette, hogy nem próbál kevesebbet termelni, ezzel visszautasította a Biden-kormány vádját.

2022. július 21. 13:20
null

Biden szerint van itt olaj, csak ki kellene termelni

Joe Biden elnök és a fehérházi tisztviselők azzal vádolták az olajipart, hogy az árak magasan tartása érdekében lassítja a kitermelést. A Biden-kormányzat a múlt hónapban levelet küldött a Chevron, az ExxonMobil és a BP vezető kitermelőknek, amelyben javaslata szerint végrehajtási intézkedéseket hozhat a szövetségi kormány.

„A dolgozók nem próbálnak kevesebbet termelni, sőt igyekeznek a lehető legtöbbet termelni” – jelentette ki Michael Wirth, a Chevron vezérigazgatója.

A tények is cáfolják Biden feltevését: az AAA autóklub által közzétett adatok szerint egy gallon benzin átlagára jelenleg 4,57 dollár, ami közel 50 centtel alacsonyabb, mint egy hónappal ezelőtt. A magas gázárak közepette a Chevron vezérigazgatója hozzátette, hogy az olajipar „a termelés növelésével reagál. Olyan retorikát és üzeneteket kell látnunk, amelyek azt jelzik, hogy országunk támogatja a termelés növelését”.

Biden szerint nincs igaza Wirthnek, érzékenynek nevezte a vezérigazgatót

A Chevron és más olajvállalatok tárgyaltak a Fehér Házzal, a kormányzat tisztviselői viszont nem voltak egyértelműek, ezért az olajipari vállalatok úgy döntöttek, hogy elállnak a különböző projektekbe történő hosszú távú beruházásoktól – állítja a ZeroHedge.

Egy múlt havi sajtótájékoztatón Biden elutasította Wirth javaslatait, és „enyhén érzékenynek” nevezte.

„Nem tudtam, hogy ilyen gyorsan megsértődnek” – mondta Biden.

Hozzátette: „Valamit ki kellene találni, amivel növelni tudják a finomító kapacitást, és mégsem adják fel a megújuló energiára való átállást.”

A republikánusok és egyes olajipari elemzők szerint Biden energiapolitikája részben a benzinárak és az infláció makacsul magasan tartása miatt olyan, amilyen. Rámutattak az általa tavaly aláírt végrehajtási rendeletekre, köztük azokra, amelyek eltörölték a Keystone XL gázvezetéket, az új olajfúrási bérleti szerződéseket a szövetségi földeken, a fosszilis tüzelőanyagok egyes szövetségi támogatásait.

Ugyanakkor a Fehér Ház vezető tisztségviselői gyakran reklámozták az elektromos járműveket, mint a magas benzinárak alternatíváját, annak ellenére, hogy az autók sok amerikai számára vagy nem költséghatékonyak, vagy egyszerűen megvalósíthatatlanok.

Biden maga alatt vágja a fát, pedig már így sem túl népszerű

Biden korábban a gazdagokat akarta megadóztatni, átverte a diákhiteleseket, most pedig az olajkitermelő cégekkel vádaskodik – lassan már nem lesz olyan csoport, ahol Biden igazán népszerű lehetne.

A jelenlegi elnök érezhetően és egyre nyilvánvalóbban nem tud megbirkózni sem a orosz-ukrán háború hatásaival, sem a tomboló inflációval. Biden tehetetlenségét már nem csak a republikánusok, de saját pártjának szavazói is egyre kínosabbnak és károsabbnak találják: a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a demokraták mindössze 30 százaléka gondolja úgy, hogy az elnöknek újra kellene indulnia a Fehér Házért 2024-ben – adta hírül korábban a Makronóm.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2022. július 22. 15:32
ennyi hatalma van, még a saját országában is leszarják, h mit mond...
5m007h 0p3ra70r
2022. július 22. 13:08
Ezt most komolyan mondta vagy a használati útmutatóból olvasta fel!?
tetx
2022. július 22. 12:24
Pedig neki covidos lett a rákja, ő már csak tudja
Burdisgarage
2022. július 22. 09:04
Akkor az ellenzéknek is lenne létjogosultsága, mégis kártékonyabbak a csótánynál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!