Szerző: Horváth András, Magyar Bankholding
A vizsgált hónapban a bruttó átlagkereset 507 500 forint volt a teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetében, míg a nettó átlagkereset 349 700 forinton állt. Közfoglalkoztatás nélkül a nemzetgazdasági bruttó átlagkereset 518 500 forint volt a hónapban.
A kedvezmények nélkül számított nettó átlagbér szintén 15,2 százalékkal nőtt,
a nettó reálbérek növekedése pedig 5,2 százalék volt a hónapban az erőteljes inflációs alapfolyamatok mellett is.
A bérdinamika alapfolyamatait meghatározó és így a monetáris politika szempontjából is kiemelt mutató, a rendszeres bérek növekedése 14,1 százalék volt a hónapban az előző havi 15,5 százalék után. A keresetek a versenyszférában 13,9 százalékkal emelkedtek, míg a közszféra bérnövekedése 33,8 százalék volt a hónapban a nem rendszeres béreknek köszönhetően. A januártól évenként kiugró mértékben növekvő orvosi bérek, illetve más szektorok ütemezett, jelentős mértékű béremelései továbbra is érdemben támogatják a dinamikát a költségvetési szektorban. A nemzetgazdaságban alkalmazásban állók teljes létszáma 3,3 százalékkal emelkedett éves alapon, és így már látványosan meghaladja a pandémia előtti mindenkori csúcsát.