Hányan vesznek részt most a programban?
Összesen 68 pályázat érkezett a kiírásra, és ebből végül 11 vállalkozás jutott be a mentorprogramba. A 11 bejutóból 6-nak van női alapítója.
Miért fontos a hazai gazdaság számára, hogy a kormány a női ötletgazdákat, vállalkozókat támogassa, és megteremtse nekik a kedvező feltételeket?
Nem szabad veszni hagyni a startupok világában sem azt a szemléletmódot, amelyet egy női vállalkozó tud hozni. A női vezetőknek teljesen más prioritásaik vannak, így más szemszögből kezelik a vállalkozásukat, mint a férfiak. Nagyon
fontos, hogy a fiatal lányok is lássák, hogy vannak igazán sikeres női vállalkozók,
akik követendő példák lehetnek a számukra. Ezt hivatott bemutatni a Womentoring is.
A fiatalok támogatásában kiemelten fontos szerepe van a Nemzeti Tehetség Programnak. Mi a fő célkitűzése?
A programot 2008-ban fogadta el az országgyűlés ötpárti konszenzussal. A Nemzeti Tehetség Program jelen formájában 2028-ig tart, és fő célja, hogy felkutassa és mindenben támogassa a magyar tehetségeket, mivel úgy gondoljuk, hogy ők az ország legkomolyabb erőforrásai. Évente 300-350 ezer fiatalt tudunk támogatni határon innen és a határon túl. Egyértelmű volt számunkra, hogy a külhoni magyar fiatalokat is támogatnunk kell. A program keretén belül az egyik kiemelkedő elem a Stipendium Peregrinum ösztöndíj, amellyel azokat a fiatalokat segítjük, akik felvételt nyertek a világ legrangosabb egyetemeire. Az ösztöndíjasoknak 1 éven keresztül minden költségét átvállalja a magyar állam, így a hallgatóknak nem kell külön fizetni egyebek mellett a lakhatásért, az utazásért vagy a tandíjért sem. Nem titkolt célja az ösztöndíjnak, hogy a külföldön megszerzett tudást a képzés végeztével a hallgatók Magyarországon kamatoztassák.
(Borítókép: Földházi Árpád)