Jelenleg az USA-ban tanul és kosarazik, később a világot akarja körbeutazni profiként a magyar lány

Tegnap épp meccsetek volt, hogy sikerült? 

Magabiztosan nyertünk harminc ponttal.

Ma edzés vagy újabb mérkőzés vár rátok?

Egyik sem, ugyanis ma „oltásnapunk” van. Felvesszük a harmadik vakcinát.

Kötelező nálatok az oltás? 

Nem mondták ki, hogy kötelező, de nagyon erősen ajánlott. Lényegében csak akkor fogadják el az oltás megtagadását, ha az illetőnek egészségügyi okai vannak, vagy a vallása nem engedi ezt meg. Ettől függetlenül vannak olyan iskolatársaink, akik nincsenek beoltva, őket kétnaponta tesztelik.

A kosárlabdacsapatodon belül milyen az átoltottság? 

Egy lány nincs beoltva, őt folyamatosan tesztelik. A többiek a harmadik oltás felvételére készülnek.

Milyen szinten áll kint a járványhelyzet?

Nemrégiben ismét a felszínre tört a Covid, de nem érzem, hogy pánikhangulat lenne, sőt, az iskolák kezdenek visszaállni a digitális oktatásról a normál menetrendbe. Azt látom, hogy a legtöbben kérik a harmadik oltást is, jelenleg ennél többet nem tudunk tenni. Szerencsére a tesztelés ingyenes, ez sokat segíthet a fertőzés megfékezésében.

A kosárlabdának köszönhetően élsz és sportolsz az Egyesült Államokban. Mikor és miért kezdtél el kosarazni? 

Kecskeméten a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolába jártam. Második osztályos voltam, amikor Gerebenné Bresák Zita (a válogatott kosaras, Gereben Lívia édesanyja – a szerk.) toborozta a gyerekeket. Hiperaktív voltam gyerekként, így a szüleim minden sportfoglalkozásra elengedtek – vagy inkább küldtek –, csak ne otthon „őrjöngjek”. Később a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiához kerültem, ahol Ivkovicné Béres Tímea sokat segített nekem, majd a Kecskeméti KC felnőtt csapatában pallérozódtam. 

Elég korán bekerültél a legnagyobbak közé. 

Igen, 16 éves koromtól kezdve a KKC-ben játszottam. Emlékszem, az utolsó mérkőzésem után – amikor még nem tudtam, hogy az lesz az utolsó – Nagy Viktor edző profi szerződést ajánlott, ami azért volt számomra nagy szó, mert már fizetést is kaptam volna. Végül a külföldi karrier mellett döntöttem.

Olyannyira, hogy egyenesen Amerikáig repültél. Hogy jött ez a tengerentúli lehetőség?

Épp iskolában voltam, az érettségire készültem. A szünetben ránéztem a telefonomra és Csorvási Leventétől kaptam egy elég hosszú üzenetet. Nem ismertem őt, csak tudtam, hogy Csorvási Milánnak, a magyar válogatott kosárlabdázójának a testvére. Hirtelen megilletődtem. Azt írta, hogy látja bennem a potenciált, hogy az Egyesült Államokban folytassam karrierem, és biztosan lennének iskolák, ahol ösztöndíjjal tanulhatnék. Később egyébként realizáltam, hogy Levente több meccsemen is kint volt, de akkor még nem tudtam, hogy engem figyel.

Mit válaszoltál a levélre?

Azt válaszoltam, hogy a szüleimmel kell megbeszélnem. Nem tudtam először hova tenni ezt, olyan távolinak és hihetetlennek tűnt. Magyarországon az amerikai élet egy álomkép, soha nem gondoltam volna, hogy ebből valóság lehet.

Levente a menedzsered lett? 

Nem, mivel az a kosárlabda-szövetség – ahová kerültem – tiltja, hogy menedzser segítse a játékosok bekerülését. Éppen azért, hogy ténylegesen a legjobbak kaphassák meg a lehetőséget és ne azok, akik elsősorban jó anyagi helyzetüknek, háttértámogatottságuknak köszönhetően jutnának be az iskolákba. Levente társával, Lakosa Ákossal felajánlotta a segítségét és útmutatást nyújtott abban, hogy milyen dokumentumot hova és hogy kell csatolnom. A jelentkezéshez meccsfelvételeket is kellett küldenem. Emellett az érettségit nem veszik figyelembe, ezért Budapesten több általános szintfelmérőt, különböző angol nyelvű teszteket kellett megírnom. Ezt követte a legizgalmasabb rész: vártam, hogy melyik iskola választ ki.

Idaho Államba kerültél először. Milyen iskolai rendszerben folytattad tanulmányaidat?
 
Teljesen máshogy épül fel itt az oktatás, mint otthon. Érdekes, de miután számunkra a fókuszban a kosárlabda áll, ezért az edzők jelölik ki, hogy az adott szakra járó diák milyen órákat vegyen fel. Alap órákat kaptam, mint például angol, történelem, irodalom. Naponta csak két-három órám volt, hatvan, illetve százhúsz percesek. Amivel meg kellett küzdenem, az az angol gondolkodásra való átállás volt,ez két hónapba telt nagyjából. Két évig voltam Idahóban.

A kosárpályán is át kellett állítanod az agyad, vagy ott ez másképp volt? 

Abszolút más az itteni kosárlabda, mint az európai. Számomra a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy otthon sokkal agresszívebben lehet védekezni, mint itt. Az amerikai meccseimen eleinte sorjában kaptam a személyi hibákat. Az is fura volt, hogy a büntetőnél hatan állunk a lepattanót várva, nem öten. Időbe telt még ahhoz is hozzászokni, hogy a pályán is angolul kell kommunikálni. Meccs közben sok mindenre figyel az ember, nekem erre pluszban koncentrálnom kellett.
 
Két év után Coloradóban kötöttél ki, miért kellett váltanod? 

Az Idaho-i junior college nevű iskola kétéves volt, egy otthoni kétéves főiskolai alapképzéshez tudnám hasonlítani. A két év elvégzése után volt lehetőségem, hogy négyéves iskolába menjek, de mivel négy félévet már kipipáltam, ezért ahol most vagyok, megint csak négy félévet kell teljesítenem. A váltás nehéz volt, mert megszoktam a környezetemet, de tudtam, hogy az csak az első lépcsőfok volt az itteni pályafutásomban.

Érdekes volt megélni az iskolaváltás időszakát. Két év alatt sok városban játszottunk, sok edző látott a pályán, és voltak intézmények, amelyek konkrétan versenyeztek értem. A telefonom folyamatosan csörgött, üzeneteket is kaptam. Két évvel ezelőtt októberben hivatalos látogatáson voltam a Colorado State kampuszán, és nagyon megfogott, amit ott láttam. Az autókat nem engedik be az iskola területére, mindenhová gyalog kell közlekedni, rengeteg fa vesz minket körül, az épületek nagyon modernek, és nem mellesleg szakmailag is fantasztikus az iskola. Az edzők nagyon felkészültek és kiváló edzőcsarnokunk van. Ezért választottam őket.

Mikor végzel az iskolával?

Utolsó éves vagyok, de az előző szezont a Covid miatt törölték, ezért maradhatok a következő évben is. Tavaly a járvány miatt hoztak egy olyan szabályt, hogy bárki kiléphetett, ha nem akarta magát kitenni annak, hogy pályára lépjen, kontaktba kerüljön idegenekkel. Akkor még nem volt oltás. Nagyon sokan éltek a kilépés lehetőségével, ezért a bajnokságok szervezői úgy döntöttek, hogy mindenkinek adnak plusz egy évet. Ez azért fontos, mert több játékosnak ez az utolsó esélye, hogy felhívja magára a figyelmet a jó játékával. A tanulmányokat azonban ez nem befolyásolja. Én idén májusban diplomázok le, de a következő idényt is itt, Coloradóban kezdhetem el. Az iskolám biztosítja számomra, hogy elkezdjem a még eggyel magasabb szintű tanulmányaimat, ami otthon a mesterszaknak felelne meg. Bár dönthetnék most is úgy, hogy máshol folytatom, de jelenleg itt képzelem el a következőszezont is.
 
Milyen diplomád lesz? 

Kommunikáció és sportmenedzsment diplomát fogok szerezni. 

A tanulmányokhoz tartozik még, hogy ösztöndíjas vagy. Ez mit jelent? 
Mivel az amerikai élet rengeteg pénzbe kerül, ösztöndíj nélkül esélyem sem lett volna kint folytatnom érettségi után. Szerencsére Idahóban és Coloradóban is sportolói ösztöndíjas vagyok. Ez havi juttatást jelent, amit mindig hónap végén kapunk meg. Itteni árakkal számolva nem nagy összegről van szó, nagyjából ezer dollárról. Azt tudni kell, hogy Amerikában minden sokkal drágább, tehát ez igazából arra elég, hogy finanszírozzam az oktatást, a mindennapi szükségleteimet, illetve ebből fizetem a lakbért, ugyanis csak az elsőévesek lakhatnak kollégiumban. A többi ösztöndíjast – így engem is – egy kis lakásban szállásoltak el.
 
Milyen szerepet töltesz be csapaton belül? 

Én vagyok a hang. Az a feladatom a meccseken és az edzéseken is , hogy energiát vigyek a pályára, biztassam a társaimat. Védekezésben is óriási szerepem van. Ez nem szól másról, mint akaratról. A jó védekezés húsz százalékban a tanulástól, nyolcvan százalékban az akarattól függ. Szeretem is, mikor az ellenfél támad, és jól esik, hogy ilyenkor rám mindig kettőzött erővel számítanak.

Ezt nevezik vezérszerepnek, nem?

Azt gondolom, igen. Azért vagyok vezérszerepben, mert hangos vagyok,mindig elmondom a véleményemet. Konfrontációt ez nem okoz, nem beszélek vissza az edzőknek, de ha csapatmegbeszélés van, akkor mindig van meglátásom. Otthon is ezt csináltam.
 
Magyarként töltesz be kulcsszerepet a csapatban. Sok a külföldi nálatok? 

A szobatársam nigériai, illetve még két spanyol, egy török és egy új-zélandi csapattársam is van. Velem együtt hatan vagyunk külföldiek, a többi játékos amerikai, ez pont fele-fele arány. Sőt, a hat amerikai lányból csak hárman idevalósiak, a többiek az ország több pontjáról érkeztek. 

Mennyire egyedülálló ebből a szempontból a ti csapatotok? 

Abszolút egyedi. Azt veszem észre, hogy a legtöbb iskola szeret az amerikai lányokra építeni, az amerikai kosárlabdát előtérbe helyezni. Nálunk azért vallják ezt a szisztémát a vezetők, mert így több kultúrát, kosárlabdastílust vonultatunk fel, amit, ha az edzők segítségével a pályán jól ötvözünk, akkor sikerre vagyunk ítélve.

A pályán hogyan jellemeznéd a stílusodat?
Nagyhangúság, agresszivitás.

Divízió 1-ben játszunk, ez országos bajnokságot jelent. Van divízió 2 és 3 is, illetve annál lejjebb is vannak regionális ligák, ám mi szerencsére a legjobbak között szerepelünk. A divízió 1 is konferenciákra van bontva, mi a nyugati régióba tartozunk.

Hogy áll a csapat?

Jelenleg harmadikok vagyunk, de álltunk már jobban is. Sokáig veretlenek voltunk, de hirtelen több vereséget is begyűjtöttünk, ezért csúsztunk lentebb a tabellán. Sok bajnoksággal ellentétben nálunk nem alapszakasz-rájátszás rendszerben bonyolítják le a szezont, hanem mindenkivel kétszer mérkőzünk meg – egyszer itthon, egyszer idegenben – majd Las Vegasban, többnapos torna keretein belül rendezik meg a döntőt, ahol jó eséllyel ott leszünk. Célunk az, hogy bajnokok legyünk! 

Ahogyan láttam, még december 28-án is volt meccsetek, így a karácsonyt nem tölthetted Magyarországon. Hogy éled meg, hogy távol vagy a családodtól?

Már a negyedik éve játszom el szegény édesanyámmal, hogy beígérem neki, hogy az ünnepekre haza tudok menni, de mindig közbejön valami. Tavaly jött a Covid, most pedig szeptember környékén döntöttek úgy, hogy nem lesz leállás a bajnokságban. December 25-én és 26-án is volt edzésünk, majd meccs. Amióta eljöttem az USA-ba, a karácsony nekem már nem az igazi, ahogy a főbb ünnepeket sem tudom nagyra értékelni, hiszen ezek a családról szólnak, de én nem lehetek velük.

Évente hányszor és mikor tudsz hazalátogatni?

Általában május elején szoktam hazautazni – ahogy vége a félévnek és a bajnokságnak – és egy hónapot tudok Magyarországon lenni.

Milyen távlati céljaid vannak?

Amióta komolyan gondolom a kosarazást, mindig is az volt az álmom, hogy bekerüljek a női NBA-be. Ezen sokat lendített, hogy már 18 évesen az Egyesült Államokba kerültem, de ahogy közeledek az egyetemi éveim vége felé, egyre inkább belátom, hogy kevés esélyem lesz arra, hogy kiválasszon egy WNBA-csapat. Ha ez valóban nem sikerül, nem fogok bánkódni, hiszen emellett is vannak komoly vágyaim. Nagyon szeretnék Ausztráliában kosárlabdázni. Az egyik edzőm játszott ott, biztosan lennének lehetőségeim az ausztrál ligában. Nagyon vonz az az ország, de ott sem ragadnék le, én inkább utazni szeretnék, más és más országban, kontinensen játszani, ezáltal különböző nemzeteket és kultúrákat megismerni. Kína, Japán, és Európa több országa is szóba jöhet.

Ezek a lehetőségek, célok mennyire elérhetőek a számodra?

Nyilván semmit sem lehet biztosra venni, de nemrég azzal keresett meg egy játékosügynökség, hogy szeretnének leszerződtetni, és több európai csapathoz is be tudnának ajánlani. Mint már utaltam rá, még nem lehet menedzserem, amíg az egyetemi ligához tartozom, és így el sem fogadhattam az ajánlatot, de ebből kiindulva lehetőségeim mindig lesznek.

A magyar válogatottság szerepel az álmaid között?

Szeretnék magyar válogatott lenni, ez nem is kérdés, de talán a távolság miatt sem volt még erről szó. Persze, nehéz is lenne számomra hazautazni, mert az összetartások általában akkor szoktak lenni, mikor itt Amerikában javában tart a szezon. Nem tudom, hogy radar alatt vagyok-e, de az biztos, hogy nem vették még fel velem a kapcsolatot a válogatottól.

Ezt csalódásként éled meg?

Egyrészről nem, mivel tudom, hogy most még nem lenne lehetőségem csatlakozni a nemzeti együtteshez. Azonban abból a szempontbólkicsit rosszul esik, hogy nagy dolognak tartom, hogy a tengerentúlon játszom. Sokat küzdöttem azért, hogy itt lehessek, ráadásul a kezdő ötösben vagyok, harminc percet töltök a pályán és átlagban tíz pontnál is többet dobok meccsenként. Jó érzés lenne tudni, hogy a jövőben – ha már felnőtt bajnokságokban fogok szerepelni – számítanának rám. Ennek ellenére bennem nincs harag, teljesen megértem, hogy azok a játékosok vannak inkább fókuszban, akik elérhetőbbek. Rengeteg tehetséges lány kosarazik otthon is, a magyar bajnokság is egyre erősebb. Ha velem, ha nélkülem áll ki a csapat, mindig is szurkolni fogok a magyar válogatott sikereiért!

YouTube-csatornát hoztál létre „P from Hungary” néven és nemrég az első videódat is feltöltötted. Mik a terveid ezzel kapcsolatban?

Már régóta szerettem volna egy ilyen közösségi felületet. Az ötlet onnan ered, hogy imádok videózni. Gyakran azt is felveszem, amikor a barátaimmal vagyok, ezeket a rövidebb videókat különböző közösségi oldalakon szoktam megosztani. Sok üzenetet kaptam – elsősorban otthonról – hogy kicsit bővebben is szeretnék látni, hogy milyen az életem, mi történik velem. Nem tudom, hogy mi lesz a jövője ennek a csatornának. Az első videómat nyolc óráig vágtam, de végre belekezdtem ebbe a műfajba is. Magyar feliratot is kellene gyártanom a felvételekhez, ha már javarészt az otthoniaknak szól, akkor értse mindenki. Szóval van ebben fantázia, remélem majd kiforrja magát. Az ötleteim között az is szerepel, hogy olyan vendéglátóhelyeket, épületeket, ételeket, kuriózumokat is bemutassak, amik Magyarországon nincsenek. 

Fotók: CSUWbasketball Instagram