Nem ez az első alkalom, hogy Szerbia készpénzt oszt ki a lakosság között. Ezzel a lehetőségével, a járvány okozta következmények enyhítésére hivatkozva, 2020 áprilisában élt először, mégpedig akkor, amikor a járvány miatt rendkívüli helyzetet vezettek be Szerbiában és majdnem két hónapig kijárási tilalom volt érvényben. Ekkor 4000 dináros (34 eurós) egyszeri pénzügyi támogatást osztott ki a nyugdíjasok között. Majd május végén az 1,7 millió nyugdíjas és több mint 200 ezer szociálisan veszélyeztetett személy mellett, június folyamán a munkaképes felnőtt lakosság kapott 100 eurós támogatást.
Akkor több mint 6 millió embert használta ki a pénzügyi segélyre való jogát.
Egy évvel később, vagyis tavaly újabb támogatási csomagot vehettek át a polgárok, 30 eurót májusban, majd novemberben további 30 eurót kapott minden 18 éven felüli állampolgár, azzal, hogy a nyugdíjasoknak szeptemberben további 50 eurót folyósítottak az állami költségvetésből, míg a munkanélküliek 60 eurós támogatást kaptak még. Végül egy őszi döntés alapján további 20 euró érkezett minden felnőtt számlájára december elején.
Szerbia tavaly Koszovó lakosságát is támogatta, mégpedig 100 eurót kapott minden felnőtt korú személy és 200 eurót a munkanélküliek.
Siniša Mali, szerb pénzügyminiszter legutóbbi nyilatkozata szerint 2020 márciusa óta az idei januárban és februárban tervezett kifizetésekkel együtt,