Kötelező közmunka menti meg a demokráciát Amerikában?

Közös célok

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az amerikaiaknak valami nagyratörő és ambiciózus dologra lesz szükségük ahhoz, hogy meggyógyítsák a demokráciájukat és túllépjenek a megosztottságon. A kötelező nemzeti szolgálat programja, ha hatékonyan tervezik meg, összehozná az ország különböző részeiből és társadalmi, gazdasági csoportjaiból származó fiatal amerikaiakat, hogy közérdekű projekteken dolgozzanak, és közös célokat valósítsanak meg, melyek az ország javát szolgálják. A program által nyújtott közszolgáltatások sora  gyakorlatilag korlátlan lenne: ide tartozhatna az iskolai korrepetálás és mentorálás; az iskolán kívüli önkéntes programokban való részvétel; a környezet védelme; a közösségi lakásépítés; az ifjúsági hálózatok szervezése; valós idejű információ szolgáltatás természeti katasztrófák idején; a kisvállalkozások segítése; valamint a közparkok és közintézmények építésében, helyreállításában és karbantartásában való segítségnyújtás. Lényegében a résztvevők nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújtanának, cserébe jelentős juttatásokat kapnának, úgymint a főiskolai vagy szakiskolai ösztöndíj és megélhetési költségek fedezése, melyek csökkentenék az ország társadalmi és gazdasági megosztottságát. Ezáltal különböző közösségekből származó amerikaiak kerülnének kapcsolatba, alapvető készségeket sajátítanának el, és átalakítanák saját jövőjüket - ezáltal az ország jövőjét is. Hasonlóan előrelátó, átalakító és forradalmi programot már láthattunk: a második világháború vége felé elfogadott GI Bill, amely a háborúból hazatérő amerikai katonák millióinak adott ingyenes oktatást és ezzel belépőt a középosztályba. Ha az amerikai kongresszus akkor megtette, most is megteheti. 

Egyre nagyobb igény és érdeklődés

A közszolgálati programok az elmúlt években komoly figyelmet kaptak Washingtonban, 2016-ban a kongresszus elfogadta a nemzetvédelmi felhatalmazási törvényt. Ez egy olyan törvény, amely egy ideiglenes szövetségi ügynökség - a Katonai, Nemzeti és Közszolgálati Nemzeti Bizottság - létrehozására szólított fel, hogy felülvizsgálja a katonai szelektálási folyamatot, és vizsgálja a katonai, nemzeti és közszolgálatban való részvétel növelésének módszereit az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és egyéb közszükségleteinek kielégítése érdekében. A bizottság 2020 márciusában kiadott zárójelentése megállapította, hogy „kollektív erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy Amerika szolgálati szellemére építve széles körű szolgálati kultúrát alakítsunk ki”. A bizottság javaslatainak középpontjában az olyan önkéntes közszolgálati programok álltak, mint például a Békehadtest. A bizottság javasolta, hogy növeljék „a szolgálati ösztönzők értékét, rugalmasságát és használatát”. A jelenlegi ösztönzők közé tartoznak a Segal AmeriCorps oktatási ösztöndíjak, amelyek bizonyos programokban részt vevők számára oktatási előnyöket biztosítanak. Ezek az ösztöndíjak azonban szerények, a kedvezményezettek számára adókötelesek, és közvetlenül az oktatási intézményeknek fizetik ki őket, ezért a bizottság azt javasolta az amerikai kongresszusnak, hogy növelje a résztvevőknek nyújtott juttatások értékét. A kérdés a 2020-as demokrata előválasztáson is felmerült. Amikor a mostani közlekedési miniszter, Pete Buttigieg 2019-ben indult a jelöltségért, az önkéntesség kiterjesztését javasolta, megjegyezve, hogy a fiatal amerikaiaknak nem kellene feltétlenül belépniük a hadseregbe ahhoz, hogy hazájukat szolgálhassák. Új programokat javasolt, 2026-ra egymillió főre növelte volna az önkéntesek számát, és javasolta, hogy a túlnyomórészt kisebbségi és vidéki közösségekben nyújtsanak szolgáltatásokat. Cserébe a résztvevők jogosultak lettek volna adósság csökkentésre a meglévő közszolgálati hitelelengedési program keretében. A program becsült költsége tíz év alatt húszmilliárd dollár lett volna. Sem a bizottság, sem Buttigieg nem javasolta, hogy a programok kötelezőek legyenek, talán mert úgy gondolták, hogy ez politikailag irreális. 

Példák különböző országokból

A kötelező közszolgálat gondolata nem példa nélküli. Dánia, Nigéria és Németország az elmúlt évtizedekben vezettek be sikeresen ilyen programokat. Emmanuel Macron francia elnök is szorgalmazta hasonló program létrehozását. De ilyen példa a kötelező katonai sorozás, amelyre az Egyesült Államok a történelem során hatszor támaszkodott nemzetbiztonságának védelmében. Mivel minden 18 és 25 év közötti férfi amerikai állampolgárnak regisztrálnia kell a Selective Service System rendszerében, a katonai vagy egyéb sorozás rendszere még mindig működik. E példák ellenére az Egyesült Államokban jelenleg uralkodó politikai hangulat miatt kétségtelenül nagy kihívást jelentene egy kötelező közszolgálati program megtervezése és bevezetése. Az első lényeges lépés az, hogy emlékeztessék az amerikaiakat az ilyen szolgálatra vonatkozó példákra, és úgy adják el a programot, mint megoldást az ország legnagyobb kihívásaira: a pártpolitikai megosztottságra, az elidegenedésre, a közszolgáltatások hiányára, a gazdasági egyenlőtlenségre, a csökkenő gazdasági lehetőségekre és a polarizáció nemzetbiztonsági fenyegetésére. 

A program lépései

Először is, kötelezővé kellene tenni a programot minden 18 és 24 év közötti amerikai számára. Egy önkéntes program valószínűleg nem érné el azt a földrajzi, valamint társadalmi és gazdasági keveredést, amely az ország pártpolitikai és egyéb megosztottságának áthidalásához szükséges. A programot meghatározott idő alatt fokozatosan lehetne bevezetni, esetleg egy erőteljes önkéntes megközelítéssel kezdeni, de végül kötelezővé kellene tenni. Másodszor, a munkalehetőségeket úgy kell kialakítani, hogy a lehető legnagyobb mértékben segítsék és megkönnyítsék a résztvevők karriercéljainak elérését. Ez lehetővé tenné a résztvevők számára, hogy valós készségeket fejlesszenek ki az őket érdeklő területeken. A cél az lenne, hogy ezt egyensúlyba hozzák azzal, hogy a résztvevőknek ki kell lépniük a komfortzónájukból. Ez például úgy nézhetne ki, hogy a résztvevők kiválaszthatnák a fókuszterületüket, de a földrajzi elhelyezkedésüket nem, vagy fordítva. Harmadszor, a program utáni oktatási juttatásokat, beleértve a szakiskolák és egyetemek tandíját és a megélhetési költségek támogatását, olyan mértékűre kell emelni, hogy lehetséges legyen eladósodás nélkül teljesíteni a tanulmányokat. Ez nem csak hozzáférhetőbbé tenné az oktatást, hanem segítséget nyújtana a nehéz helyzetben lévő főiskoláknak és egyetemeknek is, amelyeknek a csökkenő születési arányszámok és a COVID-19 világjárvány miatt a jövőben kihívásokkal kell szembenézniük a beiratkozás terén. A visszaesés máris megkezdődött egy nemrégiben készült jelentés, a 2014-2015 és 2018-2019 közötti időszakban a beiratkozás öt százalékpontos csökkenését említi, beleértve kétszázezer feketebőrű diák hiányát. Ezek a hátrányos helyzetű diákok teljesen kiestek a továbbtanulási rendszerből, mivel pénzügyi helyzetük nem tette lehetővé, hogy tanulhassanak. Végül pedig, a programot úgy kell megtervezni, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja a résztvevők életét. A szolgálat az érettségi után kezdődhetne (vagy korábban, ha valaki úgy szeretné), de az egyéneknek különböző okokból akár halasztást is lehetne kérvényezni. Fontos, hogy a résztvevőknek lehetővé kell tenni, hogy a program követelményeinek teljesítése mellett dolgozzanak vagy iskolába járjanak. A szolgálat egy vagy kétéves, meghatározott időtartamra szólna, ami lehetővé teszi, hogy a magánélet nagy áldozatok nélkül folytatódhasson.

Lehetséges ellenállás

Természetesen a kötelező programmal szembeni ellenállás borítékolható. Egyesek azzal érvelnek, hogy az amerikaiaknak jogukban áll eldönteni, hogy mi a saját érdekük, a kormány beavatkozása nélkül - és így nem kellene kötelezővé tenni a részvételt. De ez a gondolkodásmód, amely az állampolgársággal járó jogokat helyezi előtérbe a kötelezettségekkel szemben, az egyik fő oka annak, hogy a programra egyáltalán szükség van. Különösen nagy ellenállást válthat ki a „költségvetés-érzékeny” konzervatívok körében, mivel egy ilyen program az ő szemszögükből pénzügyileg kivitelezhetetlen. Bár a program pontos költségeit még fel kellene mérni, egy durva becslést lehet készíteni Buttigieg egymillió résztvevőre vonatkozó programjavaslata alapján. A 18 és 24 év közötti amerikaiak száma mintegy harmincmillió, ha feltételezzük, hogy minden hét emberből egy belépne a programba egy adott évben, akkor az egyéves programban való teljes részvétel körülbelül négymillió fő lenne, ez négyszerese a Buttigieg által javasolt program résztvevői számának. Így tehát a kötelező program körülbelül nyolcvan milliárd dollárba kerülne ugyanezen tíz éves időszak alatt. Természetesen az oktatási költségek még tovább növelnék a kötelező közszolgálati program árát. Összehasonlításképpen, ugyanezen tíz éves időszak alatt a Head Start program -egy államok közti szövetségi program, mely gyermekvállalási támogatásokat nyújt az alacsony jövedelmű családok számára - a jelenlegi finanszírozási arány mellett körülbelül százmilliárd dollárba kerülne.

Elkerülhetetlen befektetés

De bármekkora is legyen a költség, az ország nem engedheti meg magának, hogy ne fektesse be. Ráadásul a kormánynak nem egyedül kell ezt megtennie. Bár Buttigieg helyesen tette, hogy a nemzet megosztottságát nemzetbiztonsági kérdésnek tekintette, látható, hogy a magánszektornak is szerepet kell vállalnia. A magánszektor ugyanis nagyban hozzájárult az ország megosztottságához, mivel sok vállalkozás nem osztotta meg a közelmúltban elért gazdasági növekedéséből származó profitot a dolgozóival. Ez jövedelmi egyenlőtlenséget és bérstagnálást eredményezett, ami ironikus módon azzal fenyeget, hogy a jövőben a vállalkozásoknak is árt, mivel csökkenti a piac méretét. A magánszektor tehát sokat nyerhet a kötelező közmunkaprogrammal. Össze kellene fognia a kormánnyal, hogy biztosítsa annak sikerét olyan projektek kidolgozásával, amelyek megfelelnek a program célkitűzéseinek, és munkahelyi képzést biztosítanak a jövőbeni munkaerő számára. Ez azt is elősegítené, hogy a program eladható legyen a „költségvetés-érzékeny” konzervatívabb törvényhozóknak is.

Közmunka a közérdekért

A fentiek mentén kialakított kötelező közszolgálati program nagyban hozzájárulna a „piros” és „kék” államok közötti, valamint a politikai irányultság, faji, etnikai és nemi alapokon nyugvó különbségek csökkentéséhez, és segítené a bevándorlók asszimilációját is. Emellett több fiatal amerikai számára biztosítana oktatási előnyöket, kedvezőbb gazdasági lehetőségekkel és sokszínűséggel rendelkező helyeket mutathatna nekik, és felkészítené őket a „nagybetűs életre”. Emellett a program hozzájárulna az ország fejlődéséhez azáltal, hogy állami és önkormányzati lakásokat, fejlett infrastruktúrát és kényelmet szolgáló létesítményeket építene és tartana fenn. A program a városi és vidéki Amerikában is nagy horderejű projekteket hozna, hasonlóan a Works Progress Administrationhez, amelynek a nagy gazdasági világválság idején repülőtereket, postahivatalokat, bírósági épületeket, gátakat, parkokat és más közintézmények létrejöttét köszönheti az ország. Ezek a projektek megváltoztatták az Egyesült Államok arculatát, és ma is az ország legkedveltebb és leglátogatottabb helyszínei közé tartoznak. A mai résztvevők hasonló szolgálatot teljesíthetnének, amely támogatná a szövetségi, állami és helyi kormányok által tett erőfeszítéseket, beleértve a Biden-kormány javasolta infrastrukturális törvényjavaslatot is, amely kétpárti támogatással bír és az elfogadás küszöbén áll. 

(Borítókép: Pixabay)