Hozzátette,
az országban szinte mindenki saját otthonra vágyik,
beépült ez az ideál a magyar lakáskultúrába. Az emberek ragaszkodnak a saját tulajdonhoz és a saját vagyon megteremtéséhez, és jelenleg a legnagyobb értéket az ingatlan képviseli. A fogyasztóbarát hitelek és az állami, otthonteremtési kedvezmények megjelenésével pedig ez a lehetőség még több ügyfél számára vált elérhetővé. Az elmúlt évek jelentős lakásáremelkedése viszont így a magyar lakosság vagyonát gazdagította. Kérdéses azonban, hogy emiatt, mikor alakul ki a Nyugat-Európában megszokott bérleti piac és hozzá a szolgáltatói, intézményi rendszer – fejtette ki Benedikt Károly.
Az elmúlt 10 évet vizsgálva az látható, hogy 2011-2017 között nagyon lassú csökkenés volt tapasztalható Magyarországon a saját ingatlanban élők arányában. Az igazi kiugrást 2019 hozta el, hiszen ekkor jelent meg például a babaváró és a falusi csok is, amelyeket az első igénylők még abban az évben fel is használhattak lakásvásárláshoz – olvasható a Duna House közleményében.
(MTI)