A gazdaságpolitikai szakirodalom szinte már tényként kezeli, hogy az EU-n belül folytatott szabadkereskedelem az erősebb, gazdaságilag fejlettebb „magországoknak” kedvez. Egy friss kutatás viszont arra is fényt derít, hogy e „laissez-faire” típusú gazdaságpolitika akár az államokon belüli egyensúlytalanságokat is növelheti.
Egy több nemzetből álló kereskedelmi integráció során egyértelműen győztesek és vesztesek is vannak – ezt hangsúlyozza Peter A. Hall és David Soskice. Mint írják, a kapitalizmus válfajai elméletkör is vizsgálja, hogy a különböző intézményi kontextusok hogyan alakítják a vállalati magatartást és a nemzeti stratégiákat annak érdekében, hogy felvegyék a versenyt a globális versenyben.
Az irányzat kutatói közül többen rámutatnak, hogy az Európai Unión belül létező különböző kapitalista rendszerek vagy modellek gazdasági együttműködése a szabadpiaci rendszeren belül, jobban kedvezett az inkrementális, lépésenkénti innovációra támaszkodó koordinált piacgazdaságoknak (Coordinated Market Economies) – ilyen Németország – amelyek a magas hozzáadott értékű exportokra támaszkodva hatalmas kereskedelmi mérleg többleteket voltak képesek felhalmozni. Ezeket szokta a szakirodalom „magországoknak” nevezni.
Ezen „északi” többletek viszont a Dél-Európában található úgynevezett „vegyes piacgazdaságok” (Mixed Market Economies) kereskedelmi mérlegén deficitként tükröződtek, ugyanis ezen gazdaságokat a kis- és közép-vállalkozások dominanciája, ezáltal pedig a belföldi keresletre támaszkodó növekedés jellemzi.
Hall szerint mindez magyarázatot ad arra, hogy miért lett Dél-Európa a 2008-as világgazdasági válság egyik középpontja, erre pedig az euró is rásegített a gazdaságpolitikus szerint – hiszen amikor például Görögország lemondott saját monetáris politikájáról és be is vezette azt, „eltűntek” a kereskedelmet illető „tranzakciós költségek”, ezáltal pedig az észak-európai – de főleg német – export még versenyképesebbé vált a kontinens déli része felé.
Görögország EU-val folytatott kereskedelmének alakulása: a kék vonallal látható import jóval felülmúlja a szaggatott narancssárga vonallal látható görög exportot. Az ábrán egyértelműen látszik, hogy az euró bevezetése (2000) után, Görögország értékben sokkal többet importált, míg exportértékei alig növekedtek, ezáltal pedig hatalmassá nőt a dél-európai állam kereskedelmi mérlegének deficitje.
Alison Johnston és Aidan Regan gazdaságpolitikai kutatók szerint a legnagyobb probléma abból adódik, hogy
A két kutató szerint tehát nem csoda, hogy egyre jobban növekszik a kritika és a szkepticizmus az unió ellen e tekintetben, hiszen bár az együttműködésre hivatkozik, egyértelműen győzteseket, illetve veszteseket avat – ráadásul a kisebb, „periférikus” országok számára szinte lehetetlen versenybe lépni a német, már-már merkantilista gazdaságpolitikával szemben, ugyanis ehhez jelentős intézményi változáson kell keresztülmenniük, ami komoly gazdasági és társadalmi költségekkel járna, hangsúlyozzák a kutatók.
A fentieket már széles körben vizsgálták a komparatív gazdaságpolitikával foglalkozó kutatók, szinte már tényként rámutatva, hogy az EU-s szinten történő kereskedelmi integrációnak nemzetállami szinten voltak nyertesei (magországok) és vesztesei (periféria). Egy friss kutatás viszont fényt derít arra, hogy az unióval kapcsolatos kereskedelmi nyitás belföldi költségekkel is jár egy periférikus gazdaság számára.
Andrés Rodríguez-Pose, a gazdasági geográfia neves művelője és Alexandra Sotiriou közgazdászok legfrissebb kutatásukban a megnövekedett kereskedelem és a regionális GDP-növekedés közötti kapcsolatot vizsgálták Görögországban az euró bevezetése utáni időszakban (2000–2013).
kimutatták, hogy a dél-európai állam „gazdagabb” régiói is porul jártak az EU kereskedelmi nyitás során, hiszen nem tudták felvenni a versenyt az észak-európai magas hozzáadott értékű termékeket fejlesztő és előállító iparral.
Érdekes módon az uniós integráció különösen erősen hatott a legfejlettebb görög régiókra, sőt, ezek sérülékenyebbeknek bizonyultak, mint a fejletlenebb térségek, hiszen szektorálisan és iparilag hasonlóak, mint fejlett nyugati versenytársaik. Emiatt a fejett görög régiók sérülékennyé váltak és lemaradtak.
Emellett Görögország persze kereskedik a harmadik, unión kívüli világgal is. És itt persze lehet elérni sikereket globális értelemben. Csakhogy a kutatók szerint a harmadik világgal való kereskedelem és az abból eredő nyereség sem tudta kompenzálni azokat a veszteségeket, amelyeket a legfejlettebb görög régiók elszenvedtek az uniós kereskedelem miatt. Ráadásul a fejlettek mellett a kevésbé fejlett régiók sem tudnak igazán előnyökre szert tenni az uniós kereskedelmi integrációból.
A görög ipar központi területeit pedig negatívan érintette az uniós szabadkereskedelem. Rendkívül fontos üzenet, hogy a szabadkereskedelem, és általában akár a nemzetközi beruházások szabad mozgása is önmagában inkább károkat okoz egy fejlődő országnak. A felzárkózó országoknak mindenképp el kell végezniük a saját házi feladatukat, kiépíteni azokat a megfelelő képességeket, amelyekkel képesek lehetnek jól hasznosítani akár a kereskedelmi integráció hatásait. De ez mindig az adott országon múlik.
Azért is javasolja azt Pose és Sotiriou, hogy csak a vállalatok technológiai és innovációs kapacitásának, valamint termelékenységének növelésével lehet a görög export versenyképességét előmozdítani a magasabb hozzáadott értékű gyártásban, ami segítené az EU szabadkereskedelmi politikájának hatásainak enyhítését.
Makronóm vélemény
Fontos üzenet tehát, hogy a főáramú, a neoliberalizmus ideológiájának elméleti táptalajt adó neoklasszikus közgazdasági irányzattal szemben megjelennek olyan iskolák, amelyek több dimenzióban látnak, térbeli szemléletmódot tükröznek, ezzel is a valós világban szemlélődve. E nézőpontok segíthetnek megérteni, hogy miért növelheti az egyenlőtlenséget unión belül a szabadkereskedelem és hogy az uniós tagok előtt a célokat tekintve nincs más út, mint a magyar modell követése – az újraiparosítás, a hazai multik kinevelése, a vállalatok versenyképes környezetének megteremtése és a magas hozzáadott érték előállítását támogató infrastruktúra felépítése. Az európai dél országai előtt is ez az út áll, azonban ezek az országok sokat vesztettek versenyképességükből, az autóipar pedig fokozatosan áttelepült Közép-Európába. A következő években ráadásul (Görögország után) hazánk már Portugáliát is megelőzheti gazdasági fejlettségben.
A két közgazdász végül kiemeli, hogy kutatásuk fontos eredményeket kínálhat bármely más periférikus ország számára.
(Címlap: MTI/EPA/ANA-MPA/Jorgosz Vicarasz)
Márciusban ismét növekedett a vendégéjszakák száma Magyarország minden régiójában. A turizmust jellemzően az Európából érkező vendégek hajtották, de érdemben nőtt a belföldi vendégéjszakák száma is. Ezek a tendenciák hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez.
Senkinek ne legyenek kétségei afelől, hogy a magyarországi baloldal honnan veszi át a narratíváit, és milyen urat szolgál.
Az MCC főigazgatója szerint világosan körvonalazódik, hogy szélsőbaloldali csoportok a nagy politikával és a helyi politikával közösen hogyan szövetkeztek a konzervatív hangok elfojtása érdekében.
„Ebben az országban szerintem sosem támogatták azokat, akik a saját országuk ellen dolgoztak” – jegyezte meg az államtitkár.
Matolcsy György után a kamarai elnöknél járt a gazdasági miniszter, aki szerint változhat a vállalkozások besorolása.
Egy olyan rendszer lett sikertörténet, ami 2010 előtt nem volt hatékony, azóta pedig az EU legjobb gyakorlatává vált.
A hírforrások a történteket „jelentős eszkalációként” írják le.
Pedig nem volt könnyű dolga.
