Szembemenne az Ericsson a svéd kormánnyal

2021. október 04. 12:54

Svédország biztonsági kockázatokra hivatkozva szeptemberben megtiltotta a kínai vállalatoknak – köztük a Huaweinek –, hogy országukban bevezessék az 5G hálózatot.Az Ericsson svéd telekommunikációs vállalat bevételeinek mintegy 10 százalékát a kínai felvásárlópiac tette ki, azonban ez jelentősen visszaesett, mióta kitiltották a kínai beszállítókat Svédországból. Az Ericsson ugyan sokáig lobbizott a svéd kormánynál a Huawei javára, és a vállalat figyelmeztette a svéd kormányt Kína esetleges megtorlására, de a Huawei ezek ellenére is kitiltásra került az országból és Kína negatív válaszreakciója be is következett.

2021. október 04. 12:54
null

Az Ericsson vezetője bejelentette szeptember elején, hogy fokozott erőfeszítéseket fog tenni, hogy visszaszerezze a cég Kínában elvesztett piaci részesedését.

Már 120 éve jelen vagyunk Kínában, és nem áll szándékunkban ilyen könnyen lemondani erről. Meg fogjuk mutatni nekik, hogy igenis értéket teremtünk az országukban

– mondta Borje Ekholm, ügyvezető igazgató, a Reutersnek adott interjúban.

A China Mobile 5G szerződésben - melyben a China Mobile hatalmas 700 Mhz-es 5G hálózatot épít ki - tavaly még 11 százalékot nyert el az Ericsson, idén viszont már csak 2 százalékot ítéltek oda nekik. A részesedés 60 százalékát a Huawei vitte el, 30 százalék körüli értéket a ZTE, helyi versenytárs nyert el, a maradék 10 százalék pedig felaprózódott a többi résztvevő között, de az Ericsson különösen rosszul járt.

Ebből is látszik, hogy folyamatosan igyekeznek kiszorítani őket a piacról. A telekommunikációs vállalat ugyan még mindig jobb helyzetben van, mint a finn Nokia, amely egyáltalán nem kapott százalékot a szerződésben, de ha így folytatja az Ericsson, akkor ők is jelentős versenyhátrányt fognak felhalmozni – írták a Reuters cikkjében.

A cikk szerzője Blősz Dalma

(fotó: MIT/Róka László)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Élő Éva
2021. október 22. 11:14
Mint cseppben a tenger. Ez a hír is illusztrálja, hogy hol tart ma Európa, hol áll az Atlanti birodalom.
darázs
2021. október 22. 11:14
gyerek valamint oktatás nélkül Európa halálra van ítélve és a muszlim agysebészek sem alkalmasak a kínaiak elleni versenyben
MZperXXL
2021. október 22. 11:13
Mit vártak, majd fülüket-farkukat behúzva nagyot nyelnek a kínaiak? Léptek, sőt várhatóan hosszú-hosszú ideig emlékezni fognak erre a svéd lépésre...
balbako_
2021. október 19. 12:04
Voltaképpen a német gazdaságirányítás is ilyen szorítóba kerül. Sorra hozzák a hülyébbnél hülyébb ötleteket, fenyíteni akarják a normális gazdaságokat. Köztük hazánkat is, de azzal nem számolnak, hogy otthon az Audinak, BMW-nek, Mercedesnek, Boschnak szava van ám és nem fogják tűrni, hogy a magyar gazdaságot is tönkretegyék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!