Nem láttunk még nagyobb pálfordulást: a Gyurcsány-párt a devizahiteleseknek kezdett ígérgetni

Pusztító hatások: senki sem menekülhet

A devizahitelezés oly mértékben gyengítette a gazdasági-társadalmi szövetet, hogy még azon magyar háztartások esetében is érezhetők voltak a negatív hatások, akik nem vettek fel devizahitelt. A pénzügyi szektorban tovagyűrűző hatások elől senki sem tudott „elbújni”: „amikor a szerzők összehasonlították azokat a  területeket, amelyek a devizahitelek arányán kívül minden másban, például iskolázottságban, településméretben, vagy jövedelemszintben hasonlóak voltak 2008 előtt, azt találták, hogy a gazdasági válságnak súlyosabb következményei voltak 2008 után ott, ahol arányaiban több volt a devizahitel a teljes hitelállományon belül. Meglepő módon azok a háztartások is sokkal rosszabb helyzetbe kerültek ezeken a területeken, akik forintban vettek fel hitelt, sőt, még azok is, akik nem vettek fel hitelt egyáltalán.”

„Ahogy a svájci frank árfolyama megugrott, a devizahiteles területeken a lakosság fogyasztása jelentősen és tartósan csökkent. A helyi keresletre építő vállalkozások a kisebb fogyasztásra elbocsátásokkal reagáltak, tovább csökkentve a helyi keresletet, ami újabb elbocsátásokhoz vezetett, végső soron jelentősen megnövelve a munkanélküliséget” – szól a cikk következtetése. Hozzáteszik, hogy „a 2008-as évhez képest 2009 és 2014 között évente átlagosan 92 000-rel több munkanélküli volt az országban, és ebből a többletből kb. 43 000 a devizahitelek hatásának volt köszönhető. A devizahitelek válság előtti népszerűsége nem meglepő. Sok százezer család jutott így lakáshoz, megfizethetőnek tűnő feltételekkel. Most már látjuk, hogy fontos lett volna gátat szabni ezeknek a folyamatoknak, nem csak ezeknek a családoknak, hanem az egész gazdaság a védelmében is.”

Korábbi írásunkból

Megítélésünk szerint – politikai gazdaságtani megközelítésben – sajátos érdekszövetség alakult ki a többségében külföldi tulajdonú és térségünkben extra hozamokat elérő bankszektor és a balliberális kormányzat között. A bankok teljesen szabadon tevékenykedhettek és értékesíthettek hibás termékeket, ezzel extraprofitokat termelve a nyugati anyabankoknak, miközben a fegyelmezett költségvetési politikára képtelennek bizonyuló balliberális kormányok a kamatok magasan tartására kényszerültek, amivel devizahitelezésbe terelték a lakosságot: folyamatos gazdaságpolitikai hibáik rakták le az újabb történelmi tévedések alapjait.

A külföldi bankok hitelei jelentették azt az átmeneti jóléti illúziót, amellyel a politikai hatalom egy ideig még megtarthatónak tűnt, a szocialista fridzsiderkapitalizmus mélyszegénységben élő tömegei pacifikálhatók voltak. Másrészt, a szegénységben ragadó milliók a központi kormányzat segélypolitikájától váltak függővé – a hatalom megtartásának lényege ebben az esetben a polgárosodási folyamat visszatartása, a hazai tőkefelhalmozás lassítása volt. Ebben a hatalmi struktúrában a külföldi gazdasági érdekcsoportok honi képviselőiként működő kormánypártok szervezték függő viszonyrendszerbe a magyar társadalom jelentős részét. A rossz gazdaságpolitika pedig rossz politikához vezetett – ahogyan arra egykor John Maynard Keynes is utalt –, a kormánypártoknak nem maradt más, mint egyfajta hideg polgárháború, amelyben a jólét elvesztése után már a biztonság, mint alapvető érték is megkérdőjeleződik, különösen a vidéki Magyarországon.