Sokmilliárdos iparág növekvő forgalommal és befolyással
A globális zeneipar bevételei 7,4 százalékkal nőttek 2020-ban, elérve a 21,6 milliárd dollárt (több mint kétbillió forintot) – közölte éves jelentésében a nemzetközi hanglemezipari szövetség (IFPI), amely szerint a tavalyival együtt a hatodik egymást követő éve nőttek az ágazat bevételei. A legnagyobb növekedést olyan streaming szolgáltatók érték el, mint a Spotify és a Soundcloud, amelyen keresztül számos rapper felemelkedésének lehettünk tanúi. Érdekesség, hogy valaha talán
a hip-hop zene volt a leginkább intoleráns az LMBT-nézetekkel és tagokkal szemben
– A műfaj jelentős része homofób nézeteket és melegellenes szövegeket tartalmazott – a homoszexualitást degradáló szleng, mint a „sus” (gyanús, hogy meleg), a „no homo” (csak semmi buzulás), és a „fag” (faggot rövidítése, ami meleget jelent), volt hallható az iparág legnagyobb sztárjainak hip-hop szövegeiben.
A 2000-es évek elején azonban egy mozgalom szökött szárba és egy egész közösség indult virágzásnak, amely LMBT hip-hop művészekből, aktivistákból és előadóművészekből áll,