Richard Branson az űr szélén: a Virgin Galactic sikerei

2021. július 21. 12:28

Richard Branson neve a Virgin Group vállalat által lehet ismerős a számunkra, mely napjainkra már 400-nál is több cég irányításában vállal szerepet. Ezúttal a Virgin Galactic ért el áttörő sikereket, hiszen a milliárdos a cég űrhajójának fedélzetén utazva érte el az űr határát.

2021. július 21. 12:28
null

Az angol üzletember Új-Mexikó felett tette meg első útját a légijárművel, amit 17 éven keresztül fejlesztettek. Elmondta, hogy az egész egy igazi, életre szóló élményt jelent számára, még akkor is, ha csak egy órán át tartott. 

Gyerekkorom óta álmodtam erről a pillanatról, de őszintén megmondom, egyszerűen nem lehet felkészülni a látványra, ami az űrből a szemünk elé tárul. Az egész valami varázslatos volt

– mondta az üzletember.

Az utazás után pedig Branson úttörőnek számít az űrturizmus világában, hiszen elsőként tesztelte saját cégének fejlesztését, ezzel lekörözve Jeff Bezost és Elon Muskot. 

A fedélzeten

A Unity nevű űrrakéta elérte a 85 km-es magasságot. Az üzletember David Mackay- és Michael Masucci pilótákkal, valamint három Virgin Galactic alkalmazottal (Beth Moses, Colin Benett és Sirisha Bandla) karöltve tette meg az utat. Az űrállomás korábbi vezetője, a kanadai űrhajós, Chris Hadfield ezután az említett triót és Bransont kereskedelmi űrhajós kitüntetéssel jutalmazta meg. 

A milliárdos a repülést az űrturizmus tesztjeként könyvelte el és látva az eredményeket, ő már a következő évtől belekezdene a jegyek árusításába. 

Elmondta az utazással kapcsolatos megállapításait is:

Magammal vittem a jegyzetfüzetem, amibe 30 vagy talán 40 apró észrevételt is leírtam, amelyek segítségével sokkal jobbá tehetjük a következő utasok élményeit.


Egyre szélesebb az érdeklődők köre

Közel 600 érdeklődő fizetett már elő a jegyekre, amik körülbelül 250 ezer dollárba, azaz nagyjából 76 millió forintba fognak kerülni. Ezek az emberek mind el akarnak jutni olyan magasságokba, ahol az ég már elsőtétül és a Föld horizontja egy görbületbe tér át. Egy ilyen utazás során pár perc erejéig megtapasztalhatnák a súlytalanság érzését, amikor a Unity kabinjában önfeledten lebeghetnének. 

Kezdetek

Azonban a sikerhez egy nagyon hosszú út vezetett. Branson még 2004-ben jelentette be, hogy belekezd egy űrrepülő létrehozásába azzal a reménnyel, hogy az majd 2007-ben elkezdheti kereskedelmi működését. De a technikai nehézségek, beleértve a 2014-ben történt halálos balesetet egy kísérleti út során, a karrierje legnagyobb kihívásává tette az űrprojektet. 
A 2000-es évek alatt, hét tehetős ember fizetett az International Space Station (ISS, Nemzetközi Űrállomás) meglátogatásáért.

Azonban mindez, az orosz űrügynökség szervezése alatt működő kalandozás 2009-ben véget ért. Most azonban újabb fellendülést vehetünk észre az űrturizmus terén. Egyre több az érdeklődő és a vállalkozó szellemű egyén, akik szeretnék mindezt megvalósítani. Közéjük sorolhatjuk például az Amazon.com alapítóatyját, Jeff Bezos-t, illetve Elon Muskot is. Az oroszoknál is érzékelhető a növekvő igény, hiszen egyre több magán űrállomást akarnak kialakítani, melyeket a tulajdonosok látogathatóvá tennének. Ilyen például az Axiom is, amit egy korábbi NASA ISS programmenedzser hozott létre. 

A vetélytársak reakciója

Elon Musk Új-Mexikóba utazott, hogy támogassa barátját, valamint a repülést követően Jeff Bezos is gratulált Bransonnak. Azonban az utóbbi kettő kapcsolatára közel sem mondhatjuk, hogy felhőtlen, tekintve, hogy a Blue Origin vállalat egy meglehetősen zavaros tweetet tett közzé a Virgin Galactic Unity űrhajóját és az elért magasságot illetően. A posztban az úgynevezett Kármán-vonalról is szó esett, ami a 100 km-es magasságot jelenti, és ez az a távolság melyet nemzetközileg az világűr határának ismernek el. 

Az amerikai kormányzat viszont ezt a határt 80 km-es magasságnál határozta meg, így az ezt elérőket jutalmazzák az előbbiekben említett asztronauta „szárnyakkal”. Kovábban csupán 580 ember mondhatta el magáról, hogy efölött a magasság fölött járt.

A Unity

Az űrhajó egy szuborbitális jármű, ami azt jelenti, hogy ugyan képes elérni az űrt, de nem képes olyan sebességgel és akkora magasságban haladni, hogy Föld körüli pályára álljon. A tervezése során törekedtek arra, hogy minél fantasztikusabb kilátás nyíljon az elérhető legmagasabb pontról, illetve, hogy mint azt már korábban is említettük, az utasok megtapasztalhassák a súlytalanság érzését. 

Tehát amiről eddig sokan csak álmodtak, most már körvonalazódni látszik és hamarosan megkezdődhetnek az első űrturisztikai utazások. 

A cikket fordította Szecsődi Ramóna. 
 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. július 21. 20:19
Ez nem űrhajó és nem képes elérni az űrt. A szuborbitális jármű az pontos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!