egyrészt, mert nincs köze a tervezett fejlesztésekhez, másrészt a törvény nem érint uniós kompetenciát, nemzeti hatáskörökről van szó.
Közölte, a kormány abban érdekelt, hogy a lehető leggyorsabban lezárják az unióval folyó tárgyalásokat. Ugyanakkor belátták, hogy erre nem érdemes mindenáron várni. Ezért döntött úgy a kormány, hogy a nemzeti költségvetés finanszírozásával megindítják a helyreállítási programok megvalósítást, mert a pandémia okozta gazdasági és társadalmi nehézségeknek az orvoslását politikai viták nem lassíthatják.
Arról is beszámolt, hogy ha minden jól megy, a partnerségi megállapodás és az operatív programok elfogadására még idén sor kerül, ugyanis az egyeztetések az eredeti ütemtervnek megfelelően haladnak.
„Az, hogy mennyire politikai kontextusba került a helyreállítási terv, abból is látszik, hogy az összegszerűségében nagyságrendekkel nagyobb büdzsét jelentő operatív programok tárgyalásainál a közvetlen politikai befolyásolást még nem érezzük” – fogalmazott az államtitkár.
(MTI, fotó: Illyés Tibor)