Kína tovább ködösít: nem fogadják el a WHO tervét a koronavírus eredetének kivizsgálására

2021. július 22. 08:36

Kína nem fogadja el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt, a koronavírus eredetvizsgálatának második szakaszára vonatkozó tervet – közölte keddi sajtótájékoztatóján Ceng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettes vezetője.

2021. július 22. 08:36
null

Ceng úgy fogalmazott: a vizsgálat második szakaszával kapcsolatos munkaterv olyan elemeket tartalmaz, melyek nem tartják tiszteletben a tudományt.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója július 15-én ismét felszólította Kínát, hogy biztosítson nagyobb fokú átláthatóságot a legelső koronavírus-fertőzöttekről szóló tájékoztatásokkal kapcsolatban. Közölte továbbá: a koronavírus eredetének feltárását célzó vizsgálat első szakasza után – amelynek keretében nemzetközi szakértők látogattak a közép-kínai Vuhan városába, ahol az első eseteket feljegyezték, – ismét nemzetközi szakértőket kívánnak Kínába küldeni. Elismerte, hogy

„nagy a nyomás” annak az elméletnek a kizárására, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el, ennek lehetőségét pedig nem zárta ki.

Ceng csütörtökön azonban ismételten elutasította ezt az elméletet, hangsúlyozva, hogy a Vuhanban működő laboratóriumban nincsen emberekre közvetlenül átterjedni képes vírus.

Miközben azonban a vuhani laboratóriumot illető vádakat kínai részről határozottan elutasítják, Kínában mind hivatalos, mind pedig a sajtó részéről születtek vádak a marylandi Fort Detrick katonai bázis egyik laboratóriuma kapcsán. Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján felszólította a WHO-t, hogy tartson vizsgálatot a laboratóriumban, miután öt nap alatt közel ötmillió kínai írt alá egy ezt követelő nyílt levelet. Csao ezzel egy időben felszólította az Egyesült Államokat, hogy mutasson be bizonyítékokat arról, a Wall Street Journal amerikai lap által amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva közölt jelentésről, miszerint a Vuhani Virológiai Intézet egyes kutatói 2019 novemberében kórházi ellátásra szorultak. A szóvivő a jelentést bizonyítékok hiányában hazugságnak nevezte, melynek célja Kína megbélyegzése.

A koronavírus eredetének vizsgálatára az év elején Kínába látogató nemzetközi misszió (tagjai között 17 nemzetközi és 17 kínai szakértővel) nem jutott konkrét következtetésre, és egy lehetséges forgatókönyvet hagyott nyitva.

A legvalószínűbbnek azt tartották, hogy a vírus feltehetően egy közvetítő faj révén terjedt át az emberre.

A misszió akkor annak lehetőségét, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el, „nagyon valószínűtlennek” vélte. A WHO főigazgatója mindazonáltal nem tartotta elég alaposnak a március közepén ismertetett eredményeket, és további vizsgálatokat rendelt el az ügyben.

(MTI, fotó: Biztonsági őr áll a Vuhani Virológiai Intézet épülete előtt Hupej tartomány székvárosában, Vuhanban 2021. január 27-én. MTI/EPA/Roman Pilipej)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!