Megszűnhetnek a jegybankhoz tartozó alapítványok

Varga Mihály szerint az MNB-nek a fő feladatára kell koncentrálnia.

A Piringer Kft. 190 millió forintos állami támogatással műanyag helyett biológiailag lebomló eszközök gyártására áll át – olvasható a pénzügyminiszter közösségi oldalának csütörtöki bejegyzésében.
Varga Mihály közölte, hogy a szívószálakat és evőeszközöket készítő cég a zöld átállást segítő pályázaton nyerte a támogatást.
Bővül a gyártási kapacitás is, ami hozzájárulhat az export növeléséhez – tette hozzá.
A miniszter egyértelmű célnak nevezte a bejegyzésben, hogy a műanyagokat helyettesítő termékek közül minél több készüljön Magyarországon.
(MTI, fotó: Kovács Tamás)