Catherine Burnet, a skót KPMG vezetője elmondta:
Legfrissebb elemzésünk azt mutatja, hogy Skócia gazdasági fellendülésének üteme a korlátozások enyhülésével gyorsul, miközben a két legfontosabb ágazatunk – a feldolgozóipar, valamint az olaj és a gáz – teljesítménye tovább lendít bennünket.
„Az, hogy milyen gyorsan haladunk a skót kormány ütemtervében a korlátozások kivezetéséből a nyári időszakba, hatással lehet az előrejelzéseinkre, de még mindig hihetetlenül biztató, hogy a GDP növekedése a következő év elejére visszatérhet a pandémiát megelőző szintre.”
A pozitív előrejelzés ellenére, a KPMG úgy gondolja, hogy Skócia GDP-növekedése 2021-ben és 2022-ben kissé elmarad az Egyesült Királyságétól. Az Egyesült Királyság GDP-je 2021-ben 6,6 százalékkal, 2022-ben pedig 5,4 százalékkal fog növekedni az előrejelzés szerint. A skót vállalkozások ugyanazokkal a potenciális kihívásokkal néznek szembe, mint az Egyesült Királyságban működő vállalkozások.
A jelentés felhívja a figyelmet, hogy az állami támogatási programok visszavonásával az üzleti fizetésképtelenségben növekedés lesz tapasztalható. Catherine Burnet azonban elmondta, hogy tisztában vannak vele, hogy néhány szektort erősebben érintett a pandémia, mint másokat, például az idegenforgalmat, a vendéglátást és a kiskereskedelmet.