Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke úgy látja, komoly munka lesz elérni, hogy Budapest mint országon belüli úti cél megerősödjön, és valaki például Debrecenből ide utazzon egy prágai hosszú hétvége helyett. Érdekes adatnak tartja, hogy a válság előtti évben, 2019-ben a turizmus 50 százalékát a belföldi vendégek adták, ennek jelentős részét a budapestiek nyaralása/telelése adta Hévíz, Hajdúszoboszló vagy a Balaton környékén.
Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a budapesti fürdők több különleges élménnyel is készülnek. A Széchenyiben valószínűleg a város legkellemesebb meccsnéző helyszínét alakították ki. Ráadásul
a Restart Budapest Kártyával most egyszer ingyenesen lehet belépni a Paskál, Pesterzsébeti, Pünkösdfürdői, Csillaghegyi, Római Lido és Palatinus strandok, illetve a Lukács, Széchenyi, Rudas, Szent Gellért gyógyfürdők egyikébe.
Fontos azoknak a sztereotípiáknak a lebontása is, hogy a fürdők drágák – a kedvezményekkel, programcsomagokkal és egész napos élmény kínálatukkal a hazai vendégek számára is megfizethetőek, és semmivel nem drágábbak, mint a vidéki wellnessek – fejtette ki a közlemény szerint.
A Restart Budapest Kártyáról és a programban szereplő szolgáltatásokról részletesen a hello.enbudapestem.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők, a szolgáltatások igénybevételének aktuális feltételeiről pedig az adott szolgáltatók oldalán olvashatnak.