A Pajhotan duzzasztóművet építő China Three Gorges Corporation (CTGC) vállalat közlése szerint a jövő év júliusára lesz üzemképes a duzzasztómű összes egysége.
A Jangce folyó felső szakaszát keresztező Pajhotan a délnyugat-kínai Jünnan és Szecsuan tartomány határán található.
A duzzasztómű elkészültekor 16 ezer megawattos teljes beépített kapacitását tekintve a világon a második legnagyobb lesz
a közép-kínai Hupej tartományban 2003 óta működő Három-szurdok-gát után, amelynek beépített kapacitása 22,5 ezer megawatt.
A 289 méter magas és 16 termelőegységből álló Pajhotan építését 2017 áprilisában kezdték meg. A tervek szerint évente több mint 62,4 millió megawattórányi energiát termel majd, miután az összes egysége megkezdi a működését. A vízerőmű segítségével becslések szerint várhatóan évente 19,68 millió tonna standard szén takarítható meg, aminek révén pedig 51,6 millió tonnával csökkenhető a széndioxid-kibocsátás – írta a Hszinhua a CTGC közlésére hivatkozva.