Ez ellentmondásnak tűnhet, és a korlátozások valóban egyes légszennyezés típusok csökkenését okozták, köztük egyébként a szén-dioxidét is. Azonban ebből is látszik, hogy a valós idejű szén-dioxid-kibocsátás mennyire egyedi elem az üvegházhatást okozó gázok légköri felhalmozódása szempontjából. Ugyanis az évtizedekig tartó használat azt eredményezi, hogy a CO2 felhalmozódik, és évezredekig a légkörben marad. Ezért is nehéz bizonyos időszakos hatásokat, mint például a járványt, pontosan értékelni olyan általános tényezők mellett, mint a növények vagy a talaj hatása, illetve a páratartalom és a hőmérséklet befolyása.
Le kellene állni a szén-dioxiddal
A NOAA Globális Monitoring Laboratórium vezető tudósa, Pieter Tans szerint, évente körülbelül 40 milliárd metrikus tonna szén-dioxidot juttatunk a légkörbe. Ezt tekinthetjük egy hatalmas szénhegynek, amelyet évről évre kiásunk a földből, elégetünk, majd szén-dioxidként kiengedünk a légkörbe. Tans úgy véli, ha el akarjuk kerülni a katasztrofális éghajlatváltozást, akkor elengedhetetlen a szén-dioxid-kibocsátás megszüntetése, vagyis azt a nullára kell csökkenteni.
Drasztikus lépések nélkül nagy bajban vagyunk
A NOAA tudósai szerint az a légköri CO2-terhelés, amit most tapasztalunk, nagyjából megegyezik a 4,1-4,5 millió évvel ezelőtti időszak, a pliocén klimatikus optimum értékeivel. Ekkoriban a szén-dioxid-szintje 400 ppm körül, illetve valamivel felette volt. A pliocén korban a tengerszint több mint 2 méterrel magasabb volt a mai szinthez képest, és az átlagos hőmérséklet 3,9 Celsius fokkal volt magasabb, mint az ipari forradalom előtti időkben. Hiszen a szennyezés oka leginkább a felhasznált fosszilis tüzelőanyagok, az elektromos áram használata, a cementgyártás, az erdőirtás és a mezőgazdaság.