„Ezzel a partnerséggel fokozni tudjuk támogatásunkat a lengyel vállalkozások körében, fejlett infrastruktúrát és szoftvereket biztosítva az igényeiknek megfelelően” – olvasható a vezérigazgató blogbejegyzésében.
„Közös célunk, hogy felgyorsítsuk a felhőalapú szolgáltatások alkalmazását a kis- és nagyvállalkozások körében, minden iparágban” – tette hozzá Kurian.
A képzési rendszert is megemlítette a vezérigazgató: „Az elkövetkező öt évben szakembereket képzünk ki, hogy segítsük a lengyel vállalkozások „felhőbe jutását”, valamint stratégia tanácsokat adunk arra, hogyan maximalizálhatják a felhőalapú szolgáltatások előnyeit.”
A varsói adatközpont az első a Google által tervezett lengyelországi telepítések közül. Európában jelenleg csak itt rendelkeznek adatközponttal, de terjeszkedésük a tervek szerint magába foglalja majd Madridot, Milánót és Párizst is. Eközben a Microsoft és az Amazon Web Services is terjeszkedik, míg utóbbinak Olaszország lesz a következő állomás, addig a Microsoft Norvégiát célozza meg, mint európai célpontot.
A cikk szerzője Pál Fanni.