Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Végérvényesen megdőlni látszik a kínai egykepolitika. Miután 2016-ban már engedélyezték két gyermek vállalását is, hamarosan már három gyermek is lehet a kínai családokban. A kínai állampárt ezzel akarja felvenni a harcot az egyre inkább elöregedő társadalom ellen, de kérdéses, hogy időben léptek-e.

Kína minden párnak megengedi majd, hogy három gyermeket vállaljon, ezzel harcolva a csökkenő születésszámok és az elöregedő népesség ellen – adta hírül hétfőn a Bloomberg a kínai Xinhua hírügynökségre hivatkozva. A kínai tudósítás szerint „a páronkénti három gyermek megengedése és az azt támogató intézkedések elindítása segíti majd a társadalom struktúrájának javítását”. Az ugyanakkor még nem tisztázott, hogy az új szabályok mikortól lépnek életbe, de valószínűsíthetően az idén kezdődő ötéves terv részét képezik majd. A születésszám növelése mellett Kína a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését is tervezi.
A mostani intézkedések nem előzmény nélkül érkeztek: a világszerte elhíresült egykepolitikán 2016-ban már lazítottak, s engedélyezték a második gyermek vállalását is. Ez ugyanakkor nem vezetett a születésszámok növekedéséhez. A Bloomberg számításai szerint

Az elmúlt évtizedben mért 0,53 százalékos átlagos éves népességnövekedés az 1950-es évek óta a leglassabb volt. A tavalyi évben pedig mindössze 12 millió gyermek született Kínában – a születések száma 1961 óta nem volt ilyen alacsony.

Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej