Célok a nézettségen túl
A nehézségek és elítélhető ballépések, reakciók ellenére számos Youtuber tartja legnagyobb példaképének a sztárt, akinek nem csak videós ötleteit, hanem üzleti stratégiáját is szívesen másolnák le. A TikTok alapítója, Josh Richards (19) is úgy véli, hogy MrBeast az egyik legnagyobb inspiráció az egész Z generáció számára. Az ő példáján keresztül a fiatalok megtanulhatják, hogy hogyan kell vállalkozásokat felépíteni, és küzdeni, akár komolyabb célokért is, mint a nézettség vagy a hírnév.
Egy igazi vírusvideó receptje
Donaldson még 2012-ben, középiskolásként alapította első YouTube csatornáját. Aztán annak érdekében, hogy kiismerje az oldal ajánlási algoritmusát, különböző műfajú videókat kezdett készíteni. Volt, amelyikben olyan számítógépes játékokkal játszott, mint a Call of Duty, sokszor élő közvetítésben videókhoz fűzött kommenteket, és számos vicces videó összeállítást is feltöltött. Aztán 2018-ban megalkotta azt a formátumot, mely végül sztárt csinált belőle. Ezek a jótékonysági szenzációkat tartalmazó videók olyan akciókról szóltak, amikor több ezer dollárt adott véletlenszerűen embereknek. Megörökítette, ahogyan így tesz az Uber sofőrjével vagy hajléktalanokkal, és rögzítette a meglepettségüket és az őszinte örömüket is. Kiderült, hogy a nagylelkűség és az emberi reakciók, pénzzel keverve, jelentik a tökéletes vírusvideó receptjét, így videóit milliók kezdték el nézni a YouTube-on.
A nézettség szállítja a nyereséget
Eleinte egyébként az adományozott összegek szponzorációból származtak. Később aztán, ahogy még tovább nőtt a nézettség, ezzel párhuzamosan egyébként az adományozott összegek nagysága is, már saját maga is képes volt finanszírozni az adakozást a reklámbevételekből. Ezután további haszonra tett szert olyan reklámtermékek értékesítéséből, mint a zokni, kulacs vagy póló. Donaldson egy nyilatkozatában elmondta a Bloombergnek, hogy mivel már tudja, milyen a jó vírusvideó, elegendő csak sokat gyártani belőle és így korlátlanul kereshet pénzt.