A Magyar Posta 2020-as statisztikája szerint tavaly már februárban beszakadt a Távol-Keletről érkező küldemények mennyisége, elsősorban a két kontinens közötti légi közlekedés drasztikus visszaesése miatt, amit a járvány terjedése váltott ki. A korlátozások és a járvány enyhülésével átmenetileg ismét nőtt a forgalom, főleg nyáron az előző hónapokhoz képest, de aztán az év utolsó négy hónapjában újból lecsökkent, amiben szerepet játszhatott a járvány második hulláma.
Forrai Péter, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese a közleményben elmondta, azt tapasztalják, hogy az online vásárló magyarok az Európai Unión belül leginkább Németországból, Belgiumból, Hollandiából, rendelnek, míg az unión kívül továbbra is Kína a legnépszerűbb.
Az Európai Unión kívülről, főleg Távol-Keletről rendelők zöme alacsony értékű árut rendel, 22 euró alattit, amely eddig áfamentesen érkezett. 2021. július elsejétől viszont az uniós áfairányelv változása miatt a 22 eurónál kisebb értékű termékek esetén is vámeljárás és áfafizetés szükséges – hívják fel a figyelmet.