Mager Andrea felidézte: az elmúlt években többször megfogalmazták és a gyakorlatban is megkezdték az állami vagyongazdálkodási rendszer átalakítását. Ennek két legfontosabb eleme, hogy a jövőben is biztosított legyen az állami közfeladatellátáshoz kapcsolódó, stratégiai célok megvalósításához szükséges vagyon, másrészt azok a vagyonelemek, amelyek ezeknek a céloknak az eléréséhez bizonyítottan nem járulnak hozzá, más, a társadalom szempontjából hasznos célok megvalósítását segíthessék elő – fogalmazott a miniszter.
Ennek a kettős kormányzati célkitűzésnek a fényében vált nyilvánvalóvá egy kapcsolódási pont az állami vagyongazdálkodás átalakítása, valamint a magyar kistelepülések népességmegtartó erejét növelő Magyar falu program között – mondta. Kifejtette: az új program „olyan, lokális jelentőségű vagyoninjekciót adhat”, ami hozzájárul a Magyar falu program hosszú távú céljainak eléréséhez.
A miniszter megjegyezte: a jelenlegi jogszabályi körülmények közt is van rá lehetőség, hogy ingyen adjanak át az önkormányzatok számára vagyonelemeket, azonban ez hosszadalmas, és több kérdést tisztázatlanul hagyó folyamat. Ezen egy célzott programmal lehet segíteni, amely a kormány szándékai szerint a Magyar falu program társadalompolitikai és településfejlesztési céljaihoz jobban igazodik – fűzte hozzá. Jelezte: áttekintették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közvetlen kezelésében rendelkezésre álló állami vagyont és megvizsgálták, hogy mely vagyonelemek segítik a Magyar falu program céljait.
Gyopáros Alpár felidézte: a Magyar falu programot Orbán Viktor kormányfő hirdette meg 2018-ban, a végrehajtása 2019-ben kezdődött meg. Emlékeztetett: az első évben komoly társadalmi párbeszéd indult a kistelepüléseken élőkkel, a falvak vezetőivel, egyházi tisztségviselőkkel, civil szervezetekkel, és ez alapján indítottak konkrét alprogramokat, például a falusi csokot; a legfrissebb adatok szerint idáig 21 ezer család igényelte a támogatást több mint 110 milliárd forint értékben.
Ugyancsak a programon belül kezdődött meg a mellékúthálózat javítása, 2019 és 2021 közt 3000 kilométernyi útszakasz újult, illetve újul meg; ha elfogadja az Országgyűlés a kormány jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslatát, ez további 1500 kilométernyi szakasszal bővülhet.