Ezt megúsztuk: nem érkezett génmódosított petúnia Magyarországra

2021. május 12. 08:42

A vizsgálatok szerint nem érkezett génmódosított dísznövény-szaporítóanyag Nyugat-Európából Magyarországra – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden közzétett tájékoztatójában.

2021. május 12. 08:42
null

A vizsgálat az egynyári dísznövények szaporítóanyagait forgalmazó kereskedőre, és 4 belföldi termesztőre terjedt ki. A január 19-től április 7-ig tartó mintavételbe 103 tétel került be kisvirágú petúniákból. Ez a növény nem élelmiszer, génmódosított változatuk mégsem kívánatos, hiszen a pollenjeik a természetbe kerülve a táplálékláncba juthatnak – indokolták az ellenőrzést. A közlemény szerint ügyeltek arra, hogy a kockázatosabbakból gyűjtsenek, és összesen 89 fajtából vettek mintát.

A Nébih hangsúlyozta, hogy a tudomány egyelőre nem erősítette meg a genetikai eljárással módosított szervezetek ártalmatlanságát sem a természetre, sem az emberre, ezért indokolt a fokozott óvatosság. A díszes virágú növények esetében kiváltképp fennáll a génmódosítás veszélye – olvasható a közleményben.

(MTI, fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2021. május 17. 15:25
SZEMETEK
Dr. Grünfeld Ráhelné
2021. május 14. 21:31
Kell a GMO, ez a jövő. GMO emberek is kellenek, egyrészt, mert a nők csak a tökéletes spermából akarnak majd szép, jóképű és egészséges gyereket szülni, nem pedig a papbácsik vakerját hallgatni szűzfogantatásról meg egyéb magasztos maszlagról. Másrészt a GMO emberek lenyomják majd a globális versenyben a többit, akik visszaesnek a globális cromagnoniak szintjére.
makám
2021. május 14. 18:39
" A díszes virágú növények esetében kiváltképp fennáll a génmódosítás veszélye – olvasható a közleményben." de az mrna az oké.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!