A Svéd Egyház bejelentette, hogy „transszá” vált

2021. május 25. 11:10

A Svéd Egyház az egyházi személyek által aláírt nyílt levelet tett közzé, büszkén bejelentve, hogy „transszá” vált.

2021. május 25. 11:10
null
Takács Zsolt

A Svéd Egyház Európa legnagyobb evangélikus felekezete, a levelet pedig a Västerås egyházmegye hivatalos honlapján tették közzé.

„Abból az egyházból írunk neked, ami szintén transz. Az egyház emberekből áll. Különböző emberekből. Vannak munkatársaink, egyházi személyek, megválasztott képviselők, nonprofit szervezetek, amelyek transznak titulálják magukat, így maga az egyház is transz emberekből áll, ezért az transznak írható le” – olvasható a levélben.

A levél elutasította azt, hogy egyes feminista aktivisták megpróbálják megvédeni a női tereket – női sportokat, illetve öltözőket – a biológiai férfiaktól, amiért az LMBT-kampánytagok gyakran TERF-nek (transz kirekesztő radikális feminizmus) nevezik őket.

A ZeroHedge kiemeli, hogy a közzétett írás teljes mértékben figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy

az LMBT retorikát ma már a legtöbb nyugati nagy kulturális intézmény, transznacionális vállalat és kormányzati egység felkarolja és felerősíti.

„Hiszünk egy olyan egyházban és Istenben, aki a hatalmon, a nemzeti határokon, az etnikumon, a szexuális irányultságon, a nemeken és a nemi identitáson túl is befogadja az embereket. Az emberiség a szivárvány minden színét mutatja, tehát csodálatosan sokszínű és végtelen. Különbözőek vagyunk és ez jó. Isten is látta, hogy ez jó” – zárul a Svéd Egyház által kiadott levél.

A ZeroHedge megírta, hogy nem ez volt az első alkalom, amikor a Svéd Egyház társadalmi érzékenyítő feladatokat vállalt. 2019-ben Greta Thunberg klímaharcának támogatása miatt harangoztak a malmői Egyházban. Ez azután történt, hogy a Svéd Egyház Gretát „Jézus utódjának” nevezte.

Eközben az országban rendszeresen támadják és gyújtják fel az egyházakat a „no-go zónákban”, de úgy tűnik, hogy ez nem annyira fontos kérdés, mint a transzneműség vagy a globális felmelegedés – zárja gondolatait a Summit News szerzője.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
opht
2021. augusztus 05. 22:36
Nem hiszem, hogy Luther erre gondolt, mikor kitűzte pontjait a wittenbergi vár kapujára. Különben ott lett volna ez is. Visszatér minden oda, ahonnan elindult. A keresztények katolikusok lesznek, a többi egyház meg elsüllyed.
begmann1
2021. augusztus 05. 22:36
A római birodalom bukása, újratöltve. Jó lenne kimaradni belőle, de max. késleltetésre lesz erőnk.
Dzsé Tyéné
2021. augusztus 05. 22:35
Várom a következő nyílt levelet: „Abból az egyházból írunk neked, ami szintén fogyatékos. Az egyház emberekből áll. Különböző emberekből. Vannak munkatársaink, egyházi személyek, megválasztott képviselők, nonprofit szervezetek, amelyek fogyatékosnak titulálják magukat, így maga az egyház is fogyatékos emberekből áll, ezért az fogyatékosnak írható le”. Ja, hogy fogyatékosnak lenni nem divat, bocs.
VeJoLa
2021. június 26. 14:37
Csömörig kívánok nekik mélytorkos térdelést az újsvédek előtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!