Hétfő reggel az Alibaba részvényei 8 százalékkal emelkedtek a hongkongi tőzsdén, és 6,6 százalékos többlettel zártak.
A hangcsoui székhelyű vállalat ellen decemberben indított vizsgálatot a kínai piacfelügyelet, miután a céget azzal vádolták, hogy 2015 óta visszaélt a kínai internetes kiskereskedelmi szolgáltatásokat biztosító piacon betöltött domináns helyzetével, arra kényszerítve az eladókat, hogy kizárólag az Alibaba platformokon árulják a termékeiket.
Daniel Zhang, a vállalat vezérigazgatója elmondta: az Alibaba nem támaszkodik ilyen kizárólagossági megállapodásokra az eladók megtartása érdekében, minthogy csupán kis számú márkabolttal kötöttek hasonló egyezséget. „Az üzlet szempontjából nem számítunk jelentős negatív hatásra ennek a fajta megállapodásnak a leváltásából fakadóan” – fogalmazott.