Az üzletág elemzője, Héjja Csaba a borágazatról beszélt. Elmondta, a termelők jól alkalmazkodtak az egy éve előállt kihívásokhoz, amit az is igazol, hogy
a magyar kivitel mennyisége 18 százalékkal nőtt 2020-ban.
A világszintű fogyasztás közben 3 százalékkal csökkent, elsősorban a 17 százalékos kínai visszaesés miatt – tette hozzá. Véleménye szerint a járvány egyik legfontosabb tapasztalata, hogy minél több értékesítési megoldást kell kiaknázni, és érdemes nyitni az online forgalmazás iránt is. Héjja Csaba szerint az uniformizált, könnyű, újvilági borokkal szemben az európaiak akár évekig is érlelhetők, így eladásuk rugalmasabban tervezhető.
Kérdésekre válaszolva a szakértők kifejtették, hogy a következő hónapok során jelentős drágulás nem várhatók az élelmiszerpiacon, de az élelmiszerek fokozatos átárazása elkerülhetetlen. A hús előállításának költsége nem fog teljes mértékben beépülni a fogyasztói árakba, a gazdálkodók nyeresége lesz kisebb, ezért lehetnek olyanok, akik beszüntetik a tevékenységüket – tették hozzá. Számítanak ugyanakkor arra, hogy a magyar mezőgazdaság hatékonyságán sokat javítanak a minden korábbit felülmúló pályázati lehetőségek. A beruházási hullám sikerét vetíti előre, hogy mostanra azok a termelők maradtak versenyhelyzetben, akik jól tudják a forrásokat hasznosítani – hangsúlyozták.
(MTI, címlap: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)