Európai Bizottság: Előre kell mozdítani a környezettudatos közlekedést

2021. április 12. 22:32

Adina Valean, az európai közlekedésért felelős biztos elmondta, hogy a tömegközlekedés digitalizálása és” zölddé” válása mellett, úgynevezett „szemetelő fizet” elv megvalósítását is szeretnék végrehajtani.

2021. április 12. 22:32
null
„A közlekedési megoldások megfelelő árának meghatározása kulcsfontosságú, ha azt akarjuk, hogy a felhasználók figyelembe vegyék választásuk környezeti hatásait” – mondta Valean.

A bizottság céljai között találjuk a multimodalitás növelését és olyan új, digitális megoldások alkalmazását, mint a Mobility as a Service (MaaS) kezdeményezést. A MaaS fő koncepciója, hogy ne az emberek feladata legyen az alkalmazkodás a közlekedési szolgáltatók kínálatához, hanem azok alkalmazkodjanak az utasok igényeihez.

A főbiztos végül hozzátette, hogy a bizottság figyelembe veszi a különböző közlekedési eszközök biztonságos használatára vonatkozó előírásokat, valamint azt, hogy szükséges-e egyenlő versenyfeltételt biztosító intézkedések végrehajtása a helyi közlekedés és ride-hailing platformok (pl. Uber) számára.

Valean észrevételei – melyek az Európai Szabályozási Központ (CERRE) által megrendezett eseményen egy előre rögzített interjúban hangzottak el –, akkor kerülnek megvitatásra, ha a 2021 harmadik negyedévében tervezett városi mobilitási csomag felülvizsgálata megtörténik.

A jelentésben továbbá javasolják az egyéni autózást preferáló városi és elővárosi területek multimodális fejlesztésének szabályozását.

„A MaaS egy olyan eszköz, amely felhasználható a multimodalitás megkönnyítésére, az ingázók költségeinek csökkentésére és az általános mobilitási finanszírozás növelésére" – mondta Jean Coldefy, a jelentés társszerzője.

A cikket fordította Pál Fanni.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!