A zöld technológiák újabb orosz függőségbe vezethetik az Európai Uniót

„Az Európai Unió megkezdte a leválást az orosz energiahordozók importjáról. Az elsődleges alternatívaként megjelölt zöld technológiákhoz azonban olyan nyersanyagok szükségesek, amiket az EU szintén Oroszországtól vásárol.

Az orosz–ukrán konfliktus az európai energiapolitika elsőszámú prioritásává emelte az Oroszországból érkező energiahordozók mennyiségének csökkentését. Miután a döntéshozók számára nyilvánvalóvá vált, hogy a szállításokat érintő azonnali szankciók veszélyeztetnék Európa stabilitását, figyelmüket és kommunikációjukat a közép- és hosszútávú intézkedések irányába fordították. Az Európai Bizottság elkészítette REPowerEU elnevezésű javaslatcsomagját, amiben a függetlenedés legfőbb eszközeiként a megújuló technológiákat, az elektrifikációt és a hidrogént jelölte meg.

A nagyobb megújulóarány nagyobb szabályozási képességet igényel

Az orosz energiahordozókról való leválás és a klímavédelmi törekvések összehangolása elsőre kézenfekvő lehetőségnek tűnhet, ugyanakkor a gyakorlati megvalósítás tekintetében a két cél között számos ellentmondás van.  Az időjárásfüggő megújulókra való áttérés folyamatának további gyorsítása önmagában nem alkalmas az orosz energiafüggőség megszüntetésére, mert a bizonytalan termelés kiegyenlítéséhez szabályozható kapacitások szükségesek. Alighanem ennek köszönhető, hogy az új német kormány korábbi programjában a nagyszabású megújuló fejlesztések mellett, új gáztüzelésű erőművek létesítésével is számolt. A megújuló alapú termelés fokozása, megfelelő mértékű szabályozási képességek fejlesztése nélkül, a jelenleginél is súlyosabb ellátásbiztonsági kockázatokkal járna. Az új függetlenedési prioritással azonban a gázerőművek kiesnek a tervezésből és Európa mozgástere a lítiumion-akkumulátorokra, valamint a még fejlesztés alatt álló hidrogéntechnológiára szűkül.

Európa nem csak az energiától, de más nyersanyagoktól is függ

Mivel a háborús konfliktus nem csak az energiaellátást, de a globális nyersanyag-kereskedelmet is erősen érinti, kulcskérdéssé válik, hogy az Unió rendelkezik-e a kellő mennyiségű tárolókapacitás előállításához szükséges nyersanyaggal és gyártási kapacitással. És míg utóbbiban az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek (hazánk például lassan akkumulátorgyár-nagyhatalommá válik), addig az előbbi tekintetében Európa igencsak szűkösen áll. Az akkumulátorgyártásban használt kulcsfontosságú nyersanyagok (például a lítium, a nikkel, a kobalt, a mangán, a réz vagy a grafit) csak nagyon korlátozottan, vagy egyáltalán nem állnak rendelkezésre. És a helyzet a félvezetők gyártásához nélkülözhetetlen palládium vagy a hidrogén üzemanyagcellákhoz használt platina esetében is hasonló. A nyersanyaghiány ráadásul a termelőkapacitások előállításában is problémát okozhat: Európa a napelemeket és a szélturbinák generátoraihoz szükséges ritkaföldfémeket is importálja.  

Forrás: saját szerkesztés

Ez az erőforrásszűkösség a szankciók kereszttüzében álló oroszokról nem mondható el. Ma Oroszország az egyik legfontosabb európai kereskedelmi partner a felsorolt nyersanyagok vonatkozásában. Az orosz bányászati ​​termelés dinamikusan növekszik: az elmúlt években az iparág értékesítésének bővülése lekörözött minden további ágazatot. A prosperálás elsődleges oka, hogy az országban mintegy 75 billió dollár értékű ásványkincsvagyon található, ami Oroszországot mára globálisan meghatározó nyersanyagexportőrré emelte.

Forrás: saját szerkesztés

Európa szempontjából kedvezőtlen, hogy az alternatív források jellemzően nehezebben érhetők el az orosz importnál. Oroszországot a nikkel esetében csak Indonézia és a Fülöp-szigetek, kobaltban a Kongói Demokratikus Köztársaság, platinában és palládiumban Dél-Afrika előzik meg. A „szerényebb” helyezés néhány nyersanyag tekintetében megtévesztő, mert például az elektronikai ipar szempontjából nélkülözhetetlen réz esetében a szintén nagy kitermelő és erős orosz politikai befolyás alatt álló Kazahsztán is „nagyhatalomnak” számít. A két ország együttes termelése pedig a réz tekintetében is meghatározó globális pozíciót biztosít Oroszországnak.   

Ráadásul az oroszok jelentős további, kiaknázatlan kapacitásokkal is rendelkeznek. Az előzetes szakértői becslések szerint több mint 12 millió tonnát tesznek ki az ország birtokában lévő ritkaföldfémek (például a neodímium, a diszprózium, vagy a prazeodímium), ami – Kína, Vietnám és Brazília után – a világ negyedik legnagyobb készletét jelenti. Napjainkra több olyan fejlesztési projekt is az utolsó fázisába lépett, amelyek célja az új lelőhelyek feltárása és a kitermelés felfuttatása. Ezek várhatóan igen jövedelmező befektetések lesznek, mert a globális kereslet folyamatosan nő: a felsorolt alapanyagokból ma kétszer annyira van szüksége a világnak, mint 15 éve. Végül, érdemes megjegyezni, hogy a felsorolt adatok csak az oroszországi kitermelésre vonatkoznak, ugyanakkor bizonyos orosz bányatársaságok (például a Nornickel) egyre aktívabban terjeszkednek és már jelentős pozíciókkal rendelkeznek Dél-Afrikában, Ausztráliában, de még Finnországban is.

Ennek fényében kérdéses, hogy a zöld technológiákra történő áttérés valóban segítheti-e az Unió függetlenedését Oroszországról, vagy csak egy másjellegű függőséget alakít majd ki. A jelenlegi szankciók még nem terjednek ki a felsorolt nyersanyagok kereskedelmére, de – az energiahordozókhoz hasonlóan – már az embargó lehetősége is jelentősen megemelte a világpiaci árakat (a nikkel esetében például le is kellett állítani a kereskedést, hogy elkerüljék a piac összeomlását). A szállítások (akár az Unió, akár Oroszország általi) korlátozása arra kényszerítené az EU-t, hogy olyan országokkal kezdjen egyezkedni, mint Kína, Brazília, vagy az épp politikai káoszba süllyedő Dél-Afrika. Ez pedig – az elmúlt évek diplomáciai manőverei miatt – aligha lenne zökkenőmentes.”

Szerzők:

Dr. Hortay Olivér, üzletágvezető, Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és klímapolitika üzletág

Rozs Bálint, elemző, Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és klímapolitika üzletág