Megfigyelhető, hogy Kína sokkal türelmesebb az afrikai országokkal, és nem véletlenül. Sokkal engedékenyebb az adósságokat illetően, mert Afrika jelenleg nem bír nagy jelentőséggel stratégiai szempontokból. Ezért inkább egyfajta barátként lép fel az ottani országokkal szemben az ázsiai nagyhatalom, miközben politikai támogatást szerez, amit lehet majd egy alkalmasabb időpontban használ fel.
Eközben teljesen más a helyzet Dél-Ázsia és az Indiai-óceán esetében, ahol Kína minél inkább növelte pénzügyi beavatkozásainak számát, kiterjesztve ezzel jelenlétét a térségben és megerősítve befolyását.
Srí Lanka példája jól mutatja, hogy egyértelmű cél a hatalomszerzés. Hambantota kikötője és a körülötte lévő 15 000 hektárnyi földterület is mind kínai állami cégek kezében van. Az, hogy a kikötő kínai befolyás alatt áll jelentős veszélyt jelenthet Indiára nézve. A Maldív-szigetek Kínától való függése szintén aggasztó, az ország külső adósságainak 78 százaléka kínai hitelekből áll össze.
A The Wire honlapján olvasható, hogy a BRI hitelek jóindulatát cáfolják a szerződésekbe rejtett záradékok is. Kína 800 millió eurós hitellel támogatta Montenegróban az autópálya építését. A megállapodásba azonban belekerült, hogy fizetési képtelenség esetén Kína igényt tart a montenegrói földekre, továbbá bármilyen jogi vita esetén kínai bíróság elé kell vinni az ügyet. Montenegró államadósságának 25 százaléka Kína felé törlesztendő, a szerződéssel pedig tulajdonképpen az ázsiai hatalom szabad bejutást szerzett Európába.
Összességében elmondható, hogy Kína nagyon tudatosan és okosan segít másoknak, miközben stratégiai céljait nem is annyira próbálja titkolni.