Új kutatás ad betekintést az IMF gazdaságpolitikai boszorkánykonyhájába

(Cherif et al. (2020) Crouching Beliefs, Hidden Biases: The Rise and Fall of Growth Narratives című tanulmányának ismertetése)

Az optimális gazdasági növekedés receptjének feltárása mindig is a közgazdasági gondolkodás középpontjában állt. A hozzávalók tökéletes listájáról azonban egyrészt soha nem alakult ki egységes kép, másrészt pedig az idő előrehaladtával folyamatosan módosult. Míg Solow (1956) a tőkefelhalmozást, Lucas (1988) a humán tőke szerepét hangsúlyozta, addig más elméletek a pénzügyi fejlődést, az intézmények szerepét, az innovációt, vagy épp a schumpeteri kreatív rombolást emelték ki.

Miért nő vagy csökken idővel ez a befolyás? Többek között a fenti kérdésekre próbál választ találni az IMF 2020-as („Crouching Beliefs, Hidden Biases: The Rise and Fall of Growth Narratives” ) tanulmánya, mely az egyes növekedési narratívák felemelkedésének és bukásának vizsgálatát tűzte ki célul. A kutatás a szövegelemzés módszerével tárta fel, miként formálódott és alakult át az uralkodó felfogás az optimális növekedés alkotóelemeiről.

Változó idők, változó növekedési recept

A növekedési recept összetevőinek változása többféle magyarázatra is visszavezethető, köztük a múltbeli tapasztalatokból való tanulásra.

Megemlítendő továbbá a 2008-as globális pénzügyi krízis, és a 2010-es európai szuverén adósságválság, melyek ismételten egy új éra kezdetét jelentették a gazdaságpolitika történetében. Egy-egy új narratíva, uralkodó felfogás térnyerésében meghatározó lehet továbbá a politikusok, közgazdászok tevékenysége, esetleg bizonyos társadalmi mozgalmak előretörése is. Ez utóbbiak értelmezésekor fontos szem előtt tartani, hogy a sokat hangoztatott állítások (a gyakran ismétlődő, populáris szövegek) valójában jelentősen formálhatják az attitűdöket, s képesek új nézeteket, narratívákat is létrehozni. Mindez felelősség elé állítja a közgazdászokat, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak e folyamatokra, különösen a gazdasági jelenségek pontosabb értelmezése érdekében.

A másik oldalról fontos feladat a narratívák alapjainak lefektetése, illetve azok terjesztése is, mivel ezek a gazdasági mechanizmusok révén jelentős hatással vannak a társadalmakra. 

A kutatók előbb létrehoztak egy növekedéshez kapcsolódó fogalmakból álló szótárat, majd megnézték, hogyan alakul az egyes fogalmak előfordulási aránya a különböző időszakokban. A növekedéssel asszociálható szavak relatív gyakoriságának vizsgálata egy általános kép felvázolásán túlmutatóan lehetővé tette az egyes időszakokra vonatkozó növekedési narratívák azonosítását. Ez utóbbi a hierarchikus klaszterezés módszertanán alapult.

A vizsgálatok mélységét növelte, hogy a mintában szereplő országokat három, jövedelmi szempont alapján létrehozott alcsoportra bontották. A főbb trendek így összehasonlíthatóvá váltak az alacsonyabb jövedelmű, a feltörekvő, és a fejlett országok vonatkozásában.

Növekedési narratívák 1970-től napjainkig

Négy fő növekedési narratívát azonosítottak, melyek keretében megvizsgálták, milyen tényezők építik fel az uralkodóban lévő narratíva növekedési receptjét.

A „gazdasági szerkezet narratívája” klaszter elsősorban olyan fogalmakra épül, mint a szolgáltatások, az ipar, a feldolgozóipar, a mezőgazdaság, vagy az építőipar. A narratíva szerint a növekedés alapját a reálszektor, illetve a termelési, gazdasági szerkezet képezi. A növekedést az 1970-es évektől egészen az 1990-es évekig lehetett a gazdasági szektorok narratívájához kapcsolni. Valamennyi klaszter közül ez tekinthető a legdominánsabbnak, habár a súlya az 1980-as évek közepétől csökkenésnek indult. 

Előretörése az 1980-as évek közepéhez kapcsolható, csúcsát pedig 1997-ben érte el. Azt az időszakot fedi le, amikor számos országban megvalósult a piacgazdaságba történő átmenet, különösen a kelet-európai régióban és a volt Szovjetunió országaiban. 

Az 1980-as években még csekély szereppel bíró, s a 2000-es évek közepére meghatározóvá váló narratíva meghatározó elemei továbbá a strukturális reformok, a verseny és versenyképesség, vagy a működőtőke befektetések.

A jelenség, hogy egymáshoz látszólag nem kapcsolódó fogalmakat összekapcsoljanak és egy egységes narratívává változtassák őket, nem teljesen új keletű. Az alapgondolat abban rejlik, hogy a növekedésre számos tényező képes egyidejűleg hatni. Mindazonáltal az itt fellelhető mechanizmus némiképp homályosabb képet mutat más növekedési narratívákhoz képest.

A növekedési narratívák egyes ciklusainak egymástól való elkülönülését jól jelölik az egyes válságévek. Statisztikailag kimutatható töréspontot mutat az 1997-98-as ázsiai válság, 2005-06-os fellendülési időszak, majd később a 2008-as globális pénzügyi és gazdasági krízis kibontakozása. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy ezek inkább inflexiós pontokként (tehát egyfajta irányváltás kibontakozásának) értelmezendőek, semmint konkrét fordulópontoknak. Ez alól kivétel a strukturális reformok narratívája, mely a globális pénzügyi válság kirobbanását követően gyakorlatilag elvesztette jelentőségét. 

Azonos növekedési recept mindenkinek?

A növekedéshez kapcsolódó fogalmak gyakoriságának vizsgálata, és az országcsoportok szintjén történő összehasonlítás arra engedett következtetni, hogy a különböző jövedelemszintű országokon belül a mintázatok hasonlóak, vagyis nincsenek éles különbségek. A tíz leggyakrabban előforduló fogalom (pl. szolgáltatások, strukturális reform, intézmények, ipar, privatizáció stb.) átlagos gyakorisága hasonló az alacsony jövedelmű, a feltörekvő és a fejlett országok között.

A turizmus súlya különösen nagy valamennyi jövedelmi kategóriában. Az exogén növekedési modellel (ld. Solow 1956) asszociálható fogalmak sokkal nagyobb arányban vannak jelen, mint az endogén növekedési modellekhez, vagy a fejlődés-gazdaságtanhoz kapcsolható fogalmak (utóbbi kettőre példa az innováció, vagy a technológia, illetve az iparosodás, exporttámogatás, exportorientáció stb.).

Mindez azonban nem értelmezendő az utóbbi elméletek kisebb jelentőségeként, a növekedéselméleti kutatások kiindulópontját ugyanis gyakran képezi az alapokat lefektető exogén és Solow-modell megközelítés, mely az ehhez kapcsolódó fogalmak felülreprezentáltságát eredményezheti. A fizikai és humán tőke felhalmozása terén valamennyi jövedelmi csoportban az állami szerepvállalás dominálja a magán befektetéseket, ami elsősorban olyan fogalmak erőteljesebb jelenlétével igazolható, mint az állami beruházások, az infrastruktúra, vagy az oktatás. 

Mekkora szerepe legyen az államnak?

Az iparpolitikáról (így az állami beavatkozásról) szóló vita jelentőségét emeli, hogy napjainkban ismét egyre többször kerül a középpontba. Az általános felfogás alapján egy erősen intervencionalista megközelítés túlságosan kockázatos lehet. A jó növekedési politika ugyanakkor a rendelkezésére álló eszközök széles választékának segítségével kezeli a kormányzati kudarcokat és az esetlegesen felmerülő piaci kudarcokat is. Ezek a piaci kudarcok olyan externáliákból származnak, mint a cselekvés általi tanulás (learning-by-doing), a koordinációs hibák, vagy az információs aszimmetriák.

Az iparpolitika súlya az 1980-as években volt a legjelentősebb. Ekkor többnyire semleges, vagy viszonylag pozitív kontextusban került elő mindhárom jövedelemcsoportban. A következő időszakokban fokozatosan csökkent a befolyása és a szövegkörnyezet is megváltozott.

Ugyancsak meghatározó volt a feldolgozóipar és a mezőgazdasági szektor támogatása. A fejlett országokban az exportorientáció erősítésén túl domináns szerepet kapott (különösen a kkv-k számára) a kutatás fejlesztés, az innováció, az új iparágak és az energiatakarékossági technológiák támogatása, a gyengélkedő iparágak irányából való elmozdulás, illetve a depressziós régiók megsegítése.

Az iparpolitika dominanciáján túl annak megítélése is változóvá vált az 1990-es években, majd a 2000-es évek elejét követően inkább negatívvá, 2010 óta pedig ismét semlegesebbé vált. 

Az alkalmazott szakpolitikai eszközök között szerepelnek export- és befektetési ösztönzők, a vállalkozásoknak nyújtott kedvezményes hitelek, adókedvezmények, technikai információk megosztása és exportmarketing-támogatás. A feltörekvő és az alacsony jövedelmű országokban hangsúlyos a nemzetközi pénzügyi intézmények pénzügyi támogatásának szerepe, melyek támogatják a kereskedelmi szabályozások javítását és az exportorientált iparágak támogatását.