Az ellenvélemények ellenére közel sem volna meglepő, ha épp a spanyolok lennének azok, akik a világon először széleskörben bevezetnék ezt az újszerű foglalkoztatási formát. Ez ugyanis egyrészt jól illeszkedne a Spanyol Szocialista Munkáspárt vezette kormány politikai agendájába, másrészt Spanyolországban mondhatni történelmi hagyománya van a munkaidő csökkentésének. Ők voltak ugyanis 1919-ben az első nyugat-európai ország, ami a 44 napos barcelonai sztrájk után törvényben rögzítette a napi 8, illetve a heti 40 órás limitet.
Egyeseknek bejött, másoknak nem
Az utóbbi években a világ több pontján is kísérleteztek már a négynapos munkahét bevezetésével, azonban az eredmények vállalatról vállalatra változóak voltak. Az új-zélandi Perpetual Guardian pénzügyi szolgáltató például egy hathates tesztidőszak után a következőképp összegezte a tapasztalatait: „hihetetlenül megugrott a termelékenység, a munkához való hozzáállás javult, stabilak maradtak a bevételek, miközben csökkentek a költségek”. Voltak azonban olyan kísérletek is, melyek arról számoltak be, hogy az új forma következtében romlott a vállalati teljesítmény – ezek a cégek inkább szinte azonnal visszatértek a korábbi időbeosztásra.